Az Európai Unió |
HU L sorozat |
2024/367 |
2024.4.23. |
A BIZOTTSÁG (EU) 2024/367 VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA
(2024. január 23.)
az (EU) 2020/2184 európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazására irányuló szabályoknak az emberi fogyasztásra szánt vízzel érintkezésbe kerülő anyagok vagy termékek gyártásában való felhasználásra engedélyezett kiindulási anyagok, anyagösszetételek és összetevők európai pozitív listáinak létrehozása révén történő megállapításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, 2020. december 16-i (EU) 2020/2184 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 11. cikke (2) bekezdésének b) pontjára,
mivel:
(1) |
Az (EU) 2020/2184 irányelv a kémiai anyagokra, anyagösszetételekre és összetevőkre vonatkozó európai pozitív listák meghatározását írja elő az említett irányelv 11. cikkének hatálya alá tartozó, az emberi fogyasztásra szánt vízzel érintkezésbe kerülő anyagok vagy termékek gyártása során való felhasználásra engedélyezett valamennyi anyagtípus – nevezetesen a szerves, valamint a cement típusú, a fémes, a zománc-, a kerámia- vagy más szervetlen anyagok – tekintetében. Ezeknek az európai pozitív listáknak adott esetben tartalmazniuk kell a kémiai anyagok, anyagösszetételek és összetevők felhasználási feltételeit, valamint az (EU) 2020/2184 irányelv 11. cikke (2) bekezdése a) pontja alapján elfogadott módszerek szerint meghatározott kioldódási határértékeket. Az említett felhasználási feltételek között szerepelhet tisztasági kritérium, a kiindulási anyag, anyagösszetétel vagy összetevő fizikai-kémiai jellemzőire vonatkozó feltétel, a felsoroltak gyártási folyamatára vagy a végleges anyagok gyártási folyamatára vonatkozó feltétel, azok bizonyos termékekhez történő felhasználása, ezen termékek felhasználása, vagy további vizsgálati követelmények. A védőanódok, membránok és ioncserélő gyanták vízkezelő vegyi anyagoknak és/vagy szűrőközegeknek minősülnek, ezért az (EU) 2020/2184 irányelv 12. cikkének hatálya alá tartoznak, tehát az említett irányelv 11. cikke nem vonatkozik rájuk. |
(2) |
Az irányelv 11. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az irányelv szerinti első európai pozitív listák összeállításakor forrásként fel kell használni a Bizottság által az 1935/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) 5. cikke alapján létrehozott listákat. E listák közé tartozik a 10/2011/EU bizottsági rendelet (3) I. mellékletében szereplő lista is. Az említett listán szereplő kémiai anyagokat azonban csak az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokban való felhasználásuk tekintetében – egyedi felhasználási feltételek mellett, a 10/2011/EU rendeletnek megfelelően – értékelték. Emellett az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság arra mutatott rá, hogy számos kémiai anyag esetében prioritásként kell kezelni azok újraértékelését, mivel az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokban való felhasználásuk engedélyezésekor nem állapítottak meg specifikus kioldódási határértéket (4). Ugyanakkor az ilyen kémiai anyagok 10/2011/EU rendelet I. mellékletébe való felvétele esetén sokkal nagyobb bizonyossággal állítható az anyag biztonságossága az ivóvízzel való érintkezés során, amennyiben azt ivóvízzel érintkező termék gyártására használják fel, mint a jegyzékben nem szereplő anyagok esetében. Ezért a Bizottság által az 1935/2004/EK rendelet 5. cikke alapján létrehozott jegyzékekben szereplő kémiai anyagokat helyénvaló felvenni az irányelv 11. cikkének (3) bekezdése szerinti első európai listára, feltéve, hogy az említett anyagok felvétele csak a 11. cikk (8) bekezdése szerinti további megfelelőségértékelés kiindulópontjául szolgál, és feltéve, hogy az első európai pozitív listán meghatározott lejárati időpontig elvégzett újraértékelésük figyelembe veszi az összes feltételt és olyan, ivóvízzel érintkezésbe kerülő anyagot, amelyekben felhasználásra kerülhetnek. |
(3) |
Amennyiben releváns, a kioldódási határértéknek, azaz a fogyasztói csapnál megengedett legnagyobb koncentrációnak az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. vagy C. részében meghatározott parametrikus értéken vagy a 10/2011/EU rendelet I. és II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határértéken kell alapulnia. Ez azonban egy – a tagállamok által szolgáltatott információkból levezetett – allokációs tényező alkalmazása után végzendő el, amely az emberi fogyasztásra szánt vízzel érintkező anyagokból eredő potenciális expozíciónak a mértékét tükrözi. |
(4) |
A 10/2011/EU rendelet I. melléklete további részleteket határoz meg az engedélyezett anyagok felhasználási feltételeivel, valamint az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagoknak (FCM-eknek) a kockázatértékelésekben alkalmazott FCM-referenciaszámaival kapcsolatban. A 10/2011/EU rendelet I. melléklete alapján az első európai pozitív listára felvett anyagok további megfelelőségértékelésének megkönnyítése érdekében helyénvaló azok FCM-referenciaszámát felvenni az első európai pozitív listákra. |
(5) |
Az első európai pozitív listákon szereplő lejárati idők az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) ajánlását követik, és különösen a kiindulási anyag, az anyagösszetétel vagy az összetevő veszélyes tulajdonságain, az alapul szolgáló kockázatértékelések minőségén, a szóban forgó kockázatértékelések naprakészségén és az érintett bejegyzések szakaszos felülvizsgálatának szükségességén alapszanak. |
(6) |
Az eljárás arányosságának és hatékonyságának biztosítása érdekében lehetővé kell tenni az európai pozitív listák egyes bejegyzéseinek kombinálását, a kapcsolódó kiindulási anyagokra, anyagösszetételekre és összetevőkre való kiterjesztését, vagy azok engedélyezett anyagtípusának más anyagtípusokra való kiterjesztését, amennyiben a szóban forgó kombináció vagy kiterjesztés nincs hatással az emberi egészség védelmére. |
(7) |
A tagállamoktól kapott tájékoztatásokra támaszkodva az első európai pozitív listák több kiindulási anyagra, anyagösszetételre vagy összetevőre vonatkozó csoportos bejegyzéseket is tartalmaznak. Egy csoport biztonságosságának értékelése tekintetében az egyes kiindulási anyagok, anyagösszetételek vagy összetevők biztonságosságának külön-külön történő értékelése megfelelőbbnek bizonyul; az első európai pozitív lista elfogadásakor azonban e csoportokban nem lehetett azonosítani a kiindulási anyagokat vagy a cement típusú anyagok szerves összetevőit. Ezért az európai pozitív listák csoportos bejegyzéseit fokozatosan fel kell váltani a csoporthoz tartozó egyedi kiindulási anyagokkal, anyagösszetételekkel vagy összetevőkkel, és a gazdasági szereplő csak akkor támaszkodhat az első európai pozitív listán szereplő ilyen csoportos bejegyzésre, ha bizonyítani tudja a kiindulási anyag, anyagösszetétel vagy összetevő biztonságosságát. |
(8) |
A kérelmezési eljárás szabályosságának és hatékonyságának biztosítása érdekében a bejegyzések megújíthatók, feltéve, hogy a szándékról szóló bejelentést, majd ezt követően a kérelmet a megadott határidőn belül benyújtják az ECHA-hoz. |
(9) |
A tagállamok 2021. július 12-ig tájékoztatták az ECHA-t a kiindulási anyagokra, anyagösszetételekre és összetevőkre, valamint az azokat tartalmazó nemzeti pozitív listákra vonatkozó nemzeti rendelkezéseikről. Annak érdekében, hogy a nemzeti hatóságok számára elegendő idő álljon rendelkezésre az európai pozitív listák alkalmazására való felkészüléshez, e jogi aktus alkalmazása 2026. december 31-én kezdődik. A nemzeti rendszerek 2026. december 31-ig lesznek alkalmazandók. Emellett a nemzeti rendszerek keretében 2021. július 13. és 2026. december 31. között jóváhagyott kémiai anyagokra, anyagösszetételekre és összetevőkre vonatkozóan átmeneti intézkedéseket kell előírni, feltéve, hogy az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részével összhangban az említett anyagok a fogyasztói csapnál nem haladják meg az ólomra (Pb) vonatkozóan 5 μg/l-ben megállapított parametrikus értéket. |
(10) |
Az ebben a határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az (EU) 2020/2184 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében említett bizottság véleményével, |
ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:
1. cikk
Európai pozitív listák
Ez a határozat megállapítja a következőket:
a) |
a szerves anyagok kiindulási anyagainak és kiindulási anyagcsoportjainak az I. melléklet 1., illetve 2. táblázatában meghatározott európai pozitív listája; |
b) |
a fémes anyagok összetételeinek és összetételcsoportjainak a II. melléklet 1., illetve 2. táblázatában meghatározott európai pozitív listája; |
c) |
a cement típusú anyagok szerves összetevőinek és szerves összetevőcsoportjainak a III. melléklet 2., illetve 3. táblázatában meghatározott európai pozitív listája; |
d) |
a zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagok összetételeinek a IV. melléklet 1. táblázatában meghatározott európai pozitív listája. |
2. cikk
Fogalommeghatározások
E határozat alkalmazásában:
1. |
„anyag”: szilárd, félszilárd vagy folyékony anyag olyan termék előállításához, amely:
|
2. |
„monomer”: olyan anyag, amely képes kovalens kötést alkotni további hasonló vagy különböző molekulaszekvenciákkal a meghatározott folyamatban használt, adott polimerképző-reakció feltételei szerint; |
3. |
„szerves anyag”: olyan anyag, amely főként szénalapú anyagokból áll; |
4. |
„monomer egység”: polimerben található monomer anyag kötött formája; |
5. |
„polimer”: monomer egységek egy vagy több típusának szekvenciájával jellemzett molekulákból álló anyag, mely molekulák olyan molekulasúly-tartományban oszlanak el, amelyben az eltérő molekulasúlyt elsősorban a monomer egységek számának különbsége okozza; a polimer a következőkből áll:
|
6. |
„polimerizált rész”: egy anyagösszetétel monomer egységek egy vagy több típusának szekvenciájával jellemzett molekulákból álló része. A polimerizált részben többek között dimer vagy trimer molekulák is találhatók. A „polimerizált rész” fogalom azonban nem foglalja magában a nem reaktív monomereket vagy a nem reaktív más reagenseket; |
7. |
„előpolimer”: polimerizációs típusú reakcióból származó anyag, amely további reakció útján az anyagban vagy a termékben felhasználandó végső polimerré alakul át; |
8. |
„cement típusú anyag szerves összetevője”: cement típusú anyagok gyártásához felhasznált szerves anyag; |
9. |
„cement”: finomra őrölt szervetlen anyag, amely vízzel keverve olyan masszát képez, amely hidratációs reakciók és folyamatok révén megköt és megkeményedik, majd ezt követően akár a víz alatt is megőrzi szilárdságát és stabilitását; |
10. |
„cement típusú anyag”: olyan anyag, amely elegendő arányban tartalmaz hidraulikus cementet ahhoz, hogy az anyag teljesítményét meghatározó hidrátszerkezet kialakításával fő kötőanyagként működjön; |
11. |
„nem szándékosan hozzáadott speciesz”: a következők valamelyike:
|
12. |
„fémes anyag”: fém vagy fémötvözet, amelyet tömbi anyagként vagy fémbevonatként használnak; |
13. |
„kerámiaanyag”: szervetlen poli- vagy monokristályos, nem fémes szilárd anyag, amely az előállítás során magas hőmérsékletnek van kitéve; |
14. |
„zománc”: szervetlen anyagok keverékének 1 200 °C feletti hőmérsékleten történő olvasztása és frittálása révén nyert üvegszerű anyag; |
15. |
„legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál” (MTCtap): egy adott anyagból az emberi fogyasztásra szánt vízbe kioldódó anyag legnagyobb megengedett koncentrációja. |
3. cikk
Átmeneti rendelkezés
A tagállami illetékes hatóságok által a 2021. július 13. és 2026. december 31. közötti időszakban a nemzeti rendelkezésekkel összhangban jóváhagyott kiindulási anyagok, anyagösszetételek és összetevők 2032. december 31-ig felhasználhatók az emberi fogyasztásra szánt vízzel érintkezésbe kerülő anyagok vagy termékek gyártása során, feltéve, hogy megfelelnek az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében az ólomra (Pb) vonatkozóan meghatározott, fogyasztói csapnál mért 5 μg/l parametrikus értéknek.
4. cikk
Hatálybalépés
Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
E határozatot 2026. december 31-től kell alkalmazni.
Kelt Brüsszelben, 2024. január 23-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 435., 2020.12.23., 1. o.
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 1935/04/EK rendelete (2004. október 27.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról, valamint a 80/590/EGK és a 89/109/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 338., 2004.11.13., 4. o.).
(3) A Bizottság 10/2011/EK rendelete (2011. január 14.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról (HL L 12., 2011.1.15., 1. o.).
(4) EFSA CEP Panel (EFSA Panel on Food Contact Materials, Enzymes andProcessing Aids), Silano V, et. al. (Az EFSA élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokkal, enzimekkel és technológiai segédanyagokkal foglalkozó testülete (CEF), Silano V. és mások), 2020. Scientific Opinion on the review and priority setting for substances that are listed without a specific migration limit in Table 1 of Annex 1 of Regulation 10/2011 on plastic materials and articles intended to come into contact with food (Tudományos szakvélemény az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról szóló 10/2011/EU rendelet 1. mellékletének 1. táblázatában specifikus kioldódási határérték megnevezése nélkül felsorolt anyagok felülvizsgálatáról és priorizálásáról). EFSA Journal 2020;18(6):6124,104. o. https://doi.org/10.2903/j.efsa.2020.6124.
MELLÉKLET
SZERVES ANYAGOK KIINDULÁSI ANYAGAINAK EURÓPAI POZITÍV LISTÁJA
1. táblázat
Szerves anyagok egyedi kiindulási anyagainak európai pozitív listája
EUPL-szám |
EK-szám |
CAS-szám |
FCM-szám (A) |
A kiindulási anyag neve |
Technikai funkció (B) |
Ivóvízzel érintkezésbe kerülő anyagok (C) |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál (MTCtap, organics) (μg/l) szerves anyagok esetében |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál összesen (MTC(T)tap, organics) (μg/l) (D) |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|||||||||||||||||||||
A kiindulási anyagra vonatkozó érték |
Egyéb releváns kémiai specieszekre vonatkozó értékek (E) |
||||||||||||||||||||||||||||||
0001 |
|
|
1 |
albumin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0002 |
|
|
2 |
albumin, formaldehiddel koagulálva |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0003 |
|
|
7 |
acetecetsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0004 |
|
|
18 |
alumínium-kalcium-hidroxid-foszfit, hidrát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0005 |
|
|
21 |
szénsav, sók |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |

0006 |
|
|
24 |
pamutszálak |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0007 |
|
|
29 |
di-n-oktilón-bisz(etil-maleát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0008 |
|
|
30 |
di-n-oktilón-1,4-butándiol-bisz(merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0009 |
|
|
32 |
di-n-oktilón-dimaleát, polimerek (n = 2–4) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0010 |
|
|
33 |
di-n-oktilón-tiobenzoát-2-etilhexil-merkaptoacetát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0011 |
|
|
34 |
etil-hidroxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0012 |
|
|
35 |
etil-hidroxi-propil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0013 |
|
|
36 |
zsírok és olajok, állati vagy növényi élelmiszerekből |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0014 |
|
|
37 |
zsírok és olajok, hidrogénezett, állati vagy növényi élelmiszerekből |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0015 |
|
|
39 |
üveggyöngy (mikro) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0016 |
|
|
54 |
glicerin-monooleát, aszkorbinsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0017 |
|
|
55 |
glicerin-monooleát, citromsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0018 |
|
|
56 |
glicerin-monopalmitát, aszkorbinsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0019 |
|
|
57 |
glicerin-monopalmitát, citromsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0020 |
|
|
58 |
glicerin-monosztearát, aszkorbinsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0021 |
|
|
59 |
glicerin-monosztearát, citromsavval alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0022 |
|
|
60 |
glicin, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0023 |
|
|
62 |
lizin, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0024 |
|
|
63 |
mangán-pirofoszfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A mangán esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0025 |
|
|
64 |
metil-hidroxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0026 |
|
|
70 |
poliakrilsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(21) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0027 |
|
|
71 |
polidimetilsziloxán, γ-hidroxi-propilált |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0028 |
|
|
72 |
adipinsav glicerinnel vagy pentaeritrittel alkotott poliésztere, páros számú, egyenes láncú C12–C22 zsírsavakkal alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(31) |
A kiindulási anyag tisztasága: az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú frakció nem haladhatja meg az 5 %(m/m)-ot. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0029 |
|
|
74 |
polietilénglikol-diricinoleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2100 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0030 |
|
|
75 |
alifás (C6–C22) monokarbonsavak polietilénglikol-észterei és azok ammónium- és nátrium-szulfátjai |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0031 |
|
|
76 |
butil-2-ciano-3-(4-hidroxi-3-metoxifenil)-akrilát polietilénglikol (EO = 1–30, jellemzően 5)-étere |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak PET-ben használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0032 |
|
|
77 |
butil-2-ciano-3-(4-hidroxifenil)-akrilát polietilénglikol (EO = 1–30, jellemzően 5)-étere |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak PET-ben használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0033 |
|
|
79 |
polioxialkil(C2–C4)-dimetil-polisziloxán |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0034 |
|
|
81 |
propil-hidroxi-etil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0035 |
|
|
82 |
propil-hidroxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0036 |
|
|
83 |
propil-hidroxi-propil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0037 |
|
|
84 |
szilikátok, természetes (az azbeszt kivételével) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0038 |
|
|
85 |
szilikátok, természetes, szilánozott (az azbeszt kivételével) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0039 |
|
|
86 |
kovasav, szililezett |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0040 |
|
|
87 |
szilícium-dioxid, szilánozott |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Szilánozott szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 μm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 0,3 μm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0041 |
|
|
88 |
nátrium-monoalkil-dialkilfenoxibenzoldiszulfonát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
450 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0042 |
|
|
90 |
taurin, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0043 |
|
|
91 |
glikolsav tetradecil-polietilénglikol(EO = 3–8)-étere |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
750 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0044 |
|
|
92 |
triciklodekándimetanol-bisz(hexahidroftalát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0045 |
|
|
93 |
paraffinviaszok, finomított, kőolajalapú vagy szintetikus szénhidrogénekből készült, kis viszkozitású |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
2,5 |
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 350 Da. Viszkozitás 100 °C-on: legalább 2,5 cSt (2,5 × 10-6 m2 /s). A 25-nél kisebb szénatomszámú szénhidrogén-tartalom legfeljebb 40 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0046 |
|
|
94 |
viaszok, finomított, kőolajalapú vagy szintetikus szénhidrogénekből készült, nagy viszkozitású |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 500 Da. Viszkozitás 100 °C-on: legalább 11 cSt (11 × 10-6 m2 /s). A 25-nél kisebb szénatomszámú ásványiszénhidrogén-tartalom legfeljebb 5 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0047 |
|
|
95 |
fehér ásványi paraffinolajok, kőolajalapú szénhidrogénekből készült |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 480 Da. Viszkozitás 100 °C-on: legalább 8,5 cSt (8,5 × 10-6 m2 /s). A 25-nél kisebb szénatomszámú ásványiszénhidrogén-tartalom legfeljebb 5 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0048 |
|
|
97 |
kőolajalapú szénhidrogéngyanták (hidrogénezett) |
Monomer vagy más reagens (gyanta) Adalékanyag |
Mind |
150 (Megjegyzés: bejelentett nemzeti jóváhagyás alapján) |
|
|
A kőolajalapú hidrogénezett szénhidrogéngyanták előállítása 220 °C-ot meg nem haladó forrásponttartományú krakkolt kőolaj desztillátumából származó alifás, aliciklikus és/vagy monobenzenoid-arilalkének diénjeiből és olefinjeiből, valamint az ilyen desztillációs termékekben található tiszta monomerekből történik katalitikus vagy termikus polimerizációval, amit desztilláció, hidrogénezés és további feldolgozás követ. Tulajdonságok:
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0049 |
|
50-00-0 |
98 |
formaldehid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(15) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0050 |
|
50-70-4 |
100 |
szorbit |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0051 |
|
50-81-7 |
101 |
aszkorbinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0052 |
|
56-81-5 |
103 |
glicerin |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0053 |
|
57-09-0 |
104 |
hexadeciltrimetilammónium-bromid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0054 |
|
57-10-3 |
105 |
palmitinsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0055 |
|
57-11-4 |
106 |
sztearinsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0056 |
|
57-13-6 |
107 |
karbamid |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0057 |
|
57-50-1 |
108 |
szacharóz |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0058 |
|
60-00-4 |
111 |
etilén-diamin-tetraecetsav (EDTA) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
60 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0059 |
|
60-33-3 |
112 |
linolsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0060 |
|
64-17-5 |
113 |
etanol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0061 |
|
64-18-6 |
114 |
hangyasav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0062 |
|
64-19-7 |
115 |
ecetsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0063 |
|
65-85-0 |
116 |
benzoesav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0064 |
|
67-56-1 |
117 |
metanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0065 |
|
67-63-0 |
118 |
2-propanol |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0066 |
|
67-64-1 |
119 |
aceton |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0067 |
|
67-68-5 |
120 |
dimetil-szulfoxid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0068 |
|
69-72-7 |
121 |
szalicilsav |
Monomer vagy más reagens, polimerizációsegítő anyag, egyéb (technológiai segédanyag) |
Bevonatok Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0069 |
|
71-23-8 |
122 |
1-propanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0070 |
|
71-36-3 |
123 |
1-butanol |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0071 |
|
71-41-0 |
124 |
1-pentanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0072 |
|
74-85-1 |
125 |
etilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0073 |
|
74-86-2 |
126 |
acetilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0074 |
|
75-01-4 |
127 |
vinil-klorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,5 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0075 |
|
75-07-0 |
128 |
acetaldehid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(1) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0076 |
|
75-21-8 |
129 |
etilén-oxid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0077 |
|
75-35-4 |
130 |
vinilidén-klorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0078 |
|
75-37-6 |
131 |
1,1-difluoretán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0079 |
|
75-38-7 |
132 |
vinilidén-fluorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0080 |
|
75-44-5 |
133 |
karbonil-klorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0081 |
|
75-45-6 |
134 |
klór-difluór-metán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
A klórfluormetán-tartalom a kémiai anyagban kevesebb, mint 1 mg/kg. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0082 |
|
76-22-2 |
136 |
kámfor |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0083 |
|
77-62-3 |
137 |
2,2′-metilénbisz(4-metil-6-(1-metilciklohexil)fenol) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(5) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0084 |
|
77-90-7 |
138 |
tri-n-butil-acetil-citrát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0085 |
|
77-92-9 |
139 |
citromsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0086 |
|
77-93-0 |
140 |
citromsav, trietil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0087 |
|
77-99-6 |
141 |
1,1,1-trimetilolpropán |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0088 |
|
78-08-0 |
142 |
vinil-trietoxi-szilán |
Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
2,5 |
|
|
Csak felületkezelő szerként használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0089 |
|
78-78-4 |
143 |
izopentán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0090 |
|
78-79-5 |
144 |
2-metil-1,3-butadién (izoprén) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0091 |
|
79-06-1 |
145 |
akrilamid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0092 |
|
79-09-4 |
146 |
propionsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0093 |
|
79-10-7 |
147 |
akrilsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0094 |
|
79-38-9 |
148 |
klór-trifluor-etilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0095 |
|
79-39-0 |
149 |
metakrilamid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0096 |
|
79-41-4 |
150 |
metakrilsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0097 |
|
80-05-7 |
151 |
2,2-bisz(4-hidroxifenil)propán |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
Technikai funkció adalékanyagként: csak műanyagok esetében elfogadott. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0098 |
|
80-07-9 |
152 |
4,4′-diklór-difenil-szulfon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0099 |
|
80-08-0 |
153 |
4,4′-diamino-difenil-szulfon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0100 |
|
80-09-1 |
154 |
4,4′-dihidroxidifenil-szulfon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0101 |
|
80-56-8 |
155 |
α-pinén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0102 |
|
80-62-6 |
156 |
metakrilsav, metil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0103 |
|
84-74-2 |
157 |
ftálsav, dibutil-észter („DBP”) |
Adalékanyag |
Mind |
6,0 |
|
(31) (35) |
Csak a következőként használható:
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0104 |
|
85-44-9 |
158 |
ftálsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0105 |
|
85-68-7 |
159 |
ftálsav, benzil-butil-észter („BBP”) |
Adalékanyag |
Mind |
300 |
|
(31) (35) |
Csak a következőként használható:
≤ 5 % az összes ftalát összegére vonatkoztatva. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0106 |
|
87-18-3 |
160 |
szalicilsav, 4-terc-butilfenil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
600 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0107 |
|
87-69-4 |
161 |
L-(+)-borkősav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0108 |
|
87-78-5 |
162 |
mannit |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0109 |
|
88-24-4 |
163 |
2,2′-metilén-bisz(4-etil-6-terc-butilfenol) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(13) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0110 |
|
88-68-6 |
164 |
2-aminobenzamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak PET-ben használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0111 |
|
88-99-3 |
165 |
o-ftálsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0112 |
|
89-32-7 |
166 |
piromellit-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – piromellit-anhidrid és piromellitsav összegében kifejezve. |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0113 |
|
91-08-7 |
167 |
2,6-toluol-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0114 |
|
91-76-9 |
168 |
2,4-diamino-6-fenil-1,3,5-triazin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0115 |
|
91-97-4 |
169 |
3,3′-dimetil-4,4′-diizocianát-bifenil |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0116 |
|
92-88-6 |
170 |
4,4′-dihidroxibifenil |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0117 |
|
93-58-3 |
171 |
benzoesav, metil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0118 |
|
93-89-0 |
172 |
benzoesav, etil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0119 |
|
94-13-3 |
173 |
4-hidroxi-benzoesav, propil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0120 |
|
95-48-7 |
174 |
o-krezol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0121 |
|
96-05-9 |
175 |
metakrilsav, allil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0122 |
|
96-33-3 |
176 |
akrilsav, metil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0123 |
|
96-49-1 |
177 |
etilén-karbonát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
1500 – etilénglikolban kifejezve |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0124 |
|
96-69-5 |
178 |
4,4′-tiobisz(6-terc-butil-3-metil-fenol) |
Adalékanyag |
Mind |
24 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0125 |
|
97-23-4 |
179 |
2,2′-dihidroxi-5,5′-diklórdifenilmetán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
600 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0126 |
|
97-53-0 |
180 |
eugenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(32) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0127 |
|
97-63-2 |
181 |
metakrilsav, etil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0128 |
|
97-65-4 |
182 |
itakonsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0129 |
|
97-86-9 |
183 |
metakrilsav, izobutil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0130 |
|
97-88-1 |
184 |
metakrilsav, butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0131 |
|
97-90-5 |
185 |
metakrilsav, etilénglikollal alkotott diészter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0132 |
|
98-54-4 |
186 |
4-terc-butilfenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0133 |
|
98-83-9 |
187 |
α-metilsztirol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0134 |
|
99-63-8 |
188 |
izoftálsav-diklorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(26) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0135 |
|
99-76-3 |
189 |
4-hidroxibenzoesav, metil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0136 |
|
99-96-7 |
190 |
p-hidroxibenzoesav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0137 |
|
100-20-9 |
191 |
tereftálsav-diklorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(27) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0138 |
|
|
192 |
ftálsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
(27) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0139 |
|
100-42-5 |
193 |
sztirol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0140 |
|
100-51-6 |
194 |
benzil-alkohol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0141 |
|
100-52-7 |
195 |
benzaldehid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Fennáll annak a kockázata, hogy a kémiai anyag kioldódása rontja a vele érintkező ivóvíz érzékszervi tulajdonságait, és így a termék nem felel meg az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozatnak. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0142 |
|
100-97-0 |
196 |
hexametilén-tetramin |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(15) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0143 |
|
101-43-9 |
197 |
metakrilsav, ciklohexil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0144 |
|
101-68-8 |
198 |
difenil-metán-4,4′-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0145 |
|
101-90-6 |
199 |
rezorcin-diglicidil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Csak PET-réteg mögött, közvetetten érintkezhet vízzel. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik; MMF = 0,0083 dm-1. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0146 |
|
102-08-9 |
200 |
N,N′-difeniltiokarbamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
150 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0147 |
|
102-09-0 |
201 |
difenil-karbonát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0148 |
|
102-39-6 |
202 |
(1,3-fenilén-dioxi)diecetsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0149 |
|
102-40-9 |
203 |
1,3-bisz(2-hidroxi-etoxi)benzol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0150 |
|
102-60-3 |
204 |
N,N,N′,N′-tetrakisz(2-hidroxi-propil)etiléndiamin |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0151 |
|
103-11-7 |
206 |
akrilsav, 2-etil-hexil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0152 |
|
103-23-1 |
207 |
adipinsav, bisz(2-etil-hexil)-észter |
Adalékanyag |
Mind |
900 |
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0153 |
|
103-90-2 |
208 |
N-(4-hidroxi-fenil)-acetamid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0154 |
|
104-76-7 |
209 |
2-etil-1-hexanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
1500 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0155 |
|
105-08-8 |
210 |
1,4-bisz(hidroxi-metil)ciklohexán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0156 |
|
105-38-4 |
211 |
propionsav, vinil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(1) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0157 |
|
105-60-2 |
212 |
kaprolaktám |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(4) |
Bevonatokhoz való használat esetén csak hőkezeléses bevonatokhoz. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0158 |
|
105-62-4 |
213 |
1,2-propilénglikol-dioleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0159 |
|
106-14-9 |
214 |
12-hidroxi-sztearinsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0160 |
|
106-31-0 |
215 |
vajsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0161 |
|
106-44-5 |
216 |
p-krezol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0162 |
|
106-46-7 |
217 |
1,4-diklórbenzol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
600 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0163 |
|
106-63-8 |
218 |
akrilsav, izobutil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0164 |
|
106-89-8 |
219 |
epiklórhidrin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0165 |
|
106-91-2 |
220 |
metakrilsav, 2,3-epoxi-propil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
1,0 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0166 |
|
106-97-8 |
221 |
bután |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0167 |
|
106-98-9 |
222 |
1-butén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0168 |
|
106-99-0 |
223 |
butadién |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0169 |
|
107-13-1 |
225 |
akrilnitril |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0170 |
|
107-15-3 |
226 |
etilén-diamin |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
600 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0171 |
|
107-21-1 |
227 |
etilén-glikol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(2) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0172 |
|
107-92-6 |
229 |
vajsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0173 |
|
108-01-0 |
230 |
dimetil-amino-etanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
900 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0174 |
|
108-05-4 |
231 |
ecetsav, vinil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
600 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0175 |
|
108-24-7 |
232 |
ecetsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0176 |
|
108-30-5 |
233 |
borostyánkősav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0177 |
|
108-31-6 |
234 |
maleinsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(3) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0178 |
|
108-39-4 |
235 |
m-krezol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0179 |
|
108-45-2 |
236 |
1,3-fenilén-diamin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
0,1 μg/l kimutatási határérték alkalmazandó. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0180 |
|
108-46-3 |
237 |
1,3-dihidroxibenzol (rezorcin) |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
120 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0181 |
|
108-55-4 |
238 |
glutársav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0182 |
|
108-78-1 |
239 |
2,4,6-triamino-1,3,5-triazin (melamin) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
125 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0183 |
|
108-91-8 |
240 |
ciklohexil-amin |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0184 |
|
108-95-2 |
241 |
fenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
150 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0185 |
|
109-43-3 |
242 |
szebacinsav, dibutil-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0186 |
|
109-53-5 |
243 |
izobutil-vinil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0187 |
|
109-66-0 |
244 |
pentán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0188 |
|
109-67-1 |
245 |
1-pentén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0189 |
|
109-99-9 |
246 |
tetrahidrofurán |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0190 |
|
110-15-6 |
247 |
borostyánkősav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0191 |
|
110-16-7 |
248 |
maleinsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(3) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0192 |
|
110-17-8 |
249 |
fumársav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0193 |
|
110-30-5 |
250 |
N,N′-etilén-bisz(sztearamid) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0194 |
|
110-31-6 |
251 |
N,N′-etilén-bisz(oleamid) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0195 |
|
110-44-1 |
252 |
szorbinsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0196 |
|
110-60-1 |
253 |
1,4-diamino-bután |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0197 |
|
110-63-4 |
254 |
1,4-butándiol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
(29) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0198 |
|
110-88-3 |
255 |
trioxán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0199 |
|
110-94-1 |
256 |
glutársav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0200 |
|
111-06-8 |
258 |
palmitinsav, butil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0201 |
|
111-14-8 |
259 |
heptánsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0202 |
|
111-20-6 |
260 |
szebacinsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0203 |
|
111-40-0 |
261 |
dietilén-triamin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0204 |
|
111-41-1 |
262 |
N-(2-amino-etil)-etanol-amin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
Csak PET-réteg mögött, közvetetten érintkezhet vízzel. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0205 |
|
111-46-6 |
263 |
dietilénglikol |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(2) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0206 |
|
111-66-0 |
264 |
1-oktén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
750 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0207 |
|
111-87-5 |
265 |
1-oktanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0208 |
|
112-27-6 |
266 |
trietilénglikol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0209 |
|
112-30-1 |
267 |
1-dekanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0210 |
|
112-41-4 |
268 |
1-dodecén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0211 |
|
112-60-7 |
269 |
tetraetilénglikol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0212 |
|
112-80-1 |
270 |
oleinsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0213 |
|
112-84-5 |
271 |
erukamid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0214 |
|
112-85-6 |
272 |
behénsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0215 |
|
112-86-7 |
273 |
erukasav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0216 |
|
112-96-9 |
274 |
oktadecil-izocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0217 |
|
115-07-1 |
275 |
propilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0218 |
|
115-11-7 |
276 |
izobutén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0219 |
|
115-27-5 |
277 |
hexaklór-endometilén-tetrahidroftálsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0220 |
|
115-28-6 |
278 |
hexaklór-endometilén-tetrahidroftálsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0221 |
|
115-77-5 |
279 |
pentaeritrit |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0222 |
|
115-96-8 |
280 |
foszforsav, triklór-etil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0223 |
|
116-14-3 |
281 |
tetrafluor-etilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
Bevonatokhoz való használat esetén csak polimer adalékanyagokhoz használt monomerként. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0224 |
|
116-15-4 |
282 |
hexafluor-propilén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0225 |
|
117-81-7 |
283 |
ftálsav, bisz(2-etil-hexil)-észter („DEHP”) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
|
(31) (35) |
Csak a következőként használható:
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0226 |
|
119-36-8 |
284 |
szalicilsav, metil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0227 |
|
119-47-1 |
285 |
2,2′-metilén bisz(4-metil-6-terc-butilfenol) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(13) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0228 |
|
119-61-9 |
286 |
benzofenon |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
30 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0229 |
|
120-47-8 |
287 |
4-hidroxibenzoesav, etil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0230 |
|
120-61-6 |
288 |
tereftálsav, dimetil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0231 |
|
120-80-9 |
289 |
1,2-dihidroxi-benzol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
300 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0232 |
|
121-79-9 |
290 |
galluszsav, propil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(19) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0233 |
|
121-91-5 |
291 |
izoftálsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(26) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0234 |
|
122-20-3 |
292 |
triizopropanol-amin |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0235 |
|
122-52-1 |
293 |
foszforsav, trietil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0236 |
|
123-28-4 |
294 |
tiodipropionsav, didodecil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(14) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0237 |
|
123-31-9 |
295 |
1,4-dihidroxi-benzol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
30 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0238 |
|
123-38-6 |
296 |
propionaldehid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0239 |
|
123-62-6 |
297 |
propionsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0240 |
|
123-72-8 |
298 |
butiraldehid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0241 |
|
123-76-2 |
299 |
levulinsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0242 |
|
123-86-4 |
300 |
ecetsav, butil-észter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0243 |
|
123-95-5 |
301 |
sztearinsav, butil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0244 |
|
123-99-9 |
302 |
azelainnsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0245 |
|
124-04-9 |
303 |
adipinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0246 |
|
124-07-2 |
304 |
kaprilsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0247 |
|
124-09-4 |
305 |
hexametilén-diamin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
120 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0248 |
|
124-26-5 |
306 |
sztearamid |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0249 |
|
124-38-9 |
307 |
szén-dioxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0250 |
|
126-13-6 |
308 |
szaharóz-acetát-izobutirát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0251 |
|
126-14-7 |
309 |
szacharóz-oktaacetát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0252 |
|
126-30-7 |
310 |
2,2-dimetil-1,3-propándiol (neopentilglikol) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – mono- és dietilénglikolban kifejezve |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0253 |
|
126-58-9 |
311 |
dipentaeritrit |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0254 |
|
126-98-7 |
312 |
metakrilnitril |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0255 |
|
127-63-9 |
313 |
difenil-szulfon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
150 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0256 |
|
127-91-3 |
314 |
β-pinén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0257 |
|
128-37-0 |
315 |
2,6-di-terc-butil-p-krezol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
150 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0258 |
|
131-17-9 |
316 |
ftálsav, diallil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0259 |
|
131-53-3 |
317 |
2,2′-dihidroxi-4-metoxi-benzofenon |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0260 |
|
131-56-6 |
318 |
2,4-dihidroxi-benzofenon |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0261 |
|
131-57-7 |
319 |
2-hidroxi-4-metoxi-benzofenon |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0262 |
|
136-60-7 |
320 |
benzoesav, butil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0263 |
|
137-66-6 |
321 |
aszkorbil-palmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0264 |
|
140-88-5 |
323 |
akrilsav, etil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0265 |
|
141-22-0 |
324 |
ricinolsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2100 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0266 |
|
141-32-2 |
325 |
akrilsav, n-butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind, a gumi kivételével |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0267 |
|
141-43-5 |
326 |
2-amino-etanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
Csak PET-réteg mögött, közvetetten érintkezhet vízzel, kivéve bevonatokhoz való használat esetén. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0268 |
|
141-78-6 |
327 |
ecetsav, etil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0269 |
|
141-82-2 |
328 |
malonsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0270 |
|
142-62-1 |
329 |
hexánsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0271 |
|
143-07-7 |
330 |
laurinsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0272 |
|
143-08-8 |
331 |
1-nonanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0273 |
|
143-28-2 |
332 |
oleil-alkohol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0274 |
|
144-62-7 |
333 |
oxálsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0275 |
|
151-56-4 |
334 |
etilén-imin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0276 |
|
301-02-0 |
335 |
oleamid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0277 |
|
334-48-5 |
336 |
n-dekánsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0278 |
|
345-92-6 |
337 |
4,4′-difluor-benzofenon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0279 |
|
373-49-9 |
338 |
palmitoleinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0280 |
|
409-21-2 |
339 |
szilícium-karbid |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0281 |
|
461-58-5 |
340 |
dicianodiamid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
3000 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0282 |
|
498-66-8 |
341 |
biciklo[2.2.1]hept-2-én |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0283 |
|
502-44-3 |
342 |
kaprolakton |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(28) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0284 |
|
504-63-2 |
343 |
1,3-propándiol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0285 |
|
505-65-7 |
344 |
1,4-butándiol formál |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
(15) (29) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0286 |
|
506-30-9 |
345 |
arachidonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0287 |
|
514-10-3 |
346 |
abietinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0288 |
|
528-44-9 |
347 |
trimellitinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(20) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0289 |
|
544-63-8 |
348 |
mirisztinsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0290 |
|
552-30-7 |
349 |
trimellitinsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(20) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0291 |
|
557-59-5 |
350 |
lignocerinsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0292 |
|
563-45-1 |
351 |
3-metil-1-butén |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Csak polipropilénben használható. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0293 |
|
576-26-1 |
352 |
2,6-dimetil-fenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0294 |
|
584-09-8 |
353 |
szénsav, rubídiumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
600 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0295 |
|
584-84-9 |
354 |
2,4-toluol-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0296 |
|
585-07-9 |
355 |
metakrilsav, terc-butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0297 |
|
592-41-6 |
356 |
1-hexén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
150 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0298 |
|
599-64-4 |
358 |
4-kumil-fenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0299 |
|
611-99-4 |
359 |
4,4′-dihidroxi-benzofenon |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0300 |
|
620-67-7 |
360 |
glicerin-triheptanoát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0301 |
|
629-11-8 |
361 |
1,6-hexándiol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0302 |
|
630-08-0 |
362 |
szén-monoxid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0303 |
|
646-06-0 |
363 |
1,3-dioxolán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0304 |
|
689-12-3 |
365 |
akrilsav, izopropil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0305 |
|
691-37-2 |
366 |
4-metil-1-pentén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0306 |
|
693-23-2 |
367 |
n-dodekándisav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0307 |
|
693-36-7 |
368 |
tiodipropionsav, dioktadecil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(14) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0308 |
|
693-57-2 |
369 |
12-amino-dodekánsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0309 |
|
760-93-0 |
370 |
metakrilsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0310 |
|
818-61-1 |
371 |
akrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0311 |
|
822-06-0 |
372 |
hexametilén-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0312 |
|
840-65-3 |
373 |
2,6-naftalindikarbonsav, dimetil-észeter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0313 |
|
868-77-9 |
374 |
metakrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0314 |
|
872-05-9 |
375 |
1-decén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0315 |
|
872-50-4 |
376 |
N-metilpirrolidon |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
3000 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0316 |
|
919-30-2 |
377 |
3-amino-propil-trietoxiszilán |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
Szervetlen töltőanyagok reaktív felületkezelésére való használat esetén a 3-amino-propil-trietoxiszilán kioldható maradéka kevesebb, mint 3 mg/kg a töltőanyagban. MTCtap = 2,5 μg/l az anyagok és termékek felületkezelésére való használat esetén. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0317 |
|
923-02-4 |
378 |
N-metilol-metakril-amid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0318 |
|
924-42-5 |
379 |
N-metilol-akril-amid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0319 |
|
925-60-0 |
380 |
akrilsav, propil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0320 |
|
931-88-4 |
381 |
ciklooktén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0321 |
|
947-04-6 |
382 |
laurolaktám |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0322 |
|
948-65-2 |
383 |
2-fenil-indol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
750 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0323 |
|
991-84-4 |
384 |
2,4-bisz(oktil-merkapto)-6-(4-hidroxi-3,5-di-terc-butil-anilin)-1,3,5-triazin |
Adalékanyag |
Mind |
1500 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0324 |
|
999-61-1 |
385 |
akrilsav, 2-hidroxi-propil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – az akrilsav, 2-hidroxi-propil-észter és az akrilsav, 2-hidroxi-izopropil-észter összegében kifejezve. |
|
|
Maximum 25 %(m/m) akrilsav, 2-hidroxi-propil-észtert (CAS-szám: 2918-23-2) tartalmazhat. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0325 |
|
1034-01-1 |
386 |
galluszsav, oktil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(19) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0326 |
|
1072-63-5 |
387 |
1-vinilimidazol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0327 |
|
1120-36-1 |
388 |
1-tetradecén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0328 |
|
1141-38-4 |
389 |
2,6-naftalin-dikarbonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0329 |
|
1166-52-5 |
390 |
galluszsav, dodecil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(19) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0330 |
|
1187-93-5 |
391 |
perfluor-metil-perfluor-vinil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, bevonatok, gumi |
0,1 |
|
(38) |
Csak az alábbiakban használható:
– fluor- és perfluor-polimerek, amelyeket olyan termékekhez szánnak, melyek átváltási tényezője (felület/térfogat arány) ≤ 0,0067 dm-1. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0331 |
|
1241-94-7 |
392 |
foszforsav, difenil-2-etil-hexil-észter |
Adalékanyag |
Mind |
120 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0332 |
|
1302-78-9 |
393 |
bentonit |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0333 |
|
1305-62-0 |
394 |
kalcium-hidroxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0334 |
|
1305-78-8 |
395 |
kalcium-oxid |
Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0335 |
|
1309-42-8 |
396 |
magnézium-hidroxid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0336 |
|
1309-48-4 |
397 |
magnézium-oxid |
Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0337 |
|
1309-64-4 |
398 |
antimon-trioxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
Az antimon esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0338 |
|
1310-58-3 |
399 |
kálium-hidroxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0339 |
|
1310-73-2 |
400 |
nátrium-hidroxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0340 |
|
1313-82-2 |
401 |
nátrium-szulfid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0341 |
|
1314-13-2 |
402 |
cink-oxid |
Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0342 |
|
1314-98-3 |
403 |
cink-szulfid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Mind |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0343 |
|
1317-33-5 |
404 |
molibdén-diszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0344 |
|
1321-74-0 |
405 |
divinil-benzol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 – a divinil-benzol és az etil-vinil-benzol összegében kifejezve. |
|
|
Legfeljebb 45 %(m/m) etil-vinil-benzolt tartalmazhat. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0345 |
|
1323-39-3 |
406 |
1,2-propilénglikol-monosztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0346 |
|
1330-80-9 |
408 |
1,2-propilénglikol-monooleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0347 |
|
1332-58-7 |
410 |
kaolin |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A részecskék csak akkor lehetnek 100 nm-nél vékonyabbak, ha legfeljebb 12 tömegszázalékos arányban kerülnek felhasználásra több rétegből álló szerkezeten belül a legbelső réteget alkotó etilén-vinil-alkohol („EVOH”) kopolimerben, és az ivóvízzel közvetlenül érintkező réteg olyan funkcionális záróréteget képez, amely megakadályozza a részecskék ivóvízbe történő kioldódását. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0348 |
|
1333-86-4 |
411 |
műkorom |
Adalékanyag |
Mind |
|
Policiklikus aromás szénhidrogének MTCtap = 0,1 μg/l |
|
10–300 nm-es, 100–1 200 nm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 300 nm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. Toluollal kioldható vegyületek: legfeljebb 0,1 % az ISO 6209 sz. módszerrel meghatározva. ciklohexán-kivonat UV-abszorpciója 386 nm-en: < 0,02 abszorpciós egység 1 cm-es küvettával vagy < 0,1 abszorpciós egység 5 cm-es küvettával általánosan elismert analitikai módszer segítségével meghatározva, benzo(a)pirén-tartalom: legfeljebb 0,25 mg/kg a műkoromban. A műkorom műanyagban történő felhasználására vonatkozó felső határérték: 2,5 %(m/m). |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0349 |
|
1335-23-5 |
412 |
réz-jodid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(6) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0350 |
|
1336-21-6 |
413 |
ammónium-hidroxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0351 |
|
1338-39-2 |
414 |
szorbit-monolaurát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0352 |
|
1338-41-6 |
415 |
szorbit-monosztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0353 |
|
1338-43-8 |
416 |
szorbit-monooleát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0354 |
|
1343-98-2 |
417 |
kovasav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0355 |
|
1344-28-1 |
418 |
alumínium-oxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0356 |
|
1401-55-4 |
419 |
tanninsavak |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
A JECFA-előírásoknak megfelelően. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0357 |
|
1459-93-4 |
420 |
izoftálsav, dimetil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0358 |
|
1477-55-0 |
421 |
1,3-benzol-dimetilamin |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(33) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0359 |
|
1533-45-5 |
422 |
4,4′-bisz(2-benzoxazolil)sztilbén |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0360 |
|
1623-05-8 |
423 |
perfluor-propil-perfluor-vinil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0361 |
|
1647-16-1 |
424 |
1,9-dekadién |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0362 |
|
1663-39-4 |
425 |
akrilsav, terc-butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0363 |
|
1675-54-3 |
426 |
2,2-bisz(4-hidroxi-fenil)propán-bisz(2,3-epoxi-propil)-éter |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Mind |
450 – BADGE-ben és hidrolízistermékeiben kifejezve |
BADGE klórhidrinek MTCtap = 50 μg/l biszfenol-A MTCtap = 2,5 μg/l epiklórhidrin MTCtap = 0,1 μg/l |
(49) |
Az 1895/2005/EK bizottsági rendeletnek (HL L 302., 2005.11.19., 28. o.) megfelelően. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0364 |
|
1679-51-2 |
427 |
4-(hidroxi-metil)-1-ciklohexén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0365 |
|
1709-70-2 |
428 |
1,3,5-trimetil-2,4,6-trisz(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzil)benzol |
Adalékanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0366 |
|
1761-71-3 |
429 |
bisz(4-amino-ciklohexil)metán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0367 |
|
1843-03-4 |
430 |
1,1,3-trisz(2-metil-4-hidroxi-5-terc-butil-fenil)-bután |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0368 |
|
1843-05-6 |
431 |
2-hidroxi-4-n-oktil-oxibenzofenon |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0369 |
|
2035-75-8 |
432 |
adipinsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0370 |
|
2082-79-3 |
433 |
oktadecil-3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0371 |
|
2082-81-7 |
434 |
metakrilsav, 1,4-butándiol-diészter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0372 |
|
2123-24-2 |
435 |
kaprolaktám, nátriumsó |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(4) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0373 |
|
2146-71-6 |
436 |
laurinsav, vinil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0374 |
|
2156-97-0 |
437 |
akrilsav, dodecil-észter |
|
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0375 |
|
2162-74-5 |
438 |
bisz(2,6-diizopropil-fenil) karbodiimid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – a bisz(2,6-diizopropil-fenil)karbodiimidnak és 2,6- diizopropil-anilin hidrolízistermékének összegében kifejezve. |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0376 |
|
2177-70-0 |
439 |
metakrilsav, fenil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0377 |
|
2210-28-8 |
440 |
metakrilsav, propil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0378 |
|
2315-68-6 |
441 |
benzoesav, propil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0379 |
|
2425-79-8 |
442 |
1,4-butándiol-bisz(2,3-epoxi-propil)-éter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, epoxicsoportban kifejezve. Az epoxicsoport molekulasúlya 43 Da. A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0380 |
|
2432-99-7 |
443 |
11-amino-undekánsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0381 |
|
2440-22-4 |
444 |
2-(2′-hidroxi-5′-metil-fenil)benzotriazol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(12) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0382 |
|
2466-09-3 |
445 |
pirofoszforsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0383 |
|
2495-35-4 |
446 |
akrilsav, benzil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0384 |
|
2495-37-6 |
447 |
metakrilsav, benzil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0385 |
|
2499-59-4 |
448 |
akrilsav, n-oktil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0386 |
|
2500-88-1 |
449 |
dioktadecil-diszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0387 |
|
2561-88-8 |
450 |
szebacinsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0388 |
|
2682-20-4 |
451 |
2-metil-4-izotiazol-3-on |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
25 |
|
|
Csak vizes polimerdiszperziókban és -emulziókban használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0389 |
|
2725-22-6 |
452 |
2,4-bisz(2,4-dimetil-fenil)-6-(2-hidroxi-4-n-oktil-oxi-fenil)-1,3,5-triazin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0390 |
|
2768-02-7 |
453 |
vinil-trimetoxi-szilán |
Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0391 |
|
2855-13-2 |
454 |
1-amino-3-amino-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0392 |
|
2867-47-2 |
455 |
metakrilsav, 2-(dimetil-amino)-etil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0393 |
|
2998-08-5 |
456 |
akrilsav, szek-butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(21) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0394 |
|
2998-18-7 |
457 |
metakrilsav, szek-butil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0395 |
|
3061-75-4 |
458 |
behénamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0396 |
|
3135-18-0 |
459 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzil-foszforsav, dioktadecil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0397 |
|
3173-53-3 |
460 |
ciklohexil-izocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0398 |
|
3173-72-6 |
461 |
1,5-naftalin-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0399 |
|
3195-78-6 |
462 |
N-vinil-N-metil-acetamid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
1,0 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0400 |
|
3290-92-4 |
463 |
1,1,1-trimetilolpropán-trimetakrilát |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0401 |
|
3293-97-8 |
464 |
2-hidroxi-4-n-hexil-oxibenzofenon |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(8) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0402 |
|
3333-62-8 |
465 |
7-[2H-nafto-(1,2-D)triazol-2-il]-3-fenil-kumarin |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0403 |
|
3648-18-8 |
466 |
di-n-oktilón-dilaurát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0404 |
|
3825-26-1 |
468 |
perfluor-oktánsav, ammóniumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(38) (39) |
Csak magas hőmérsékleten szinterezett, többször használatos árucikkekben használandó. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0405 |
|
3864-99-1 |
469 |
2-(2′-hidroxi-3,5′-di-terc-butil-fenil)-5-klór-benzotriazol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
(12) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0406 |
|
3896-11-5 |
470 |
2-(2′-hidroxi-3′-terc-butil-5'-metil-fenil)-5-klór-benzotriazol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(12) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0407 |
|
3965-55-7 |
471 |
5-szulfoizoftálsav, mononátriumsó, dimetil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0408 |
|
4066-02-8 |
472 |
2,2′-metilén-bisz(4-metil-6-ciklohexil-fenol) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(5) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0409 |
|
4074-90-2 |
473 |
adipinsav, divinil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 mg/kg a termékben. Csak komonomerként használható. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0410 |
|
4098-71-9 |
475 |
1-izocianáto-3-izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0411 |
|
4128-73-8 |
476 |
difenil-éter-4,4′-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0412 |
|
4130-42-1 |
477 |
2,6-di-terc-butil-4-etil-fenol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
240 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0413 |
|
4191-73-5 |
478 |
4-hidroxibenzoesav, izopropil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0414 |
|
4196-95-6 |
479 |
azealinsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0415 |
|
4221-80-1 |
480 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxibenzoesav, 2,4-di-terc-butil-fenil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0416 |
|
4422-95-1 |
481 |
1,3,5-benzol-trikarbonsav-triklorid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – 1,3,5-benzoltrikarbonsavban kifejezve. |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0417 |
|
4655-34-9 |
482 |
metakrilsav, izopropil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(22) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0418 |
|
4724-48-5 |
483 |
n-oktil-foszfonsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0419 |
|
4767-03-7 |
484 |
2,2-bisz(hidroxi-metil)propionsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és az ivóvízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. Bevonatokhoz való használat esetén csak polimer adalékanyagokhoz használt monomerként. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0420 |
|
5124-30-1 |
485 |
diciklohexil-metán-4,4′-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0421 |
|
5136-44-7 |
486 |
etilén-N-palmitamid-N′-sztearamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0422 |
|
5232-99-5 |
487 |
2-ciano-3,3-difenil-akrilsav, etil-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0423 |
|
5518-18-3 |
488 |
N,N′-etilén-bisz(palmitamid) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0424 |
|
5873-54-1 |
490 |
difenil-metán-2,4′-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0425 |
|
6182-11-2 |
491 |
1,2-propilénglikol-disztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0426 |
|
6197-30-4 |
492 |
2-ciano-3,3-difenil-akrilsav, 2-etil-hexil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0427 |
|
6200-40-4 |
493 |
bisz(2-hidroxi-etil)-2-hidroxi-propil-3-(dodecil-oxi)metil-ammónium-klorid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
90 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0428 |
|
6303-21-5 |
494 |
hipofoszforossav |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0429 |
|
6642-31-5 |
495 |
6-amino-1,3-dimetil-uracil |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0430 |
|
6683-19-8 |
496 |
pentaeritrit-tetrakisz[3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-propionát] |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0431 |
|
6846-50-0 |
497 |
2,2,4-trimetil-1,3-pentándiol-diizobutirát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
250 |
|
|
Csak bevonatokban használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0432 |
|
6864-37-5 |
498 |
3,3′-dimetil-4,4'-diamino-diciklohexil-metán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak poliamidokban használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0433 |
|
6915-15-7 |
499 |
almasav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
Monomerként való alkalmazás esetén csak komonomerként használható alifás poliészterekben, legfeljebb 1 % (n/n)-ban, kivéve bevonatokhoz való használat esetén. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0434 |
|
7128-64-5 |
500 |
2,5-bisz(5-terc-butil-2-benzoxazolil)tiofén |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
|
|
A pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0435 |
|
7456-68-0 |
502 |
4,4′-oxibisz(benzol-szulfonil-azid) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0436 |
|
7585-39-9 |
503 |
β-dextrin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0437 |
|
7631-90-5 |
505 |
nátrium-biszulfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(18) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0438 |
|
7632-00-0 |
506 |
nátrium-nitrit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0439 |
|
7647-01-0 |
507 |
sósav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0440 |
|
7647-15-6 |
508 |
nátrium-bromid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0441 |
|
7664-38-2 |
509 |
foszforsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0442 |
|
7664-41-7 |
510 |
ammónia |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0443 |
|
7681-11-0 |
512 |
kálium-jodid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(6) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0444 |
|
7681-82-5 |
513 |
nátrium-jodid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(6) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0445 |
|
7757-83-7 |
516 |
nátrium-szulfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(18) |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0446 |
|
7758-02-3 |
517 |
kálium-bromid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0447 |
|
7782-42-5 |
521 |
grafit |
Adalékanyag |
Mind |
|
Policiklikus aromás szénhidrogének MTCtap = 0,1 μg/l |
|
Grafitok a 2039. EUPL-számnak megfelelően (IV. melléklet). |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0448 |
|
7782-50-5 |
522 |
klór |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0449 |
|
7787-70-4 |
523 |
réz-bromid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(6) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0450 |
|
8001-22-7 |
524 |
szójaolaj |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0451 |
|
8001-39-6 |
525 |
japánviasz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0452 |
|
8001-75-0 |
526 |
cerezin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0453 |
|
8001-79-4 |
527 |
ricinusolaj |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0454 |
|
8002-43-5 |
528 |
lecitin |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0455 |
|
8002-53-7 |
529 |
montánviasz |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0456 |
|
8006-44-8 |
530 |
kandelillaviasz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0457 |
|
8012-89-3 |
531 |
méhviasz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0458 |
|
8013-07-8 |
532 |
szójaolaj, epoxidált |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
1500 |
|
(31) |
Epoxid < 8 %, jódszám < 6. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0459 |
|
8015-86-9 |
533 |
karnaubaviasz |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0460 |
|
8017-16-1 |
534 |
polifoszforsavak |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0461 |
|
8050-09-7 |
535 |
fenyőgyanta |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0462 |
|
8050-15-5 |
536 |
fenyőgyanta, hidrogénezett, metanollal képzett észter |
Adalékanyag |
Mind, a gumi kivételével |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0463 |
|
8050-26-8 |
537 |
fenyőgyanta, pentaeritrittel alkotott észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0464 |
|
8050-31-5 |
538 |
fenyőgyanta, glicerinnel képzett észter |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0465 |
|
8052-10-6 |
539 |
gyanta-tallolaj |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0466 |
|
8062-15-5 |
540 |
lignoszulfonsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
12 |
|
|
Csak műanyag diszperziókhoz való diszpergálószerként használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0467 |
|
9000-01-5 |
541 |
gumiarábikum |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0468 |
|
9000-11-7 |
542 |
karboxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0469 |
|
9000-16-2 |
543 |
mézga |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0470 |
|
9000-30-0 |
544 |
guargyanta |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0471 |
|
9000-65-1 |
545 |
tragantmézga |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0472 |
|
9000-69-5 |
546 |
pektin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0473 |
|
9000-70-8 |
547 |
zselatin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0474 |
|
9000-71-9 |
548 |
kazein |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0475 |
|
9002-88-4 |
549 |
polietilén viasz |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0476 |
|
9003-07-0 |
550 |
polipropilén viasz |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0477 |
|
9003-39-8 |
552 |
polivinilpirrolidon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
A kémiai anyagnak meg kell felelnie a 2008/84/EK bizottsági irányelvben meghatározott tisztasági követelményeknek. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0478 |
|
9004-34-6 |
553 |
cellulóz |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0479 |
|
9004-36-8 |
554 |
cellulóz-acetát-butirát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0480 |
|
9004-57-3 |
555 |
etil-cellulóz |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0481 |
|
9004-58-4 |
556 |
etil-(hidroxi-etil)-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0482 |
|
9004-59-5 |
557 |
metil-etil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0483 |
|
9004-62-0 |
558 |
hidroxi-etil-cellulóz |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0484 |
|
9004-64-2 |
559 |
hidroxi-propil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0485 |
|
9004-65-3 |
560 |
metil-hidroxi-propil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0486 |
|
9004-67-5 |
561 |
metil-cellulóz |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0487 |
|
9004-70-0 |
562 |
nitro-cellulóz |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0488 |
|
9004-97-1 |
563 |
polietilénglikol-monoricinoleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2100 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0489 |
|
9005-25-8 |
564 |
keményítő, étkezési |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0490 |
|
9005-27-0 |
565 |
hidroxi-etil-keményítő |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0491 |
|
9005-32-7 |
566 |
alginsav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0492 |
|
9005-37-2 |
567 |
1,2-propilénglikol-alginát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0493 |
|
9005-64-5 |
568 |
polietilénglikol-szorbitán-monolaurát |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0494 |
|
9005-65-6 |
569 |
polietilénglikol-szorbitán-monooleát |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0495 |
|
9005-66-7 |
570 |
polietilénglikol-szorbitán-monopalmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0496 |
|
9005-67-8 |
571 |
polietilénglikol-szorbitán-monosztearát |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0497 |
|
9005-70-3 |
572 |
polietilénglikol-szorbitán-trioleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0498 |
|
9005-71-4 |
573 |
polietilénglikol-szorbitán-trisztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0499 |
|
9006-04-6 |
574 |
gumi, természetes |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A természetes gumi kinyerése és koagulációja során ammónia, hangyasav, ecetsav és nátrium-bisszulfit használható. A természetes gumi egyéb adalékanyagainak szerepelniük kell a pozitív listán. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0500 |
|
9032-42-2 |
576 |
hidroxi-etil-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0501 |
|
9044-17-1 |
577 |
izobutilén-butén kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0502 |
|
9046-01-9 |
578 |
polietilénglikol-tridecil-éter-foszfát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
Polietilénglikol (EO < 11)-tridecil-éter-foszfát (mono- és dialkilészter), legfeljebb 10 % polietilénglikol (EO < 11)-tridecil-éter-tartalommal. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0503 |
|
9049-76-7 |
579 |
hidroxi-propil-keményítő |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0504 |
|
10016-20-3 |
580 |
α-dextrin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0505 |
|
10022-31-8 |
581 |
bárium-nitrát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A bárium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0506 |
|
10039-33-5 |
582 |
di-n-oktilón-bisz(2-etilhexil-maleát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0507 |
|
10043-11-5 |
583 |
bór-nitrid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A bór esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0508 |
|
10043-35-3 |
584 |
bórsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
A bór esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0509 |
|
10094-45-8 |
587 |
oktadecil-erukamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0510 |
|
10436-08-5 |
589 |
cisz-11-eikozén-amid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0511 |
|
10595-80-9 |
590 |
metakrilsav, 2-szulfoetil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0512 |
|
10605-09-1 |
591 |
aszkorbil-sztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0513 |
|
11097-59-9 |
592 |
alumínium-magnézium-karbonát-hidroxid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0514 |
|
11132-73-3 |
595 |
ligno-cellulóz |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0515 |
|
11138-66-2 |
596 |
xantángumi |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0516 |
|
12001-26-2 |
597 |
csillámpala |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0517 |
|
12007-55-5 |
599 |
bárium-tetraborát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A bárium és a bór esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0518 |
|
12072-90-1 |
600 |
hidromagnezit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0519 |
|
12124-97-9 |
601 |
ammónium-bromid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0520 |
|
12198-93-5 |
602 |
ozokerit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0521 |
|
12269-78-2 |
603 |
pirofillit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0522 |
|
12304-65-3 |
604 |
hidrotalcit |

0523 |
|
12542-30-2 |
605 |
akrilsav, diciklopentenil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0524 |
|
13003-12-8 |
608 |
4,4′-butilidén-bisz(6-terc-butil-3-metilfenil-ditridecil-foszfit) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0525 |
|
13445-56-2 |
609 |
pirofoszforossav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0526 |
|
13560-49-1 |
611 |
3-amino-krotonsav, diészter tio-bisz(2-hidroxi-etil)-éterrel |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0527 |
|
13811-50-2 |
612 |
N,N′-divinil-2-imidazolidinon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése a vízzel való reakció esetében a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0528 |
|
13983-17-0 |
613 |
wollastonit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0529 |
|
14464-46-1 |
614 |
krisztobalit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0530 |
|
14807-96-6 |
615 |
talkum |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0531 |
|
14808-60-7 |
616 |
kvarc |

0532 |
|
15214-89-8 |
617 |
2-akril-amido-2-metil-propánszulfonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0533 |
|
15535-79-2 |
618 |
di-n-oktilón-merkaptoacetát |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0534 |
|
15571-58-1 |
619 |
di-n-oktilón-bisz(2-etilhexil-merkaptoacetát) |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0535 |
|
15571-60-5 |
620 |
di-n-oktilón-dimaleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0536 |
|
16219-75-3 |
621 |
5-etilidén-biciklo[2,2,1]hept-2-én |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – a kioldódási vizsgálathoz szükséges analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. Kizárólag olyan termékekhez használható, amelyek átváltási tényezője (felület/térfogat arány) ≤ 2 dm-1. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0537 |
|
16260-09-6 |
622 |
oleil-palmitamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0538 |
|
16389-88-1 |
623 |
dolomit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0539 |
|
16712-64-4 |
624 |
6-hidroxi-2-naftalinkarbonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0540 |
|
18641-57-1 |
626 |
glicerin-tribehenát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0541 |
|
19569-21-2 |
627 |
huntit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0542 |
|
20427-58-1 |
628 |
cink-hidroxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0543 |
|
21645-51-2 |
629 |
alumínium-hidroxid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0544 |
|
22788-19-8 |
630 |
1,2-propilénglikol-dilaurát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0545 |
|
23128-74-7 |
631 |
1,6-hexametilén-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionamid) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2250 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0546 |
|
23676-09-7 |
632 |
4-etoxi-benzoesav, etil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
180 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0547 |
|
23949-66-8 |
633 |
2-etoxi-2′-etiloxanilid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0548 |
|
24800-44-0 |
634 |
tripropilénglikol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0549 |
|
25134-51-4 |
636 |
akrilsav, akrilsav, 2-etilhexil-észter kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 – akrilsav, 2-etil-hexil-észterben kifejezve |
|
(21) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0550 |
|
25151-96-6 |
637 |
pentaeritrit-dioleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0551 |
|
25322-69-4 |
639 |
polipropilénglikol |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0552 |
|
25359-91-5 |
640 |
formaldehid-1-naftol, kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0553 |
|
25736-61-2 |
642 |
maleinsav-anhidrid-sztirol, kopolimer, nátriumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú frakció nem haladhatja meg az 0,05 %(m/m)-ot. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0554 |
|
26266-57-9 |
643 |
szorbitán-monopalmitát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0555 |
|
26266-58-0 |
644 |
szorbitán-trioleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0556 |
|
26401-86-5 |
645 |
mono-n-oktilón-trisz(izooktil-merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(11) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0557 |
|
26401-97-8 |
646 |
di-n-oktilón-bisz(izooktil-merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0558 |
|
26402-23-3 |
647 |
glicerin-monohexanoát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0559 |
|
26402-26-6 |
648 |
glicerin-monooktanoát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0560 |
|
26427-07-6 |
649 |
dibutil-tioónsav polimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Molekulaegység = (C8H18S3Sn2)n (n = 1,5-2). |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0561 |
|
26636-01-1 |
650 |
dimetil-ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(9) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0562 |
|
26658-19-5 |
651 |
szorbitán-trisztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0563 |
|
26741-53-7 |
652 |
bisz(2,4-di-terc-butil-fenil)-pentaeritrit-difoszfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0564 |
|
26747-90-0 |
653 |
2,4-toluol-diizocianát dimer |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0565 |
|
26836-47-5 |
654 |
szorbit-monosztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0566 |
|
26896-48-0 |
655 |
triciklodekán-dimetanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0567 |
|
26914-43-2 |
656 |
sztirolszulfonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0568 |
|
27107-89-7 |
657 |
mono-n-oktilón-trisz(2-etilhexil-merkaptoacetát) |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
(11) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0569 |
|
27176-87-0 |
658 |
dodecil-benzolszulfonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
1500 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0570 |
|
27194-74-7 |
659 |
1,2-propilénglikol-monolaurát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0571 |
|
27458-90-8 |
660 |
di-terc-dodecil-diszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0572 |
|
27676-62-6 |
661 |
1,3,5-trisz(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzil)-1,3,5-triazin-2,4,6(1H,3H,5H)-trion |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0573 |
|
27955-94-8 |
662 |
1,1,1-trisz(4-hidroxi-fenol)etán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,25 |
|
|
Csak polikarbonátokban használható, kivéve bevonatokhoz való használat esetén. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0574 |
|
28290-79-1 |
663 |
linolénsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0575 |
|
28931-67-1 |
664 |
trimetilol-propán-trimetakrilát-metil-metakrilát kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0576 |
|
29013-28-3 |
665 |
1,2-propilénglikol-monopalmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0577 |
|
29116-98-1 |
666 |
szorbitán-dioleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0578 |
|
29204-02-2 |
667 |
gadoleinsav |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0579 |
|
29894-35-7 |
668 |
poliglicerin-ricinoleát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0580 |
|
30233-64-8 |
669 |
glicerin-monobehenát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0581 |
|
30899-62-8 |
670 |
glicerin-monolaurát-diacetát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0582 |
|
31570-04-4 |
671 |
foszforsav, trisz(2,4-di-terc-butil-fenil)-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0583 |
|
31831-53-5 |
672 |
1,4-butándiol kaprolaktonnal képzett poliésztere |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(28) (29) |
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú frakció nem haladhatja meg az 0,5 %(m/m)-ot. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0584 |
|
32509-66-3 |
673 |
etilénglikol-bisz[3,3-bisz(3-terc-butil-4-hidroxi-fenil)butirát] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0585 |
|
32647-67-9 |
674 |
dibenzilidén-szorbit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0586 |
|
32687-78-8 |
675 |
N,N′-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionil)hidrazid |
Adalékanyag |
Mind |
750 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0587 |
|
33568-99-9 |
676 |
di-n-oktilón-bisz(izooktil-maleát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0588 |
|
33587-20-1 |
677 |
1,2-propilénglikol-dipalmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0589 |
|
35074-77-2 |
678 |
1,6-hexametilén-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propionát) |
Adalékanyag |
Mind |
300 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0590 |
|
35958-30-6 |
679 |
1,1-bisz(2-hidroxi-3,5-di-terc-butilfenil)etán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0591 |
|
36443-68-2 |
680 |
trietilénglikol-bisz[3-(3-terc-butil-4-hidroxi-5-metil-fenil)-propionát] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
450 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0592 |
|
36653-82-4 |
681 |
1-hexadekanol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0593 |
|
37205-99-5 |
682 |
etil-karboxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0594 |
|
37206-01-2 |
683 |
metil-karboxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0595 |
|
37244-96-5 |
684 |
nefelin-szienit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0596 |
|
37296-97-2 |
685 |
kovasav, magnézium-nátrium-fluorid só |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A fluor esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak többrétegű anyagokban, azok olyan rétegeihez használható, amelyek nem kerülnek közvetlen érintkezésbe ivóvízzel, kivéve bevonatokhoz való használat esetén. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0597 |
|
37353-59-6 |
686 |
hidroxi-metil-cellulóz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0598 |
|
38103-06-9 |
687 |
2,2-bisz(4-hidroxi-fenil)propán-bisz(ftálsav-anhidrid) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0599 |
|
38613-77-3 |
688 |
tetrakisz(2,4-di-terc-butil-fenil)-4,4′-bifenililén-difoszfonit |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
900 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0600 |
|
40601-76-1 |
689 |
1,3,5-trisz(4-terc-butil-3-hidroxi-2,6-dimetil-benzil)-1,3,5-triazin-2,4,6(1H,3H,5H)-trion |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0601 |
|
41484-35-9 |
690 |
tiodietanol-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-propionát) |
Adalékanyag |
Mind |
120 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0602 |
|
47465-97-4 |
691 |
3,3-bisz(3-metil-4-hidroxi-fenil)-2-indolinon |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
90 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0603 |
|
52047-59-3 |
692 |
2-(4-dodecil-fenil)indol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
3,0 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0604 |
|
54140-20-4 |
693 |
szorbitán-tripalmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0605 |
|
54276-35-6 |
694 |
metakrilsav, szulfopropil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0606 |
|
54849-38-6 |
695 |
monometil-ón-trisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(9) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0607 |
|
57569-40-1 |
696 |
tereftálsav, diészter 2,2′-metilén-bisz(4-metil-6-terc-butilfenol) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(13) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0608 |
|
57583-34-3 |
697 |
monometil-ón-trisz(etil-hexil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(9) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0609 |
|
57583-35-4 |
698 |
dimetil-ón-bisz(etil-hexil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(9) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0610 |
|
58446-52-9 |
699 |
sztearoil-benzoil-metán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0611 |
|
61167-58-6 |
700 |
akrilsav, 2-terc-butil-6-(3-terc-butil-2-hidroxi-5-metil-benzil)-4-metil-fenil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0612 |
|
61269-61-2 |
701 |
N,N′-bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)hexametilén-diamin-1,2-dibróm-etán, kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
120 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0613 |
|
61752-68-9 |
702 |
szorbitán-tetrasztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0614 |
|
61788-47-4 |
703 |
zsírsavak, kókusz |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0615 |
|
61788-85-0 |
704 |
hidrogénezett ricinusolaj polietilénglikol-észtere |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0616 |
|
61788-89-4 |
705 |
savak, zsír-, telítetlen (C18), dimerek, nem hidrogénezett, desztillálva és desztillálás nélkül |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(17) |
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0617 |
|
61790-12-3 |
706 |
zsírsavak, tallolaj- |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0618 |
|
61790-53-2 |
707 |
kovaföld |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0619 |
|
61791-12-6 |
708 |
ricinusolaj polietilénglikol-észtere |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
2100 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0620 |
|
62568-11-0 |
709 |
szorbitán-monobehenát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0621 |
|
63397-60-4 |
710 |
bisz(2-karbobutoxi-etil)ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
900 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0622 |
|
63438-80-2 |
711 |
(2-karbobutoxi-etil)-ón-trisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0623 |
|
64147-40-6 |
712 |
ricinusolaj, dehidratált |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0624 |
|
64365-11-3 7440-44-0 |
713 |
aktív szén |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak PET-ben, legfeljebb 10 mg/kg polimer koncentrációban használható. Ugyanazok a tisztasági követelmények vannak érvényben, mint amelyeket a 231/2012/EU bizottsági rendelet a növényi szén (E 153) tekintetében meghatároz, a hamutartalom kivételével, amely elérheti a 10 %(m/m) értéket. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0625 |
|
64365-17-9 |
714 |
fenyőgyanta, hidrogénezett, pentaeritrit-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0626 |
|
65140-91-2 |
715 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxibenzil-foszfonsav, monoetil-észter, kalciumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0627 |
|
65447-77-0 |
716 |
1-(2-hidroxi-etil)-4-hidroxi-2,2,6,6-tetrametil-piperidin-borostyánkősav, dimetil-észter, kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1 500 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0628 |
|
65997-06-0 |
717 |
fenyőgyanta, hidrogénezett |
Adalékanyag |
Mind, a gumi kivételével |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0629 |
|
65997-13-9 |
718 |
fenyőgyanta, hidrogénezett, glicerin-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0630 |
|
66822-60-4 |
719 |
N-metakriloil-oxietil-N,N-dimetil-N-karboxi-metil-ammónium-klorid, nátriumsó- oktadecil-metakrilát-etil-metakrilát-ciklohexil-metakrilát-N-vinil-2-pirrolidon, kopolimerek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0631 |
|
67649-65-4 |
720 |
mono-n-dodecil-ón-trisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(24) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0632 |
|
67845-93-6 |
721 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxibenzoesav, hexadecil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0633 |
|
68308-53-2 |
722 |
zsírsavak, szója- |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0634 |
|
68412-29-3 |
723 |
keményítő, hidrolizált |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0635 |
|
68425-17-2 |
724 |
szirupok, hidrolizált keményítő, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
A 2008/60/EK bizottsági irányelvben a maltitszirup (E 965 (ii)) tekintetében meghatározott tisztasági követelményeknek megfelelően. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0636 |
|
68442-12-6 |
726 |
Oleinsav, 2-merkaptoetil-észter reakciótermékei diklór-dimetil-ónnal, nátrium-szulfiddal és triklór-metil-ónnal |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(9) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0637 |
|
68442-85-3 |
727 |
cellulóz, regenerált |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0638 |
|
68515-49-1 26761-40-0 |
729 |
ftálsav, telített primer C9–C11 alkoholokkal alkotott diészterek, több mint 90 % C10 (DINP) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(25) (31) |
Csak a következőként használható:
Nem használható a 0103, 0105, 0225 EUPL-számú anyagokkal vagy diizobutil-ftaláttal (szinonima: (1,2-bisz(2-metil-propil) benzol-1,2-dikarboxilát vagy „DIBP”, CAS-szám: 84-69-5) kombinálva. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0639 |
|
68554-70-1 |
730 |
metil-szilszeszkvioxán |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Maradék monomer a metil-szilszeszkvioxánban: < 1 mg metiltrimetoxiszilán/kg metil-szilszeszkvioxán. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0640 |
|
68564-88-5 |
731 |
N-heptil-amino-undekánsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0641 |
|
68610-51-5 |
732 |
p-krezol-diciklopentadién-izobutilén, kopolimer |
Adalékanyag (polimer) |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0642 |
|
68783-41-5 |
733 |
savak, zsír-, telítetlen (C18), dimerek, hidrogénezett, desztillálva és desztillálás nélkül |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(17) |
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0643 |
|
68951-50-8 |
735 |
bisz(polietilénglikol)-hidroxi-metil-foszfonát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
30 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0644 |
|
69226-44-4 |
736 |
di-n-oktilón-etilénglikol-bisz(merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0645 |
|
70142-34-6 |
737 |
polietilénglikol-30-dipolihidroxi-sztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0646 |
|
70321-86-7 |
738 |
2-[2-hidroxi-3,5-bisz(1,1-dimetil-benzil)fenil]benzo-triazol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
75 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0647 |
|
70331-94-1 |
739 |
2,2′-oxamido-bisz[etil-3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-propionát] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0648 |
|
71878-19-8 |
740 |
poli[6-[(1,1,3,3-tetrametil-butil)amino]-1,3,5-triazin-2,4-diil]-[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)-imino]hexametilén[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)-imino] |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
150 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0649 |
|
78301-43-6 |
742 |
2,2,4,4-tetrametil-20-(2,3-epoxi-propil)-7-oxa-3,20-diazadispiro-[5.1.11.2]-heneikozan-21-on, polimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0650 |
|
79072-96-1 |
743 |
bisz(4-etil-benzilidén)-szorbit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0651 |
|
80181-31-3 |
744 |
3-hidroxi-butánsav-3-hidroxi-pentánsav, kopolimer |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(34) |
A kémiai anyag bakteriális fermentációval előállított termékként használatos. A 10/2011/EU bizottsági rendelet I. mellékletének 4. táblázatában megállapított előírásoknak megfelelően. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0652 |
|
80410-33-9 |
745 |
2,2′,2′′-nitrilo(trietil-trisz(3,3′,5,5′-tetra-terc-butil-1,1′-bifenil-2,2′-diil)foszfit) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – a foszfit és a foszfát összegében kifejezve. |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0653 |
|
80693-00-1 |
746 |
bisz(2,6-di-terc-butil-4-metil-fenil)pentaeritrit-difoszfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – a foszfit és a foszfát összegében kifejezve. |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0654 |
|
84030-61-5 |
747 |
di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(24) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0655 |
|
84434-12-8 |
748 |
N-(2-amino-etil)-β-alanin, nátriumsó |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0656 |
|
85209-91-2 |
749 |
2,2′-metilén-bisz(4,6-di-terc-butil-fenil)-nátrium-foszfát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0657 |
|
85209-93-4 |
750 |
2,2′-metilén-bisz(4,6-di-terc-butil-fenil)-lítium-foszfát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
A lítium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0658 |
|
87189-25-1 |
751 |
poli(cink-glicerinát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0659 |
|
87826-41-3 69158-41-4 54686-97-4 81541-12-0 |
752 |
bisz(metil-benzilidén)-szorbit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0660 |
|
92704-41-1 |
753 |
kaolin, kalcinált |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0661 |
|
99880-64-5 |
754 |
glicerin-dibehenát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0662 |
|
106246-33-7 |
755 |
4,4′-metilén-bisz(3-klór-2,6-dietilanilin) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0663 |
|
110553-27-0 |
756 |
2,4-bisz(oktil-tiometil)-6-metil-fenol |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(23) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0664 |
|
110638-71-6 |
757 |
vermikulit, citromsavval végbement reakció terméke, lítiumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A lítium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0665 |
|
110675-26-8 |
758 |
2,4-bisz(dodecil-tiometil)-6-metil-fenol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(23) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0666 |
|
118337-09-0 |
759 |
2,2′-etilidén-bisz[4,6-di-terc-butil-fenil]-fluor-foszfonit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0667 |
|
119345-01-6 |
760 |
A di-terc-butil-foszfonit bifenillel képzett reakcióterméke, amelyet a 2,4-di-terc-butil-fenolnak foszfor-triklorid és bifenil Friedel–Craft-reakcióban kapott reakciótermékével történő kondenzációjával állítanak elő |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
900 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Összetétel:
Egyéb előírások:
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0668 |
|
120218-34-0 |
761 |
tiodietanol-bisz(5-metoxi-karbonil-2,6-dimetil-1,4-dihidropiridin-3-karboxilát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0669 |
|
123968-25-2 |
762 |
akrilsav, 2,4-di-terc-pentil-6-(1-(3,5-di-terc-pentil-2-hidroxi-fenil)etil)fenil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0670 |
|
129228-21-3 |
763 |
3,3-bisz(metoxi-metil)-2,5-dimetil-hexán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0671 |
|
132459-54-2 |
764 |
N,N′-bisz[4-(etoxi-karbonil)fenil]-1,4,5,8-naftalin-tetrakarboxi-diimid |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Tisztaság > 98,1 %(m/m). Csak komonomerként (max. 4 %) használható poliészterekhez (PET, PBT). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0672 |
|
134701-20-5 |
765 |
2,4-dimetil-6-(1-metil-pentadecil)fenol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
50 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0673 |
|
135861-56-2 |
766 |
bisz(3,4-dimetil-benzilidén)-szorbit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0674 |
|
136504-96-6 |
767 |
1,2-bisz(3-amino-propil)etilén-diamin, N-butil-2,2,6,6-tetrametil-piperidin-4-aminnal és 2,4,6-triklór-1,3,5-triazinnal alkotott polimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0675 |
|
143925-92-2 |
768 |
aminok, bisz(hidrogénezett tallolaj-alkil), oxidálva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak az alábbiakban használható:
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0676 |
|
145650-60-8 |
769 |
foszforossav, bisz(2,4-di-terc-butil-6-metil-fenil)-etil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – a foszfit és a foszfát összegében kifejezve. |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0677 |
|
147315-50-2 |
770 |
2-(4,6-difenil-1,3,5-triazin-2-il)-5-(hexil-oxi)-fenol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0678 |
|
151841-65-5 |
771 |
alumínium-hidroxi-bisz[2,2′-metilén-bisz(4,6-di-terc-butil-fenil)-foszfát] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0679 |
|
153250-52-3 |
772 |
N,N′-diciklohexil-2,6-naftalin-dikarboxamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0680 |
|
154862-43-8 |
773 |
bisz(2,4-dikumil-fenil)pentaeritrit-difoszfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – magának a kémiai anyagnak, valamint oxidált formájának – bisz(2,4-dikumil-fenil)pentaeritrit-foszfát – és hidrolízistermékének (2,4-dikumil-fenol) az összegében kifejezve. |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0681 |
|
161717-32-4 |
774 |
2,4,6-trisz(terc-butil)fenil-2-butil-2-etil-1,3-propándiol-foszfit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
100 – a foszfit, a foszfát és a hidrolízistermék összegében kifejezve = TTBP |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0682 |
|
166412-78-8 |
775 |
1,2-ciklohexándikarbonsav, diizononil-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0683 |
|
167883-16-1 |
776 |
polidimetilsziloxán, 3-amino-propil lezárású, diciklohexil-metán-4,4'-diizocianáttal alkotott polimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú frakció nem haladhatja meg az 1,5 %(m/m)-ot. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0684 |
|
174254-23-0 |
777 |
akrilsav, metil-észter, 1-dodekántiollal képzett telomer, C16–C18 alkil-észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
0,5 % a termékben. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0685 |
|
178671-58-4 |
778 |
pentaeritrit-tetrakisz(2-ciano-3,3-difenil-akrilát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0686 |
|
182121-12-6 |
779 |
9,9-bisz(metoxi-metil)fluorén |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0687 |
|
192268-64-7 |
780 |
poli-[[6-[N-(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidinil)-n-butilamino]-1,3,5-triazin-2,4-diil][(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidinil)imino]-1,6-hexándiil[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidinil)imino]]-α-[N,N,N′,N′-tetrabutil-N″-(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidin-il)-N"-[6-(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidinil-amino)-hexil]-[1,3,5-triazin-2,4,6-triamin]-ω-N,N,N′,N′-tetrabutil-1,3,5-triazin-2,4-diamin] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0688 |
|
227099-60-7 |
781 |
1,3,5-trisz(4-benzoil-fenil)-benzol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0689 |
|
661476-41-1 |
782 |
polidimetilsziloxán, 3-amino-propil lezárású, 1-izocianáto-3-izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexánnal alkotott polimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú frakció nem haladhatja meg az 1 %(m/m)-ot. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0690 |
|
736150-63-3 |
783 |
gliceridek, ricinusolaj-mono-, hidrogénezett, acetátok |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0691 |
|
745070-61-5 |
784 |
1,3,5-trisz(2,2-dimetil-propán-amido)-benzol |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0692 |
|
100-21-0 |
785 |
tereftálsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(27) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0693 |
|
117-21-5 |
786 |
3-klórftálsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – 3-klór-ftálsavban kifejezve |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0694 |
|
118-45-6 |
787 |
4-klórftálsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 – 4-klór-ftálsavban kifejezve |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0695 |
|
2530-85-0 |
788 |
[3-(metakriloxi)propil]trimetoxiszilán |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
Csak szervetlen töltőanyagok felületkezelő szereként használható. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. Kizárólag a kezelt töltőanyagban lévő maradék monomer meghatározására szolgáló analitikai módszer áll rendelkezésre. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0696 |
|
106990-43-6 |
791 |
N,N′,N″,N″′-tetrakisz(4,6-bisz(N-butil-(N-metil-2,2,6,6-tetrametilpiperidin-4-il)amino)triazin-2-il)-4,7-diazadekán-1,10-diamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0697 |
|
203255-81-6 |
792 |
3,3′,5,5′-tetrakisz(terc-butil)-2,2′-dihidroxi-bifenil, gyűrűs észter [3-(3-terc-butil-4-hidroxi-5-metil-fenil)propil]oxifoszfonsavval |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – a kémiai anyag foszfit és foszfát formájának és a hidrolízistermékeknek az összegében kifejezve. |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0698 |
|
102-71-6 |
793 |
trietanol-amin |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
(36) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0699 |
|
79-14-1 |
794 |
glikolsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
Csak olyan poliglikolsav (PGA) gyártásához használható, amely i. poliészterek, mint például polietilén-tereftalát (PET) vagy politejsav (PLA) mögött csak közvetetten érintkezik vízzel; vagy ii. PGA-keverékként (legfeljebb 3 %(m/m)) PET-ben vagy PLA-ban közvetlenül érintkezik vízzel. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0700 |
|
124172-53-8 |
795 |
N,N′-bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)-N,N′-diformil-hexametilén-diamin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0701 |
|
18600-59-4 |
796 |
2,2′-(1,4-fenilén)bisz[4H-3,1-benzoxazin-4-on] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 – beleértve hidrolízistermékeinek összegét is. |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0702 |
|
73018-26-5 |
797 |
adipinsav poliésztere 1,3-butándiollal, 1,2-propándiollal és 2-etil-1-hexanollal |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(30) (31) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0703 |
|
6422-86-2 |
798 |
tereftálsav, bisz(2-etil-hexil)-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
3000 |
|
(31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0704 |
|
867-13-0 |
800 |
trietil-foszfon-acetát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak PET-ben használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0705 |
|
146340-15-0 |
802 |
alkoholok, C12–C14, szekunder, β-(2-hidroxi-etoxi), etoxilált |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0706 |
|
152261-33-1 |
803 |
α-alkének (C20–C24) maleinsav-anhidriddel alkotott kopolimere, 4-amino-2,2,6,6-tetrametilpiperidinnel lejátszódó reakció terméke |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0707 |
|
1010121-89-7 |
804 |
poli(3-nonil-1,1-dioxo-1-tiopropán-1,3-diil)-blokk-poli(x-oleil-7-hidroxi-1,5-diimino-oktán-1,8-diil), technológiai keverék, x = 1 és/vagy 5, dodecil-benzolszulfonsavval semlegesítve |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak polimer-előállításhoz használt segédanyagként használható polietilénben (PE), polipropilénben (PP) és polisztirolban (PS). |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0708 |
|
1076-97-7 |
806 |
1,4-ciklohexándikarbonsav |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
250 |
|
|
Csak poliészterek előállításához használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0709 |
|
|
807 |
titán-nitrid, nanorészecskék |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
A titán-nitrid nanorészecskéi nem oldódhatnak ki. Csak polietilén-tereftalátban (PET) használható legfeljebb 20 mg/kg koncentrációban. A PET-ben az agglomerátumok átmérője 100–500 nm, ezek primer titán-nitrid nanorészecskékből állnak; a primer részecskék átmérője körülbelül 20 nm. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0710 |
|
882073-43-0 |
808 |
bisz(4-propil-benzilidén)propil-szorbit |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 – beleértve hidrolízistermékeinek összegét is. |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0711 |
|
852282-89-4 |
809 |
N-(2,6-diizopropil-fenil)-6-[4-(1,1,3,3-tetrametil-butil)fenoxi]-1H-benzo[de]izokinolin-1,3(2H)-dion |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak PET-ben használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0712 |
|
68441-17-8 |
811 |
polietilén viaszok, oxidált |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
3000 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0713 |
|
124578-12-7 |
812 |
poli(12-hidroxi-sztearinsav)-polietilénimin kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak műanyagokhoz használható, legfeljebb 0,1 %(m/m) koncentrációban. A poli(12-hidroxi-sztearinsav) és a polietilénimin reakcióterméke. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0714 |
|
|
813 |
szulfoborostyánkősav-alkil (C4–C20)- vagy ciklohexil-diészterek, sók |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0715 |
|
|
814 |
szulfoborostyánkősav-monoalkil (C10–C16) polietilén-glikol-észterek, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
100 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0716 |
|
|
816 |
cisz-1,2-ciklohexándikarbonsav, kalciumsók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0717 |
|
|
817 |
cisz-endo-biciklo[2.2.1]heptán-2,3-dikarbonsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
Tisztaság ≥ 96 %. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0718 |
|
|
818 |
metallilszulfonsav, sók |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0719 |
|
|
819 |
neodekánsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 – neodekánsavban kifejezve |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0720 |
|
|
820 |
pimelinsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0721 |
|
|
821 |
sztearoil-2-tejsav, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0722 |
|
|
822 |
perklórsav, sók (perklorát) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(37) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0723 |
|
|
823 |
5-szulfoizoftálsav, sók |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0724 |
|
329238-24-6 |
854 |
perfluor-ecetsav, α-szubsztitúció perfluor-1,2-propilénglikol és perfluor-1,1-etilénglikol klór-hexafluor-propiloxicsoportokkal lezárt kopolimerével |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Csak legfeljebb 0,5 %(m/m) koncentrációban, a legalább 340 °C-on feldolgozott fluorpolimerek polimerizációjában használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0725 |
|
|
855 |
(butadién, sztirol, metil-metakrilát) kopolimer, 1,3-butándiol-dimetakriláttal térhálósítva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 12 % mennyiségben. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0726 |
|
25101-28-4 |
856 |
(butadién, sztirol, metil-metakrilát, butil-akrilát) kopolimer, divinil-benzollal vagy 1,3-butándiol-dimetakriláttal térhálósítva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 12 % mennyiségben. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0727 |
|
37953-21-2 |
857 |
(metil-metakrilát, butil-akrilát, sztirol, glicidil-metakrilát) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 2 % mennyiségben. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0728 |
|
90498-90-1 |
858 |
3,9-bisz[2-(3-(3-terc-butil-4-hidroxi-5-metilfenil)propioniloxi)-1,1-dimetil-etil]-2,4,8,10-tetraoxaspiro[5,5]undekán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 – a kémiai anyag és 3-[(3-(3-terc-butil-4-hidroxi-5-metil-fenil)prop-2-eniloxi-1,1-dimetil-etil]-9-[(3-(3-terc-butil-4-hidroxi-5-metilfenil)propioniloxi)-1,1-dimetil-etil]-2,4,8,10-tetraoxaspiro[5,5]-undekán oxidációs terméke összegében kifejezve, para-kinon-metid tautomerével egyensúlyban |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0729 |
|
|
859 |
(butadién, etil-akrilát, metil-metakrilát, sztirol) kopolimer divinil-benzollal térhálósítva, nanoformában |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak nem lágyított PVC-ben lévő részecskeként, hideg vizes, vízzel érintkező alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 10 %(m/m) koncentrációban. A 0761. EUPL-számú anyaggal és/vagy a 0767. EUPL-számú anyaggal való együttes felhasználás esetén a szóban forgó kémiai anyagokra 10 %(m/m) szintnek megfelelő korlátozás vonatkozik. A részecskék átmérőjének nagyobbnak kell lennie, mint 20 nm, és számukat tekintve legalább 95 százalékuknak nagyobbnak kell lennie 40 nm-nél. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0730 |
|
51798-33-5 |
860 |
perfluor-[2-(poli(n-propoxi))propánsav] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Csak a legalább 265 °C-on feldolgozott fluorpolimerek polimerizációjában használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0731 |
|
13252-13-6 |
861 |
perfluor-[2-(n-propoxi)propánsav] |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Csak a legalább 265 °C-on feldolgozott fluorpolimerek polimerizációjában használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0732 |
|
18085-02-4 |
862 |
3,4-diacetoxi-1-butén |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 – beleértve a 3,4-dihidroxi-1-butén hidrolízisterméket. |
|
|
Csak komonomerként használható etil-vinil-alkohol (EVOH) és polivinil-alkohol (PVOH) kopolimerekhez. Kizárólag a polimerben lévő maradék anyag mennyiségének meghatározására szolgáló módszer áll rendelkezésre. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0733 |
|
646-25-3 |
863 |
1,10-dekán-diamin |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak komonomerként, hideg vizes alkalmazásokra szánt poliamid árucikkek gyártásához használható. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0734 |
|
56-06-4 |
864 |
2,4-diamin-6-hidroxi-pirimidin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
250 |
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC) használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0735 |
|
25322-99-0 |
865 |
(butil-akrilát, metil-metakrilát, butil-metakrilát) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak az alábbiakban használható:
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0736 |
|
|
866 |
(butil-akrilát, metil-metakrilát) kopolimer, allil-metakriláttal térhálósítva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 7 %-ban. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0737 |
|
40471-03-2 |
867 |
(butil-metakrilát, etil-akrilát, metil-metakrilát) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 2 %-ban. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0738 |
|
9010-88-2 |
868 |
(etil-akrilát, metil-metakrilát) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak az alábbiakban használható:
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0739 |
|
27136-15-8 |
869 |
(butil-akrilát, metil-metakrilát, sztirol) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban (PVC), hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 3 %-ban. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0740 |
|
160535-46-6 |
870 |
N,N′,N″-trisz(2-metil-ciklohexil)-1,2,3-propán-trikarboxamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0741 |
|
6607-41-6 |
872 |
2-fenil-3,3-bisz(4-hidroxifenil)ftálimidin |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak komonomerként használható polikarbonát kopolimerekben. A kémiai anyag anilinszennyeződést tartalmaz; ellenőrizni kell az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. pontjában a primer aromás aminokra vonatkozóan meghatározott korlátozásnak való megfelelést. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0742 |
|
|
873 |
oktil-trietoxi-szilánnal reagált titán-dioxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Titán-dioxid és legfeljebb 2 %(m/m) oktil-trietoxi-szilán felületkezelő anyag reakcióterméke, magas hőmérsékleten feldolgozva. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0743 |
|
156065-00-8 |
874 |
α-dimetil-3-(4'-hidroxi-3'-metoxi-fenil)propilszililoxi, ω-3-dimetil-3-(4'-hidroxi-3'-metoxi-fenil)propilszilil-polidimetilsziloxán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
(32) |
Csak komonomerként használható sziloxánnal módosított polikarbonátban. Az oligomer keverék a következő képlettel jellemezhető: C24H38Si2O5(SiOC2H6)n (50 > n ≥ 26). |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0744 |
|
58128-22-6 |
875 |
poli(12-hidroxi-sztearinsav)-sztearát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0745 |
|
3010-96-6 |
881 |
2,2,4,4-tetrametil-ciklobután-1,3-diol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
250 |
|
|
Csak komonomerként való felhasználásra, a poliészterek diol komponensének legfeljebb 35 mol %-os aránya mellett. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0746 |
|
2416-94-6 |
882 |
2,3,6-trimetil-fenol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0747 |
|
4457-71-0 |
883 |
3-metil-1,5-pentándiol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
Csak olyan anyagokban használható, amelyek vízzel érintkező felülete esetében az átváltási tényező (felület/térfogat arány) ≤ 0,5 dm-1. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0748 |
|
91082-17-6 |
884 |
alkil(C10–C21)szulfonsav, fenollal alkotott észterek |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0749 |
|
263244-54-8 |
885 |
butilén-tereftalát gyűrűs oligomerei |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak poli(etilén-tereftalát) (PET), poli(butilén-tereftalát) (PBT), polisztirol (PS) és kemény poli(vinil-klorid) (PVC) műanyagokban használható legfeljebb 1 %(m/m) koncentrációban, hideg vizes alkalmazásokhoz. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0750 |
|
16545-54-3 |
894 |
tiodipropionsav, ditetradecil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(14) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0751 |
|
171090-93-0 |
895 |
3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)propánsav, elágazó és egyenes láncú C13–C15 alkoholokkal alkotott észterek |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Műanyagok, gumi |
2,5 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Csak poliolefinekben használható. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0752 |
|
958445-44-8 |
896 |
3H-perfluor-3-[(3-metoxi-propoxi)propánsav], ammóniumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak fluorpolimerek polimerizációjához használható, ha:
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0753 |
|
37486-69-4 |
903 |
2H-perfluor-[(5,8,11,14-tetrametil)-tetraetilénglikol-etil-propil-éter] |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Csak polimer-előállításhoz használt segédanyagként, olyan fluorpolimerek polimerizációjához használható, amelyeket:
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0754 |
|
120-40-1 |
923 |
N,N-bisz(2-hidroxi-etil)dodekánamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
dietanolamin MTCtap = 15 μg/l. |
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0755 |
|
908020-52-0 |
926 |
perfluor[(2-etil-oxi-etoxi)ecetsav], ammóniumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak a legalább 10 percig 300 °C-nál magasabb hőmérsékleten feldolgozott fluorpolimerek polimerizációjában használható. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0756 |
|
24937-78-8 |
969 |
etilén-vinil-acetát-kopolimer viasz |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
Az 1 000 Da alatti kis molekulasúlyú oligomerfrakció kioldódási értéke nem haladhatja meg a 250 μg/l értéket. |
|
Csak polimer-adalékanyagként, legfeljebb 2 %(m/m) koncentrációban használható poliolefinekben. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0757 |
|
2459-10-1 |
971 |
trimetil-trimellitát |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
Csak komonomerként, legfeljebb 0,35 %(m/m) koncentrációban használható poliészterek előállítására. Kizárólag a polimerben lévő maradék anyag mennyiségének meghatározására szolgáló módszer áll rendelkezésre. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0758 |
|
19430-93-4 |
973 |
(perfluor-butil)etilén |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Csak komonomerként, legfeljebb 0,1 %(m/m) koncentrációban használható magas hőmérsékleten szinterezett fluorpolimerek polimerizációjához. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0759 |
|
|
979 |
(polietiléntereftalát, hidroxilezett polibutadién, piromellit-anhidrid) kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak polietilén-tereftalátban (PET) használható, legfeljebb 5 %(m/m) koncentrációban. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0760 |
|
3634-83-1 |
988 |
1,3-bisz(izocianatometil)benzol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(33) |
Csak komonomerként, többrétegű fóliában, a poli(etilén-tereftalát) polimerfólián található középső réteg bevonatának előállítására használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0761 |
|
|
998 |
(butadién, etil-akrilát, metil-metakrilát, sztirol) nem térhálósított kopolimer, nanoformában |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak nem lágyított PVC-ben lévő részecskeként, hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 10 %(m/m) koncentrációban. A 0729. EUPL-számú anyaggal és/vagy a 0767. EUPL-számú anyaggal való együttes felhasználás esetén a szóban forgó kémiai anyagokra 10 %(m/m) szintnek megfelelő korlátozás vonatkozik. A részecskék átmérőjének nagyobbnak kell lennie, mint 20 nm, és számukat tekintve legalább 95 százalékuknak nagyobbnak kell lennie 40 nm-nél. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0762 |
|
976-56-7 |
1007 |
dietil[[3,5-bisz(1,1-dimetiletil)-4-hidroxifenil]metil]foszfonát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Kizárólag poli(etilén-tereftalát) (PET) és poli(etilén-2,5-furándikarboxilát) (PEF) gyártásához használt polimerizációs folyamat során, a végső polimertömeg alapján legfeljebb 0,2 %(m/m) koncentrációban használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0763 |
|
|
1016 |
(metakrilsav etil-akrilát, n-butil-akrilát, metil-metakrilát, butadién) nanoformájú kopolimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Kizárólag legfeljebb az alábbi koncentrációban használható:
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0764 |
|
25618-55-7 |
1017 |
poliglicerin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
A feldolgozást a kémiai anyag lebomlását megakadályozó körülmények között, legfeljebb 275 °C-on kell végezni. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0765 |
|
3238-40-2 |
1031 |
furán-2,5-dikarbonsav |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
250 |
Az 1 000 dalton alatti oligomer frakció kioldódása nem haladja meg a 2,5 μg/l értéket (furán-2,5-dikarbonsavban kifejezve). |
|
Csak monomerként, polietilén-furánoátok előállítására használható. Az oligomerkioldódás meghatározására alkalmas, jól leírt módszert, valamint – kérésre – a kalibráláshoz elegendő mintát kell a tanúsító szerv rendelkezésére bocsátani. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0766 |
|
3710-30-3 |
1034 |
1,7-oktadién |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak keresztkötő komonomerként, hideg vizes alkalmazásokra szánt poliolefinek gyártásához használható. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0767 |
|
|
1043 |
(butadién, etil-akrilát, metil-metakrilát, sztirol) kopolimer 1,3-butándiol-dimetakriláttal térhálósítva, nanoformában |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak nem lágyított PVC-ben lévő részecskeként, hideg vizes alkalmazásokhoz használható, legfeljebb 10 %(m/m) koncentrációban. A 0729-as EUPL-számú anyaggal és/vagy a 0761-as EUPL-számú anyaggal való együttes felhasználás esetén a szóban forgó kémiai anyagokra 10 %(m/m) szintnek megfelelő korlátozás vonatkozik. A részecskék átmérőjének nagyobbnak kell lennie, mint 20 nm, és számukat tekintve legalább 95 százalékuknak nagyobbnak kell lennie 40 nm-nél. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0768 |
|
1190931-27-1 |
1045 |
perfluor{ecetsav, 2-[(5-metoxi-1,3-dioxolán-4-il)oxi]}, ammóniumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak polimer-előállításhoz használt segédanyagként, fluorpolimerek gyártása során használható, magas, legalább 370 °C-os hőmérsékleti feltételek mellett. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0769 |
|
624-03-3 |
1048 |
etilén-glikol-dipalmitát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(2) |
Csak étkezési zsírokból és olajokból nyert zsírsav-prekurzorokból való előállítása esetén szabad használni. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0770 |
|
|
1050 |
cink-oxid, nanorészecskék, bevonat nélkül |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, szilikonok |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Műanyagokban való alkalmazás esetén csak kemény polimerekben használható. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0771 |
|
42774-15-2 |
1051 |
N,N′-bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidinil)-izoftálamid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0772 |
|
1455-42-1 |
1052 |
2,4,8,10-tetra-oxa-spiro[5,5]undekán-3,9-dietanol,β3,β3,β9,β9-tetrametil- („SPG”) |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
250 |
Az 1 000 dalton alatti molekulatömegű oligomerek kioldódása nem haladhatja meg a 2,5 μg/l (víz) értéket (SPG-ben kifejezve). |
|
Csak monomerként, poliészterek előállítására használható. A tanúsító szerv rendelkezésére kell bocsátani egy jól leírt módszert, amellyel megállapítható, hogy az oligomerkioldódás megfelel-e az előírt korlátozásoknak. A módszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt a tanúsító szerv tanúsítás céljára használja. Ha a módszer kalibrációs mintát igényel, kérésre elegendő mennyiségű mintát kell a tanúsító szerv rendelkezésére bocsátani. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0773 |
|
147398-31-0 |
1059 |
poli((R)-3-hidroxibutirát-ko-(R)-3-hidroxihexanoát) („PHBH”) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú oligomerek kioldódása nem haladhatja meg a 250 μg/l értéket. |
(34) |
A kémiai anyag mikrobiális fermentációból származó makromolekula. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0774 |
|
|
1060 |
őrölt napraforgómaghéj |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Csak hideg vizes alkalmazásokhoz használható. A maghéjakat emberi fogyasztásra alkalmas napraforgómagokról kell begyűjteni. Az adalékanyagot tartalmazó műanyagot legfeljebb 240 °C-os feldolgozási hőmérsékletnek szabad alávetni. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0775 |
|
80512-44-3 |
1061 |
2,4,4′-trifluorbenzofenon |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
Csak komonomerként, poliéter-éter-keton műanyagok előállítására használható, legfeljebb 0,3 %(m/m) koncentrációban a végleges anyagban. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0776 |
|
1547-26-8 |
1063 |
2,3,3,4,4,5,5-heptafluor-1-pentén |
Más (polimer-adalékanyag kiindulási anyaga) |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Kizárólag tetrafluoretilén és/vagy etilén komonomerekkel együtt használható fluortartalmú kopolimerek előállításához polimerizációs technológiai segédanyagként, az ivóvízzel érintkezésbe kerülő anyagban legfeljebb 0,2 %(m/m)-ig, amennyiben a fluortartalmú kopolimerben lévő 1 500 dalton alatti alacsony molekulatömegű frakció nem haladja meg a 30 mg/kg értéket. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0777 |
|
39318-18-8 |
1064 |
volfrám-oxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A volfrám esetében lásd az V. mellékletet. |
Sztöchiometria: WOn, n = 2,72-2,90. Amennyiben polietilén-tereftalátban (PET) kerül felhasználásra újrahevítő anyagként, nem szükséges a specifikus kioldódási határértéknek való megfelelés ellenőrzése; minden más esetben ellenőrizni kell a specifikus kioldódási határértéknek való megfelelést az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozatnak megfelelően. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0778 |
|
85711-28-0 |
1065 |
zsírsavból nyert metil-elágazásos és lineáris C14–C18 alkánamidok keveréke |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
250 |
|
|
Kizárólag poliolefinekből készült árucikkek gyártásához használható. A 0248. EUPL-számú anyag esetében a specifikus kioldódási határértékkel nem jellemzett sztearamid kioldódását ki kell zárni annak ellenőrzéséből, hogy a keverék kioldódása megfelel-e a keverékre meghatározott specifikus kioldódási határértéknek. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0779 |
|
23985-75-3 |
1066 |
1,2,3,4-tetrahidronaftalin-2,6-dikarbonsav, dimetil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 – a kémiai anyagnak és (gyűrűs és nyílt láncú) dimerjeinek összegében kifejezve. |
|
|
Kizárólag többrétegű műanyagban használható komonomerként, vízzel közvetlen érintkezésbe nem kerülő poliészter réteg gyártásában. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0780 |
|
616-38-6 |
1067 |
dimetil-karbonát |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
Az 1 000 Da-nál kisebb molekulasúlyú polikarbonát oligomerek kioldódása összességében nem érheti el a 2,5 μg/l értéket. Az oligomerkioldódás meghatározására alkalmas, jól leírt módszert, valamint – kérésre – a kalibráláshoz elegendő mintát kell a tanúsító szerv rendelkezésére bocsátani. Nem használható 1,6-hexándiollal együtt polikarbonát előpolimerek gyártásához a hőre lágyuló poliuretánok 4,4′-metilén-difenil-diizocianáttal és diolokkal történő gyártásában. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0781 |
|
2530-83-8 |
1068 |
[3-(2,3-epoxipropoxi)propil]trimetoxiszilán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
Kizárólag a vízzel érintkezésbe kerülő, üvegszál-erősítésű, kis kioldódású műanyagokban (polietilén-tereftalátban (PET), polibutilén-tereftalátban (PBTP), hőre keményedő poliészterekben és epoxi-biszfenol-vinil-észterben) található üvegszálak kezeléséhez használatos enyvezőanyag komponenseként használható. A kezelt üvegszálakban található maradványanyagok nem lehetnek kimutathatók a kémiai anyag esetében 0,01 mg/kg, az egyes reakciótermékek (hidrolizált monomerek és epoxitartalmú gyűrűs dimerek, trimerek és tetramerek) esetében pedig 0,06 mg/kg értéknél. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0782 |
|
75-28-5 |
1069 |
izobután |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0783 |
|
1227937-46-3 |
1076 |
foszforossav, trifenil-észter, alfa-hidro-omega-hidroxi-poli[oxi(metil-1,2-etándiil)]-lel alkotott polimer, C10–C16 alkil-észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak a következőkként használandó:
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0784 |
|
3319-31-1 |
1078 |
trisz(2-etilhexil)-benzol-1,2,4-trikarboxilát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(31) |
Csak lágyítóként, lágy poli(vinil-klorid) előállításához használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0785 |
|
156157-97-0 |
1080 |
(trietanolamin-perklorát, nátriumsó) dimer |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(36) (37) |
Csak kemény poli(vinil-klorid)-ban használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0786 |
|
52628-03-2 |
1082 |
foszforsav, 2-hidroxietil-metakriláttal alkotott vegyes észterek |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 – a foszforsav mono-, di- és triésztereinek, valamint a difoszforsav mono-, di-, tri- és tetraésztereinek összegében kifejezve. |
|
|
Csak legfeljebb 0,35 tömegszázalékban használható polimetilmetakrilát előállítására. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0787 |
|
2421-28-5 |
1083 |
benzofenon-3,3',4,4'-tetrakarboxil-dianhidrid („BTDA”) |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak komonomerként, poliimidek előállítására használható, legfeljebb 43 %(m/m) koncentrációban. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0788 |
|
9005-82-7 |
|
amilóz |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0789 |
|
2634-33-5 |
|
1,2-benzizotiazol-3(2H)-on |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószer) |
Gumi, szilikon, bevonatok |
25 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. melléklete 3.4. és 4.4. szakaszának megfelelően. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0790 |
|
119-53-9 |
|
benzoin |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0791 |
|
7637-07-2 |
|
bór-trifluorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
A bór és a fluor esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0792 |
|
109-63-7 |
|
bór-trifluorid-eterát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
A bór és a fluor esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0793 |
|
75-65-0 |
|
terc-butanol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
500 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0794 |
|
25085-50-1 |
|
4-terc-butilfenol-formaldehid gyanta |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
4-terc-butilfenol MTCtap = 2,5 μg/l formaldehid MTCtap = 750 μg/l xilol MTCtap = 50,0 μg/l |
(15) |
Oligomerek (molekulatömeg < 1 000 Da): legfeljebb 25 %; metilol-csoportok: legfeljebb 16 %. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0795 |
|
7789-75-5 |
|
kalcium-fluorid |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
A fluor esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0796 |
|
8007-24-7 |
|
kesudióhéj-folyadék, desztillált (kardanol > 90 %) |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
Reaktív hígítóként nem használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0797 |
|
9004-35-7 |
|
cellulóz-acetát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0798 |
|
9004-39-1 |
|
cellulóz-acetát-propionát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0799 |
|
26172-55-4 |
|
5-klór-2-metil-2H-izotiazol-3-on |
Egyéb (tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószer) |
Bevonatok, szilikon |
0,5 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. melléklete 3.4. és 4.4. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0800 |
|
21679-31-2 |
|
króm(III)acetilacetonát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0801 |
|
10025-73-7 |
|
króm(III)klorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0802 |
|
11118-57-3 |
|
króm-oxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0803 |
|
7681-65-4 |
|
réz(I)jodid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
(6) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0804 |
|
110-05-4 |
|
di-terc-butil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
0,1 |
terc-butanol MTCtap = 500 μg/l metil-terc-butil-éter MTCtap = 15 μg/l |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0805 |
|
75-09-2 |
|
diklórmetán |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0806 |
|
112-34-5 |
|
dietilén-glikol-monobutil-éter (DEGBE) |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
(40) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0807 |
|
127-19-5 |
|
dimetil-acetamid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0808 |
|
1323-83-7 |
|
disztearinsav, glicerinnel alkotott diészter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0809 |
|
100-41-4 |
|
etil-benzol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok, szilikon |
30 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0810 |
|
111-76-2 |
|
etilén-glikol-monobutil-éter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
(2) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0811 |
|
112-25-4 |
|
etilén-glikol-monohexil-éter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
(2) |
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0812 |
|
31566-31-1 |
|
glicerin-monosztearát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi, bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0813 |
|
1333-74-0 |
|
hidrogén |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0814 |
|
8006-54-0 |
|
lanolin (gyógyszerészeti minőségű) |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0815 |
|
25182-44-9 |
|
metakrilsav, króm(III)-só |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
(22) A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0816 |
|
78-93-3 |
|
metil-etil-keton (bután-2-on) |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok, szilikon, kenőanyagok |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0817 |
|
108-10-1 |
|
metil-izobutil-keton (4-metilpentán-2-on) |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok, szilikon |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0818 |
|
2163-42-0 |
|
2-metilpropán-1,3-diol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0819 |
|
7782-44-7 |
|
oxigén |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0820 |
|
27619-97-2 |
|
perfluorhexiletil-szulfonsav |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
(38) (39) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0821 |
|
103-71-9 |
|
fenil-izocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0822 |
|
1314-56-3 |
|
foszforsav-anhidrid |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0823 |
|
9014-85-1 |
|
polietilénglikol-2,4,7,9-tetrametil-5-decin-4,7-diol-éter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
|
Csak szinterezett PTFE bevonatokhoz használható. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0824 |
|
37349-34-1 |
|
poligliceril-5-sztearát |
Adalékanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0825 |
|
9046-10-0 |
|
polioxipropilén-diamin (POPDA) |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
átlagos molekulatömeg ≥ 230 Da; tisztaság: legalább 80 % POPDA. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0826 |
|
9002-89-5 |
|
polivinil-alkohol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
Előállítás szinterezéssel. Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 20 000 mg/kg. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0827 |
|
12136-45-7 |
|
kálium-oxid |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0828 |
|
9000-59-3 |
|
sellak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0829 |
|
7681-49-4 |
|
nátrium-fluorid |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
A fluor esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0830 |
|
1313-59-3 |
|
nátrium-oxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0831 |
|
7782-99-2 |
|
kénessav |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
(18) |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0832 |
|
7646-78-8 |
|
ón(IV)klorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0833 |
|
108-88-3 |
|
toluol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi, bevonatok, szilikon |
60 |
|
|
Megjegyzés: az MTCtap érték meghaladja a szagküszöbértéket. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0834 |
|
101-37-1 |
|
triallil-cianurát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0835 |
|
16938-22-0 |
|
2,2,4-trimetilhexán-1,6-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0836 |
|
15646-96-5 |
|
2,4,4-trimetilhexán-1,6-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0837 |
|
3048-64-4 |
|
5-vinil-2-norbornén |
Monomer vagy más reagens (komonomer) |
Gumi |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0838 |
|
|
|
búzafehérje |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0839 |
|
1330-20-7 |
|
xilol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok, szilikon |
50 |
|
|
Megjegyzés: az MTCtap érték meghaladja a szagküszöbértéket. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0840 |
|
|
|
Cinkpor |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0841 |
|
55799-16-1 |
|
cink-hidroxifoszfit |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0842 |
|
17501-44-9 |
|
acetil-acetonsav, cirkóniumsó |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0843 |
|
63449-41-2 |
|
alkil(C8–C18)dimetil-benzil-ammónium-klorid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0844 |
|
54326-11-3 |
|
alumínium-hidroxid-benzoát-sztearát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0845 |
|
1760-24-3 |
|
[3-(2-aminoetil)aminopropil]trimetoxiszilán |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0846 |
|
26125-61-1 |
|
aramidrostok |
Adalékanyag (polimer) |
Gumi |
|
p-fenilén-diamin MTCtap = 0,1 μg/l tereftálsav MTCtap = 375 μg/l |
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0847 |
|
95-33-0 |
|
benzotiazil-2-ciklohexil-szulfénamid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
2-merkaptobenzotiazol (2-MBT) (CAS-szám: 149-30-4) MTCtap = 100 μg/l 2,2'-ditio-bisz-benzotiazol (di(benzotiazol-2-il)diszulfid, MBTS) (CAS-szám: 120-78-5) MTCtap = 2,5 μg/l benzotiazol (BT) (CAS-szám: 95-16-9) MTCtap = 0,1 μg/l 2-benzotiazolon (BTon) (CAS-szám: 934-34-9) MTCtap = 0,1 μg/l ciklohexil-amin (CAS-szám: 108-91-8) MTCtap = 2,5 μg/l |
(43) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0848 |
|
78-63-7 |
|
2,5-bisz(terc-butilperoxi)-2,5-dimetil-hexán |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
Gumihoz való használat esetén az alábbi bomlástermékek relevánsak: terc-butanol MTCtap = 500 μg/l terc-amil-alkohol MTCtap = 0,1 μg/l 2,5-dimetil-hexándiol MTCtap = 0,1 μg/l 2,2,5,5-tetrametil-tetrahidrofurán MTCtap = 0,1 μg/l (megjegyzés: szabvány hiányában nem volt elemezhető) A DHBP 0,4 %-nál magasabb koncentrációban való alkalmazása esetén: 3,3,6,6-tetrametil-1,2-dioxán MTCtap = 0,1 μg/l di-terc-butil-peroxid MTCtap = 0,1 μg/l (mindkét anyag a DHBP szennyeződése) |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0849 |
|
25155-25-3 {2212-81-9 & 2781-00-2} |
|
1,3-(és/vagy 1,4)-bisz(terc-butil-peroxiizopropil)benzol |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0850 |
|
85-60-9 |
|
bisz(2-metil-4-hidroxi-5-terc-butil-fenil)bután |
Adalékanyag |
Gumi |
15 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0851 |
|
101-67-7 |
|
bisz(4-oktilfenil)amin; (4,4'-dioktil-difenil-amin) |
Adalékanyag |
Gumi |
2,5 |
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0852 |
|
39817-09-9 |
|
biszfenol-F-diglicidil-éter (BFDGE; bisz(hidroxi-fenil)metán-bisz(2,3-epoxi-propil)-éterek) |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Bevonatok |
2,5 – a BFDGE és a hidrolízistermékek összegében kifejezve. |
biszfenol-F MTCtap = 2,5 μg/l epiklórhidrin MTCtap = 0,1 μg/l |
(49) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0853 |
|
7726-95-6 |
|
bróm |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0854 |
|
95-31-8 |
|
N-terc-butil-2-benzotiazolszulfénamid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(43) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0855 |
|
98-29-3 |
|
4-terc-butilkatekol |
Adalékanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0856 |
|
3457-61-2 |
|
terc-butil-kumil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0857 |
|
17540-75-9 |
|
4-szek-butil-2,6-di-terc-butilfenol |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
2,5 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0858 |
|
88-18-6 |
|
2-terc-butilfenol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0859 |
|
2556-36-7 |
|
1,4-ciklohexán-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0860 |
|
17796-82-6 |
|
N-(ciklohexiltio)ftálimid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
150 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0861 |
|
101-77-9 |
|
4,4'-diamino-difenil-metán |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0862 |
|
68953-84-4 |
|
N,N'-diaril-p-feniléndiamin |
Adalékanyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0863 |
|
94-36-0 |
|
dibenzoil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, szilikon |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0864 |
|
6731-36-8 |
|
1,1-di-terc-butilperoxi-3,3,5-trimetil-ciklohexán |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0865 |
|
96-76-4 |
|
2,4-di-terc-butilfenol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0866 |
|
77-58-7 |
|
dibutil-ón-dilaurát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok, szilikon |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0867 |
|
133-14-2 |
|
2,4-diklór-benzoil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok, szilikon |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0868 |
|
80-43-3 |
|
dikumil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, szilikon |
0,1 |
Gumihoz vagy szilikonhoz való használat esetén az alábbi bomlástermékek relevánsak: kumil-alkohol MTCtap = 2,5 μg/l metil-kumil-éter MTCtap = 0,1 μg/l alfa-metilsztirol MTCtap = 0,7 μg/l acetofenon MTCtap = 2,5 μg/l |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0869 |
|
77-73-6 |
|
diciklo-pentadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0870 |
|
111-90-0 |
|
dietilénglikol-monoetil-éter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
(40) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0871 |
|
140-01-2 |
|
dietilén-triami-pentaecetsav pentanátriumsója |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0872 |
|
3710-84-7 |
|
N,N′-dietil-hidroxilamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,02 %(m/m). A dietil-amin-szennyeződés maximális mennyisége a termékben: 0,1 %. Az N-nitrozo-dietil-amin-szennyeződés maximális mennyisége a termékben: 0,5 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0873 |
|
1047-16-1 |
|
5,12-dihidrokino[2,3-b]akridin-7,14-dion |
Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0874 |
|
3437-84-1 |
|
diizobutiril-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,02 %(m/m). A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0875 |
|
105-74-8 |
|
dilauroil-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0876 |
|
109-87-5 |
|
dimetoximetán |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0877 |
|
124-40-3 |
|
dimetil-amin |
Monomer vagy más reagens |
Gumi, bevonatok |
3,0 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0878 |
|
7005-47-2 |
|
2-dimetilamino-2-metil-1-propanol |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0879 |
|
895-85-2 |
|
di(4-metil-benzoil)peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. Gumiban nem használható. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0880 |
|
53880-86-7 |
|
dimetil-difenil-tiuram-diszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0881 |
|
115-10-6 |
|
dimetil-éter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
< 1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0882 |
|
68-12-2 |
|
N,N-dimetilformamid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0883 |
|
70131-67-8 |
|
dimetilsziloxán, hidroxil végződésű |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0884 |
|
3806-34-6 |
|
dioktadecil-pentaeritrit-difoszfit |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0885 |
|
971-15-3 |
|
di-N-pentametilén-tiuram-hexaszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0886 |
|
120-54-7 |
|
di-N-pentametilén-tiuram-tetraszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0887 |
|
122-39-4 |
|
difenil-amin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0888 |
|
68411-46-1 |
|
difenil-amin, oktilált |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 15 g/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0889 |
|
102-06-7 |
|
N,N-difenil-guanidin |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0890 |
|
120-78-5 |
|
ditiobisz(2-benzotiazol) |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
2,5 |
merkaptobenzotiazol MTCtap = 100 μg/l N-nitrózaminok MTCtap = 0,3 μg/l |
(43) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0891 |
|
87057-87-2 |
|
2-etilbután-1,4-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0892 |
|
110-80-5 |
|
etilénglikol-monoetil-éter |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
(2) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0893 |
|
109-86-4 |
|
etilénglikol-monometil-éter |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
(2) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0894 |
|
149-57-5 |
|
2-etilhexánsav |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0895 |
|
17689-77-9 |
|
etiltriszacetoxiszilán |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0896 |
|
28106-30-1 |
|
etil-vinil-benzol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(44) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0897 |
|
78-27-3 |
|
etinil-ciklohexanol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi, bevonatok, szilikon |
900 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0898 |
|
9003-08-1 |
|
formaldehid-2,4,6-triamino-1,3,5-triazin, kopolimer |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
(15) |
Csak szinterezett PTFE-hez. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0899 |
|
9006-24-0 |
|
formaldehid-xilol, kopolimer |
Monomer vagy más reagens (gyanta) Egyéb (technológiai segédanyag) |
Gumi |
|
|
(15) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0900 |
|
592-45-0 |
|
1,4-hexadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(45) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0901 |
|
592-42-7 |
|
1,5-hexadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(45) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0902 |
|
16096-31-4 |
|
1,6-hexándiol-diglicidil-éter |
Adalékanyag |
Bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0903 |
|
|
|
2-hidroxi-2-szulfinát-ecetsav, dinátriumsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
(18) |
2-hidroxi-2-szulfinát-ecetsav, dinátriumsó (35–60 %), 2-hidroxi-2-szulfonát-ecetsav, dinátriumsó (10–60 %) és nátrium-szulfit (0–40 %) (keverék) keverékében történő alkalmazás esetén a maximális adagolás 0,5 % lehet. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0904 |
|
|
|
2-hidroxi-2-szulfonát-ecetsav, dinátriumsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
(18) |
2-hidroxi-2-szulfinát-ecetsav, dinátriumsó (35–60 %), 2-hidroxi-2-szulfonát-ecetsav, dinátriumsó (10–60 %) és nátrium-szulfit (0–40 %) (keverék) keverékében történő alkalmazás esetén a maximális adagolás 0,5 % lehet. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0905 |
|
2226-96-2 |
|
4-hidroxi-2,2,6,6-tetrametil-piperidinoxil |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0906 |
|
55406-53-6 |
|
3-jód-2-propinil-butil-karbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi, bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0907 |
|
78-83-1 |
|
izobutanol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0908 |
|
7425-80-1 |
|
izobutil-titanát |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0909 |
|
3999-01-7 |
|
linolamid |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0910 |
|
149-30-4 |
|
2-merkaptobenzotiazol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
100 |
|
(43) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0911 |
|
60-24-2 |
|
2-merkapto-etanol |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0912 |
|
68440-24-4 |
|
merkaptoetil-tallát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
1500 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0913 |
|
115-19-5 |
|
metil-2-butin-3-ol-2 |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok, szilikonok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0914 |
|
15520-10-2 |
|
2-metil-1,5-diaminopentán |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
5,0 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0915 |
|
7786-17-6 |
|
2,2-metilén-bisz(4-metil-6-nonil-fenol) |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0916 |
|
598-09-4 |
|
metil-epiklór-hidrin |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0917 |
|
96-29-7 |
|
metil-etil-keton-oxim |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
120 |
|
|
Csak hőkezeléses bevonatokhoz. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0918 |
|
693-98-1 |
|
2-metil-imidazol |
Adalékanyag |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0919 |
|
534-26-9 |
|
2-metil-imidazolin |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0920 |
|
34813-62-2 |
|
2-metilpentán-1,5-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0921 |
|
201687-58-3 |
|
metil-ón-2-merkaptoetil-tallát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
9,0 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0922 |
|
4253-34-3 |
|
metiltriszacetoxiszilán |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0923 |
|
22984-54-9 |
|
metiltriszbutánoximoszilán |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0924 |
240-040-8 |
15901-40-3 |
|
metiltriszciklohexilaminoszilán |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0925 |
253-634-7 |
37697-65-7 |
|
metiltrisz-szek.-butilamino-szilán |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0926 |
|
|
|
polititánsav, butil-észter (butil-polititanát) |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0927 |
|
108-90-7 |
|
monoklór-benzol |
Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok |
1,0 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0928 |
|
51240-95-0 |
|
neodekánperoxisav, 1,1,3,3-tetrametil-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,06 %(m/m). A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0929 |
|
9084-06-4 |
|
naftalin-szulfonsav-formaldehid kondenzációs termék, nátriumsó |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
(15) |
Csak szinterezett termékekhez. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0930 |
|
7697-37-2 |
|
salétromsav |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
5,0 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0931 |
|
26530-20-1 |
|
2-oktil-2H-izotiazol-3-on |
Egyéb (tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószer) |
Gumi |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. melléklete 3.4. és 4.4. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0932 |
|
8012-95-1 8042-47-5 |
|
paraffinolaj |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0933 |
|
614-45-9 |
|
peroxibenzoesav, terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0934 |
|
15520-11-3 |
|
peroxidikarbonsav, bisz(4-terc-butilciklohexil)-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0935 |
|
16111-62-9 |
|
peroxidikarbonsav, bisz(2-etil-hexil)-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0936 |
|
26322-14-5 |
|
peroxidikarbonsav, dicetil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0937 |
|
53220-22-7 |
|
peroxidikarbonsav, dimirisztil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
A termék felületén nem lehet peroxid. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0938 |
|
927-07-1 |
|
peroxi-pivalinsav, terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0939 |
|
3006-82-4 |
|
peroxi-2-etilhexánsav, terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0940 |
|
7775-27-1 |
|
peroxidikénsav, dinátriumsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0941 |
|
26748-41-4 |
|
peroxi-neodekánsav, terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0942 |
|
7727-21-1 |
|
peroxidikénsav, dikáliumsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0943 |
|
68610-06-0 |
|
fenolok, butilált, izobutilált vagy oktilált |
Adalékanyag |
Gumi |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0944 |
|
61788-44-1 |
|
fenolok, sztirolozott |
Adalékanyag |
Gumi, bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0945 |
|
936-49-2 |
|
2-fenilimidazol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0946 |
|
104-49-4 |
|
1,4-fenilén-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0947 |
|
7774-80-3 |
|
fenil-o-tolil-fenilén-diamin |
Adalékanyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0948 |
|
126-73-8 |
|
foszforsav, tributil-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0949 |
|
10294-56-1 |
|
foszforossav |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0950 |
|
54771-30-1 |
|
foszforossav, dinonilfenil-bisz(nonilfenil)-észter |
Adalékanyag |
Műanyagok |
300 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0951 |
|
84-61-7 |
|
ftálsav, diciklohexil-észter |
Adalékanyag |
Műanyagok |
300 |
|
|
Maximális adagolás = 5 %(m/m) az összes ftalát összegére vonatkoztatva. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0952 |
|
110-85-0 |
|
piperazin |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, gumi |
75 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0953 |
|
9003-01-4 |
|
poliakrilsav |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(21) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0954 |
|
9003-29-6 |
|
polibutén |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi, kenőanyagok |
|
|
|
Molekulasúly > 1 000 Da. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0955 |
|
68937-10-0 |
|
polibutén, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Kenőanyagok |
|
|
|
Molekulasúly > 1 000 Da. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0956 |
|
68132-00-3 |
|
policiklopentadién |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0957 |
|
|
|
polietilén-amin |
Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
Rögzítőszerként alkalmazott polipropilén esetében: ≤ 0,05 μg/dm2, feltéve, hogy a termékből nem szabadul fel etilénimin. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0958 |
|
|
|
polietilén-amino-sztearamid-etilszulfát |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0959 |
|
28208-80-2 |
|
poli(etilén-ko-akrilsav), cinksó |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(21) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0960 |
|
9005-07-6 |
|
polietilénglikol-dioleát |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
0961 |
|
9003-27-4 |
|
poliizobutén |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag (polimer), gumiban való felhasználásra |
Műanyagok, gumi, kenőanyagok |
|
|
|
Molekulasúly > 1 000 Da. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0962 |
|
|
|
poli(sztirol-ko-maleinsav-anhidrid) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0963 |
|
9002-84-0 |
|
politetrafluoretilén |
Adalékanyag (polimer) |
Bevonatok, kenőanyagok, szilikon |
2,5 – a maradék tetrafluoretilénre vonatkoztatva |
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0964 |
|
25498-06-0 |
|
polivinil-ciklohexán |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0965 |
|
|
|
poli(vinil-metil-éter) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
0966 |
|
35674-65-8 |
|
N,N''-1,3-propándiil-bisz-(N'-oktadecilkarbamid) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0967 |
|
108-32-7 |
|
propilén-karbonát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0968 |
|
122-62-3 |
|
szebacinsav, bisz(2-etil-hexil)-észter |
Adalékanyag (polimer) |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0969 |
|
52829-07-9 |
|
szebacinsav, bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)-észter |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, kenőanyagok |
300 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0970 |
|
|
|
nátrium-aluminát |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0971 |
|
149-44-0 |
|
nátrium-hidroximetán-szulfinát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,07 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0972 |
|
|
|
sztearoil-palmitoil-benzoil-metán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0973 |
|
68442-68-2 |
|
sztirol, difenil-aminnal lejátszódó reakció terméke |
Adalékanyag |
Gumi |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0974 |
|
126-33-0 |
|
szulfolán |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0975 |
|
7446-09-5 |
|
kén-dioxid |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0976 |
|
10591-85-2 |
|
tetrabenziltiuram-diszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0977 |
|
5593-70-4 |
|
tetra-n-butil-titanát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0978 |
|
97-77-8 |
|
tetraetiltiuram-diszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0979 |
|
811-97-2 |
|
1,1,1,2,-tetrafluor-etán |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(38) |
Maximális adagolás = 2,2 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0980 |
|
3064-73-1 |
|
tetraizobutiltiuram-diszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0981 |
|
126-86-3 |
|
2,4,7,9-tetrametil-5-decin-4,7-diol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0982 |
|
137-26-8 |
|
tetrametiltiuram-diszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0983 |
|
97-74-5 |
|
tetrametiltiuram-monoszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0984 |
|
26471-62-5 |
|
toluol-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0985 |
|
104-15-4 |
|
p-toluolszulfonsav |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
0,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0986 |
|
93-69-6 |
|
o-tolilbiguanidin |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0987 |
|
1025-15-6 |
|
triallil-izocianurát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0988 |
|
28807-72-9 |
|
triciklo-dodekán-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0989 |
|
90-72-2 |
|
2,4,6-tri(dimetil-amino-metil)fenol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0990 |
|
78-40-0 |
|
trietil-foszfát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
375 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0991 |
|
7718-98-1 |
|
vanádium-klorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
A vanádium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0992 |
|
11099-11-9 |
|
vanádium-oxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
A vanádium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0993 |
|
88-12-0 |
|
vinilpirrolidon |
Monomer Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
0994 |
|
14726-36-4 |
|
cink-dibenzil-ditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0995 |
|
136-23-2 |
|
cink-dibutilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0996 |
|
14324-55-1 |
|
cink-dietil-ditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0997 |
|
137-30-4 |
|
cink-dimetil-ditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag Egyéb (tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószer) |
Gumi, bevonatok |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. melléklete 3.4. és 4.4. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0998 |
|
136-53-8 |
|
cink-di-2-etilhexanoát |
Monomer vagy más reagens |
Szilikon |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 15 g/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
0999 |
|
53801-45-9 |
|
cirkónium-oxid |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
A cirkónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1000 |
|
1068-27-5 |
|
2,5-bisz(terc-butilperoxi)-2,5-dimetil-3-hexin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1001 |
|
1071-93-8 |
|
adipinsav-dihidrazid |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 |
hidrazin MTCtap = 0,1 μg/l – analízissel ellenőrizendő. |
|
Csak porbevonatokhoz. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1002 |
|
1338-23-4 |
|
2-butanon-peroxid |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1003 |
|
13822-56-5 |
|
3-(trimetoxiszilil)propilamin |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
85 – szilíciumban kifejezve |
|
|
Csak szilikonok gázfázisú bevonatolásához használható, legfeljebb 400 °C-on; a rétegben a Si/N aránynak legalább 11-nek kell lennie. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1004 |
|
14024-18-1 |
|
acetilacetonát, vassó |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, bevonatok |
2,5 |
|
|
Maximális adagolás = 0,01 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1005 |
|
1503-48-6 |
|
kino-[2, 3-b]akridin-6,7,13,14(5H,12H)-tetron (kinakridon-kinon, QAQ) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
2,0 |
|
|
Tisztaság ≥ 90 % QAQ. Specifikus nanoanyag (> 50 % 1–100 nm) legfeljebb egy részecske vastagságban (lemezkék). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1006 |
|
22288-41-1 |
|
1,1,3,3-tetrametil-butil-peroxipivalát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
1,0 |
|
|
Maximális adagolás = 0007 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1007 |
|
24748-23-0 |
|
3,6,9-trietil-3,6,9-trimetil-1,2,4,5,7,8-hexoxonán |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,05 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1008 |
|
29240-17-3 |
|
(1,1-dimetil-propil)-2,2-dimetil-propán-peroxoát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,2 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1009 |
|
37187-22-7 |
|
acetilaceton-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1010 |
|
681-84-5 |
|
tetrametil-ortoszilikát |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
Csak szilikonok gázfázisú bevonatolásához használható. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1011 |
|
94-96-2 |
|
2-etil-1,3-hexándiol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1012 |
|
3851-87-4 |
|
di-(3,5,5-trimetilhexanoil)peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok, szilikon |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,2 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1013 |
|
68928-76-7 |
|
dimetil-ón-dineodekanoát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
(9) |
Műanyagok: maximális adagolás = 0,12 %(m/m). Gumi, bevonatok: maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1014 |
231-765-0 |
7722-84-1 |
|
hidrogén-peroxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1015 |
|
80-15-9 |
|
kumol-hidroperoxid |
Monomer vagy más reagens (polimerbe integrált keresztkötő) Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1016 |
236-050-7 |
13122-18-4 |
|
peroxi(3,5,5-trimetil-hexánsav), terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1017 |
246-619-1 |
25103-58-6 |
|
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Műanyagok: maximális adagolás = 0,7 %(m/m). Gumi: maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1018 |
231-786-5 |
7727-54-0 |
|
ammónium-perszulfát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1019 |
|
7705-07-9 |
|
titán-triklorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1020 |
203-650-5 |
109-13-7 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1021 |
203-710-0 |
109-83-1 |
|
2-metil-amino-etanol |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1022 |
203-874-3 |
111-48-8 |
|
tiodiglikol |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1023 |
|
112-55-0 |
|
1-dodekántiol |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1024 |
|
114-83-0 |
|
acetofenil-hidrazin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1025 |
204-469-4 |
121-44-8 |
|
trietilamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1026 |
204-709-8 |
124-68-5 |
|
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1027 |
236-740-8 |
13472-08-7 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1028 |
|
13476-99-8 |
|
vanádium-trisz-acetil-acetonát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1029 |
|
14666-78-5 |
|
dietil-peroxi-dikarbonát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1030 |
205-769-8 |
150-76-5 |
|
4-metoxi-fenol |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1031 |
|
16066-38-9 |
|
di-n-propil-peroxi-dikarbonát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1032 |
240-344-0 |
16215-49-9 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1033 |
218-880-1 |
2273-43-0 |
|
butil-hidroxi-oxosztannán |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1034 |
|
22743-71-1 |
|
1,1-bisz(t-hexilperoxi)ciklohexán |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1035 |
252-091-3 |
34562-31-7 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1036 |
224-305-5 |
4297-95-4 |
|
nátrium-fenilfoszfinát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1037 |
226-218-8 |
5329-14-6 |
|
szulfamidsav |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1038 |
208-778-5 |
541-41-3 |
|
etil-klórformiát |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1039 |
210-036-0 |
603-35-0 |
|
trifenilfoszfin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1040 |
270-877-4 |
68479-98-1 |
|
dietil-metil-benzoldiamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1041 |
200-915-7 |
75-91-2 |
|
terc-butil-hidroperoxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1042 |
231-780-2 |
7727-18-6 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1043 |
201-321-0 |
81-07-2 |
|
1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1044 |
212-791-1 |
870-08-6 |
|
dioktilón-oxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1045 |
|
92-84-2 |
|
fenotiazin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1046 |
202-443-7 |
95-71-6 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1047 |
202-805-4 |
99-97-8 |
|
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
|||||||||||||||||||||
1048 |
|
111-70-6 |
|
1-heptanol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1049 |
|
112-53-8 |
|
1-dodekanol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1050 |
|
8002-11-7 |
|
mákolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1051 |
|
8024-09-7 |
|
dióolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1052 |
|
109-52-4 |
|
valeriánsav |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1053 |
|
111-27-3 |
|
1-hexanol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1054 |
|
112-72-1 |
|
1-tetradekanol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1055 |
|
112-92-5 |
|
1-oktadekanol |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1056 |
|
163149-29-9 |
|
poli-alfa-olefin 1-dodecénből és 1-okténből |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Kenőanyagok |
|
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 440 Da. Viszkozitás 100 °C-on: legalább 3,8 cSt (3,8 × 10-6 m2/s). Polimer-előállításhoz használt segédanyagok és adalékanyagok: kevesebb mint 0,02 %(m/m) a polimerben. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1057 |
|
219756-63-5 |
|
nátrium-alfa-C11-alkohol-heptaglikol-éter-omega-szulfát |
Polimerizációsegítő anyag |
Bevonatok |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1058 |
|
25038-74-8 |
|
polilaurolaktám |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
250 – a laurolaktám esetében |
|
|
1 000 Da-nál kisebb molekulatömegű oligomerek: maximum 2 %. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1059 |
|
68071-15-8 |
|
butándiol-oleát, etoxilált |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Gumik |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1060 |
|
68132-21-8 |
|
perillaolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1061 |
|
68439-49-6 |
|
poletilénglikol (EO=2–6)-monoalkil(C16–C18)éter |
Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
2,5 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1062 |
|
69011-36-5 |
|
izotridekanol, etoxilált |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
90 |
|
|
Maximális maradékanyag: 0,2 mg/kg etilén-oxid a polimerben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1063 |
|
8001-21-6 |
|
napraforgóolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1064 |
|
8001-23-8 |
|
pórsáfránymagolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1065 |
|
8001-26-1 |
|
lenmagolaj |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Gumi, bevonatok |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1066 |
|
8001-29-4 |
|
gyapotmagolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1067 |
|
8001-30-7 |
|
kukoricaolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1068 |
|
8001-31-8 |
|
kókuszolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1069 |
|
8001-78-3 |
|
ricinusolaj, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1070 |
|
8002-26-4 |
|
tallolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1071 |
|
8008-74-0 |
|
szezámolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1072 |
|
8015-74-5 |
|
bükkmakkolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1073 |
|
8016-13-5 |
|
halolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1074 |
|
8016-24-8 |
|
kendermagolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1075 |
|
8016-49-7 |
|
tökmagolaj |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1076 |
|
89-05-4 |
|
piromellitsav |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 – piromellitsav és piromellit-anhidrid összegében kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1077 |
|
9003-17-2 |
|
polibutadién |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
Molekulatömeg > 1 000 Da. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1078 |
|
9003-31-0 |
|
poliizoprén |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Molekulatömeg > 1 000 Da. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1079 |
|
9004-96-0 |
|
poli(etilén-glikol)-monooleát |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
A következő korlátozó paramétert kell betartani: TOC < 0,5 mg/l. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1080 |
|
|
|
1,1,3-trisz-(2-metil-4-di-tridecil-foszfit-5-terc-butil-fenil)-bután hozzáadott difenil-foszfittal |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Polietilénhez és polipropilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1081 |
|
504-60-9 |
|
1,3-pentadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1082 |
|
513-85-9 |
|
2,3-butándiol |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1083 |
|
|
|
1,4-dihidro-2,6-dimetil-3,5-dikarbo-dodeciloxi-piridin |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
PVC-hez és kopolimerjeihez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 3 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1084 |
|
|
|
1-hidropentafluor-propén |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1085 |
|
|
|
2-terc-butil-4-hidroxi-anizol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1086 |
|
|
|
3-terc-butil-4-hidroxi-anizol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1087 |
|
|
|
2,4-difenil-metán-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
(16) |
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1088 |
|
|
|
2,6-difenil-metán-diizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1089 |
213-593-8 |
992-55-2 |
|
4,4'-[[6-(oktiltio)-1,3,5-triazin-2,4-diil]bisz(oxi)]bisz[2,6-di-terc-butilfenol] |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1090 |
202-918-9 |
101-14-4 |
|
3,3'-diklór-4,4'-diamino-difenil-metán |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1091 |
212-677-1 |
843-55-0 |
|
4,4'-dioxi-difenil-1,1'-ciklohexán |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1092 |
204-279-1 |
118-82-1 |
|
4,4′-metilén-bisz(2,6-di-terc-butil-fenol) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1093 |
204-124-8 |
116-09-6 |
|
1-hidroxi-propán-2-on |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1094 |
205-617-0 |
144-15-0 |
|
acetil-tri-2-etil-hexil-citrát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
150 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1095 |
201-066-5 |
77-89-4 |
|
acetil-trietil-citrát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1096 |
203-470-7 |
107-18-6 |
|
allil-alkohol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1097 |
211-546-6 |
661-19-8 |
|
behén-alkohol |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1098 |
- 217-576-6 |
21112-45-8 1892-29-1 |
|
béta-amino-krotonsav 2,2'-hidroxi-dietilénszulfiddal alkotott észtere |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Kemény PVC-hez és túlnyomórészt PVC-t tartalmazó kopolimerjeihez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 20 000 mg/kg összesen. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1099 |
|
|
|
bisz-2-terc-butil-6-(3-terc-butil-5-metil-2-hidroxibenzilfenil)-tereftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(27) |
Polietilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 150 mg/kg. Polipropilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 000 mg/kg. Polisztirolhoz; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 500 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1100 |
201-624-8 |
85-70-1 |
|
butil-ftalil-butil-glikolát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1101 |
201-784-9 |
87-92-3 |
|
butil-tartarát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1102 |
269-637-1 |
68308-22-5 |
|
kalcium-montanát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1103 |
221-941-5 |
3287-12-5 |
|
dicetil-tiodipropionát |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(14) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1104 |
|
|
|
cetilpiridinium-klorid |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 4 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1105 |
|
|
|
klórozott paraffin |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1106 |
|
|
|
klórozott polietilén |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1107 |
|
|
|
klórozott gumi |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1108 |
|
|
|
klóretilvinilacetát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1109 |
203-799-6 |
110-75-8 |
|
klóretilviniléter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1110 |
|
68037-39-8 |
|
klórszulfonált polietilén |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1111 |
215-607-8 |
1333-82-0 |
|
krómsav-anhidrid |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
Politetrafluoretilén alumíniumon vagy üvegen történő rögzítéséhez való felhasználásra. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1112 |
|
491589-22-1 |
|
cisz-1,2-ciklo-hexán-dikarbonsav, kalciumsó |
Adalékanyag |
Műanyagok |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1113 |
|
27253-31-2 |
|
kobalt-neodekanoát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
2,5 – neodekánsavban kifejezve. |
|
(46) A kobalt esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1114 |
|
|
|
fahéjaldehid és hexametilén-diamin kondenzációs terméke |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1115 |
|
|
|
n-dodecil-alkohol etilén-oxiddal kapott kondenzációs terméke |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Poliolefin gyantáknál antisztatizáló szerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1116 |
|
|
|
formaldehid melaminnal kapott kondenzációs termékei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(15) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1117 |
|
|
|
formaldehid karbamiddal kapott kondenzációs termékei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(15) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1118 |
|
|
|
szorbit és/vagy etilén-oxid kondenzációs termékei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Feltéve, hogy a termékből nem szabadul fel etilén-glikol. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1119 |
|
|
|
metil-metakrilát divinil-benzollal alkotott kopolimerje |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1120 |
|
|
|
metil-metakrilát sztirollal, divinil-benzollal és 1,3-butilén-glikol-dimetakriláttal alkotott kopolimerje |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1121 |
|
|
|
metil-metakrilát-butadién-sztirol-divinil-benzol kopolimerje |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1122 |
|
54453-03-1 |
|
réz-etilén-diamin-tetraacetát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
EDTA MTCtap = 60 μg/l. |
A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1123 |
630-372-5 |
73728-37-7 |
|
ciklizált gumi |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1124 |
203-630-6 |
108-93-0 |
|
ciklohexil-alkohol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1125 |
226-733-8 |
5459-93-8 |
|
ciklohexiletilamin |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1126 |
- |
29965-97-7 |
|
ciklooktadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1127 |
|
|
|
ciklopentadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1128 |
248-523-5 |
27554-26-3 |
|
diizooktil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
A ftalátok összegére vonatkozó maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1129 |
236-445-4 |
13372-18-4 |
|
dicetil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
75 |
|
|
Kemény PVC-hez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1130 |
237-971-7 |
14117-96-5 |
|
disztearil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
75 |
|
|
Kemény PVC-hez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1131 |
|
|
|
dietoxi-dihidro-kinon |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
50 |
Fenolok MTCtap = 50 μg/l. |
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1132 |
|
|
|
dietil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
A ftalátok összegére vonatkozó maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1133 |
205-450-3 |
141-04-8 |
|
diizobutil-adipát |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
150 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1134 |
247-977-1 |
26761-40-0 |
|
diizodecil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
A ftalátok összegére vonatkozó maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1135 |
204-212-6 |
117-82-8 |
|
dimetoxietil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
A ftalátok összegére vonatkozó maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1136 |
|
|
|
polikondenzált borostyánkősav 2-(4-hidroxi-2,2,6,6-tetrametil-1-piperidil)-etanollal alkotott dimetil-észtere |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Polietilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 3 000 mg/kg. Polipropilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1137 |
248-765-1 |
27987-25-3 |
|
dimetil-ciklohexil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
A ftalátok összegére vonatkozó maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1138 |
|
|
|
dimetil-fenil-tiuram |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1139 |
203-664-1 |
109-31-9 |
|
di-n-hexil-azelát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1140 |
202-577-6 |
97-39-2 |
|
di-o-tolilguanidin |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1141 |
|
|
|
diszproporcionált gyanta |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1142 |
|
|
|
disztearil-(4-hidroxi-3-metil-5-terc-butil)-benzil-malonát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1143 |
201-555-3 |
84-72-0 |
|
etil-ftalil-etil-glikolát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1144 |
|
106-90-1 |
|
akrilsav, 2,3-epoxi-propil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(21) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1145 |
|
|
|
nagy, közepes és kis sűrűségű polietilén |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1146 |
|
|
|
hidrogénezett policiklopentadién-gyanta |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1147 |
|
|
|
izodecil-alkohol |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1148 |
|
|
|
lauril-ditiopropionát |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1149 |
|
12068-40-5 |
|
lítium-alumínium-szilikát (2:1:1) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
Az alumínium és a lítium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1150 |
|
|
|
butil-alkohollal módosított melamingyanták |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
Festékekhez és lakkokhoz. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1151 |
|
694-91-7 |
|
5-metilén-2-norbornén |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1152 |
639-976-3 |
68441-63-4 |
|
metil-hidroxietil-cellulóz |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1153 |
- |
51064-12-1 |
|
metil-pentadién |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1154 |
|
|
|
n-decil-n-oktil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(25) (27) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1155 |
|
|
|
di-n-decil-ftalát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(25) (27) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1156 |
|
|
|
trietanol-amin-monolaurát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Poliolefineknél antisztatizáló szerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 3 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1157 |
200-820-0 |
74-89-5 |
|
monometil-amin |
Adalékanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Dimetil-karbonáttal együtt, módosított polimetakrilát gyártásához használandó. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1158 |
260-982-3 |
57843-53-5 |
|
N,N,N′,N′-tetrakisz(2-hidroxi-propil)-adipamid |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Fémek bevonataként alkalmazva az akril- és/vagy anhidridcsoportokkal funkcionalizált poliolefinek polimerdiszperzióinak gyártásában, amennyiben a felhasználási arány ≤ 6 % a diszperzió száraz tömegére számítva. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1159 |
|
|
|
N-oktadecil-béta (4'-hidroxi-3,5-di-terc-butilenil)-propionát |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1160 |
230-451-0 |
7144-65-2 |
|
orto-difenilglicidil-éter |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Vinil-klorid-vinilidén-klorid-kopolimerekből készült fóliákhoz; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 3 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1161 |
241-313-4 |
17281-74-2 |
|
palmitoil-benzoil-metán |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Kemény PVC-hez és kopolimerjeihez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1162 |
204-259-2 |
118-55-8 |
|
fenil-szalicilát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1163 |
|
70750-58-2 |
|
polibétapinén |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1164 |
|
|
|
polibutilén-tereftalát |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1165 |
|
|
|
poli-klór-trifluor-etilén |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1166 |
|
|
|
adipinsav és etilén-glikol kondenzációjából származó poliészter |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(2) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1167 |
607-461-2 |
24938-37-2 |
|
polietilén-adipát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1168 |
|
9004-99-3 |
|
polietilén-glikol-monosztearát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(2) |
Feltéve, hogy a termékből nem szabadul fel mono- és dietilénglikol. |
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1169 |
|
|
|
polietilén-glikol-tereftalát |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(2) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1170 |
|
36221-42-8 |
|
polipropilén-adipát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1171 |
|
9003-20-7 |
|
polivinil-butirál |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1172 |
|
|
|
polivinil-alkohol |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1173 |
|
|
|
poli(vinil-klorid) |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1174 |
|
|
|
polivinil-etil-éter |
Adalékanyag |
Műanyagok, ragasztók, bevonatok |
|
|
|
Viszkozitás 1 %-os koncentráció mellett a benzolban, 20 °C-on: 0,5–0,8 cP. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1175 |
|
9003-44-5 |
|
polivinil-izobutil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1176 |
|
|
|
polivinil-terc-butil-éter |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1177 |
|
9002-85-1 |
|
polivinilidén-klorid |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1178 |
|
|
|
cetil-alkohollal részlegesen észterezett maleinsav káliumsója |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1179 |
|
|
|
4-metil-fenol és diciklo-pentadién reakcióterméke, majd ezt követően izobutillal történő alkilálás |
Adalékanyag |
Gumi |
1500 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1180 |
|
|
|
N-fenil-N'-(1-3-dimetilbutil)p-fenilén-diamin és túlnyomórészt C12-tartalmú terc-C10–C13-glicidil-tioéter reakcióterméke |
Adalékanyag |
Gumi |
1,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
|
Maximális adagolás = 2,4 %(m/m). Csak legfeljebb 10 perc érintkezési idő és legfeljebb 40 °C hőmérséklet esetén. A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1181 |
268-213-3 |
68037-49-0 |
|
nátrium-alkil (C10–C18)-szulfonát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
PVC-ben antisztatizáló szerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 15 000 mg/kg. Polisztirolban antisztatizáló szerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 25 000 mg/kg. PVC-ben és kopolimerjeiben emulgeálószerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 20 000 mg/kg. Polisztirolban emulgeálószerként történő felhasználás esetén: a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 50 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1182 |
209-406-4 |
577-11-7 |
|
nátrium-dioktil-szulfoszukcinát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Polietilénhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 10 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1183 |
|
|
|
nátrium-dodecilbenzolszulfonát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Tömítések és masztixok esetében a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 20 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1184 |
|
29704-46-9 |
|
nátrium-szulforicinát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1185 |
205-481-2 205-777-1 |
141-33-3 150-88-9 |
|
nátrium-butil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1186 |
|
|
|
cink-butil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1187 |
205-440-9 |
140-90-9 |
|
nátrium-etil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1188 |
|
|
|
cink-etil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1189 |
|
|
|
nátrium-izopropil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1190 |
|
|
|
cink-izopropil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1191 |
|
|
|
nátrium-metil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1192 |
|
|
|
cink-metil-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1193 |
|
|
|
nátrium-pentametilén-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1194 |
|
|
|
cink-pentametilén-xantogenát |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1195 |
|
|
|
nátrium-dibutilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1196 |
|
|
|
cink-dibutilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1197 |
|
|
|
réz-dibutilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1198 |
|
|
|
nátrium-dietilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1199 |
|
13681-87-3 |
|
réz-dietilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1200 |
|
|
|
nátrium-dimetilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1201 |
|
137-29-1 |
|
réz-dimetilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1202 |
|
|
|
nátrium-etilfenilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1203 |
238-677-1 |
14634-93-6 |
|
cink-etilfenilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1204 |
|
|
|
réz-etilfenilditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1205 |
|
13878-54-1 |
|
cink-pentametilénditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1206 |
|
|
|
réz-pentametilénditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1207 |
232-360-1 |
8007-43-0 |
|
szorbitán-szeszkvioleát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1208 |
229-781-8 |
6729-96-0 |
|
sztearil-ditiopropionát |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1209 |
|
|
|
sztearil-(3,5-dimetil-4-hidroxi-benzil)tioglikolát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 5 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1210 |
202-387-3 |
95-05-6 |
|
tetraetiltiuram-monoszulfid |
Monomer vagy más reagens Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1211 |
203-841-3 |
111-17-1 |
|
tiodipropionsav |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(14) |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1212 |
|
|
|
triacetin |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1213 |
201-071-2 |
77-94-1 |
|
tributilcitrát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1214 |
|
|
|
trisz-(2,4-di-terc-butil-fenil)difoszfit |
Adalékanyag |
Gumi |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1215 |
|
1184-84-5 |
|
vinilszulfonsav |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1216 |
|
|
|
vinilszulfon-amid |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1217 |
232-723-4 |
9010-69-9 |
|
cink-rezinát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1218 |
|
78-67-1 |
|
2,2'-azobisz(izobutironitril) |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,2 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1219 |
|
2372-21-6 |
|
terc-butilperoxi-izopropil-karbonát |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
0,1 |
|
|
Maximális adagolás = 0,5 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1220 |
|
111-92-2 |
|
di-n-butilamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
1,0 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1221 |
|
113693-69-9 |
|
tetrametil-bisz(4-hidroxifenil)metán (TMBPF), epiklórhidrinnel lejátszódó reakció terméke (= TMBPF-diglicidil-éter vagy TMBPF-DGE) |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
epiklórhidrin MTCtap = 0,1 μg/l. |
(48) (49) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1222 |
|
3844-45-9 |
|
C.I. Food Blue 2 (vagy: triarilmetán; C.I. 42090) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1223 |
|
1934-21-0 |
|
C.I. Food Yellow 4 (vagy: tartrazin (E102); C.I. 19140) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1224 |
|
12227-89-3; 1317-61-9 |
|
C.I. Pigment Black 11 (vagy: vas-oxid-fekete; C.I. 77499) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A vas esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1225 |
|
68186-91-4 |
|
C.I. Pigment Black 28 (vagy: réz-kromit; C.I. 77428) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A króm és a réz esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1226 |
|
12062-81-6 |
|
C.I. Pigment Black 33 (vagy: vas-mangán-trioxid; C.I. 77537) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A vas és a mangán esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1227 |
|
147-14-8 |
|
C.I. Pigment Blue 15 (vagy: ftalocianin-kék (beleértve: 15:1, 15:2, 15:3, 15:4); C.I. 74160) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1228 |
|
1345-16-0 |
|
C.I. Pigment Blue 28 (vagy: kobalt-aluminát; C.I. 77346) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium és a kobalt esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1229 |
|
57455-37-5 |
|
C.I. Pigment Blue 29 (vagy: ultramarinkék; C.I. 77007) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1230 |
|
68187-11-1 |
|
C.I. Pigment Blue 36 (vagy: kobalt-kromit; C.I. 77343) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium, a króm és a kobalt esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1231 |
|
68412-74-8 |
|
C.I. Pigment Blue 74 (vagy: kobalt-cink-szilikát; C.I. 77366) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A kobalt és a cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1232 |
|
12068-86-9 |
|
C.I. Pigment Brown 11 (vagy: magnézium-ferrit; C.I. 77495) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A vas esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1233 |
|
68186-90-3 |
|
C.I. Pigment Brown 24 (vagy: króm-antimon-titanát; C.I. 77310) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az antimon és a króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1234 |
|
12737-27-8 |
|
C.I. Pigment Brown 29 (vagy: króm-vas-oxid; C.I. 77500) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A króm és a vas esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1235 |
|
1308-38-9 |
|
C.I. Pigment Green 17 (vagy: króm(III)oxid; C.I. 77288) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A króm esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1236 |
|
1328-53-6 |
|
C.I. Pigment Green 7 (vagy: ftalocianin-zöld; C.I. 74260) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A réz esetében lásd az V. mellékletet. |
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1237 |
|
3520-72-7 |
|
C.I. Pigment Orange 13 (vagy: diazo; C.I. 21110) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1238 |
|
1309-37-1 |
|
C.I. Pigment Red 101 (vagy: vas(III)oxid; C.I. 77491) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1239 |
|
12656-85-8 |
|
C.I. Pigment Red 104 (vagy: ólom-kromát/molibdát/szulfát; C.I. 77605) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1240 |
|
3049-71-6 |
|
C.I. Pigment Red 178 (vagy: perilénvörös) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1241 |
|
40618-31-3 82643-43-4 |
|
C.I. Pigment Red 214 (vagy: kondenzációs azo) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1242 |
|
52238-92-3 |
|
C.I. Pigment Red 242 (vagy: diszazo kondenzáció; C.I. 20067) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
(38) |
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1243 |
|
43035-18-3 |
|
C.I. Pigment Red 247 (vagy: monoazo; C.I. 15915) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1244 |
|
6358-87-8 |
|
C.I. Pigment Red 38 (vagy: diazo; C.I. 21120) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1245 |
|
5281-04-9 |
|
C.I. Pigment Red 57:1 (D & C Red 7) (vagy: monoazo; C.I. 15850:1) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1246 |
|
12769-96-9 |
|
C.I. Pigment Violet 15 (vagy: ultramarinlila; C.I. 77007) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1247 |
|
6358-30-1 |
|
C.I. Pigment Violet 23 (vagy: oxazin; C.I. 51319) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1248 |
|
1345-05-7 |
|
C.I. Pigment White 5 (vagy: litopon (bárium-szulfát és cink-szulfid koprecipitátuma; C.I. 77115) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1249 |
|
5590-18-1 |
|
C.I. Pigment Yellow 110 (vagy: aminoketon; C.I. 56280) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1250 |
269-103-8 |
68187-51-9 |
|
C.I. Pigment Yellow 119 (vagy: cink-ferrit; C.I. 77496) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1251 |
603-331-4 |
129423-54-7 |
|
C.I. Pigment Yellow 191 (vagy: monoazo; C.I. 18795) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1252 |
232-353-3 |
8007-18-9 |
|
C.I. Pigment Yellow 53 (vagy: nikkel-antimon-titanát; C.I. 77788) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1253 |
|
6528-34-3 |
|
C.I. Pigment Yellow 65 (vagy: monoazo; C.I. 11740) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1254 |
|
8005-02-5 |
|
C.I. Solvent Black 7 (vagy: azin; C.I. 50415:1) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1255 |
201-353-5 |
81-48-1 |
|
C.I. Solvent Violet 13 (vagy: antrakinon; C.I. 60725) |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1256 |
|
109-58-0 |
|
(2-aminoetil)karbamidsav |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Csak monomerként vinilidén-fluoridot tartalmazó elasztomerekben használható. Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1257 |
|
36-86-8 |
|
1,1-bisz(terc-butilperoxi)ciklohexán |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1258 |
|
95-35-2 |
|
1,3-bisz(2-benzotiazolmerkaptometil) |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1259 |
|
2212-81-9 |
|
1,3-bisz(terc-butilperoxiizopropil)benzol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1260 |
|
105-55-5 |
|
1,3-dietiltiokarbamid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1261 |
|
7691-02-3 |
|
1,3-diviniltetrametildiszilazán |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1262 |
|
102-78-3 |
|
2-(2,6-dimetilmorfolinotio)-benztiazol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(43) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1263 |
|
102-77-2 |
|
2-(morfolinotio)benzotiazol |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
150 |
|
(43) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1264 |
|
87-97-8 |
|
2,6-di-terc-butil-4-(metoximetil)fenol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1265 |
|
2668-47-5 |
|
2,6-di-terc-butil-4-fenilfenol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1266 |
|
95-30-7 |
|
2-benzotiazil-N,N-dietil-tiokarbamil-szulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(43) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1267 |
|
96-45-7 |
|
2-merkaptoimidazolin |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
2,5 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1268 |
|
26511-61-5 |
|
3,3-bisz(terc-butilperoxi)butánsav, n-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1269 |
|
19262-37-4 |
|
4,4'-bisz(aminociklohexil)metán-karbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1270 |
|
101-70-2 |
|
4,4'-dimetoxidifenilamin |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1271 |
|
95-80-7 |
|
4-metil-m-feniléndiamin |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1272 |
|
15570-10-2 |
|
4-terc-butil-2-metiltiofenol |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1273 |
|
4545-30-6 |
|
4-terc-butiltiofenol, cinksó |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1274 |
|
140-04-5 |
|
acetilricinolsav, butil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1275 |
|
141-17-3 |
|
adipinsav, bisz(2-(2-butoxietoxi)-etil) |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1276 |
|
2451-84-5 |
|
adipinsav, dibenzil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1277 |
|
105-97-5 |
|
adipinsav, didecil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1278 |
|
27178-16-1 |
|
adipinsav, diizodecil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1279 |
|
1330-86-5 |
|
adipinsav, diizooktil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1280 |
|
110-29-2 |
|
adipinsav, n-decil-n-oktil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1281 |
|
123-77-3 |
|
azodikarbonamid |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1282 |
201-255-2 |
80-17-1 |
|
benzolszulfonhidrazid |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1283 |
|
|
|
bisz(2-hidroxi-3-terc-oktil-5-metilfenil)metán |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1284 |
246-709-0 |
25176-75-4 |
|
kapronsav, trietilénglikollal alkotott diészter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1285 |
203-361-4 |
106-10-5 |
|
kaprilsav, trietilénglikollal alkotott diészter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1286 |
|
61789-98-8 |
|
parafa |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1287 |
|
3399-73-3 |
|
ciklohexiletilamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1288 |
|
149-82-6 |
|
dibutilditiokarbamidsav, N,N-dimetilciklohexilaminsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1289 |
|
109-89-7 |
|
dietilamin |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1290 |
|
502-55-6 |
|
dietil-xantogén-diszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
(47) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1291 |
|
123-81-9 |
|
etilénglikol-bisz(merkaptoacetát) |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1292 |
|
36290-04-7 |
|
formaldehid-2-naftalinszulfonsav, kopolimer, nátriumsó |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
(15) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2034. december 31. |
||||||||||||||||||||
1293 |
|
93-35-4 |
|
formaldehid-fenol, kopolimer |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(15) |
A kopolimer nem tartalmazhat olyan adalékanyagokat, amelyek nem szerepelnek a szerves anyagok uniós pozitív listáján. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1294 |
|
68476-37-9 |
|
ragasztó, állati eredetű |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1295 |
|
16941-12-1 |
|
hexaklór-platinasav |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1296 |
|
999-97-3 |
|
hexametildiszilazán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1297 |
|
143-06-6 |
|
hexametiléndiamin-karbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1298 |
213-680-0 |
1000-90-4 |
|
izopropilxantogenát, cinksó |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(47) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1299 |
|
106-18-3 |
|
laurinsav, butil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1300 |
|
28693-00-7 |
|
monoklórecetsav, 5-(hidroximetil)-biciklo[2.2.1]hept-2-énnel alkotott észter |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1301 |
|
|
|
montánviasz, amely a következőkből áll: 1) C26–C32 montánsav, 2) ezek etilénglikollal és/vagy 1,3-butándiollal alkotott észterei és/vagy 3) kalciumsók |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1302 |
|
10591-84-1 |
|
N,N'-dimetildifeniltiuram-diszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1303 |
|
|
|
N-alkil(C14–C18)-N,N',N'-triacetoil-1,3-diaminopropán |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1304 |
|
|
|
N-fenil-N'-izohexil-p-feniléndiamin |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1305 |
|
142-77-8 |
|
oleinsav, butil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1306 |
|
7620-75-9 |
|
oleinsav, dibutilaminsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1307 |
|
1912-84-1 |
|
oleinsav, ón(II)só |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1308 |
|
117-97-5 |
|
pentaklórtiofenol, cinksó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1309 |
|
98-77-1 |
|
pentametilénditiokarbamidsav, piperidinsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1310 |
|
136-04-9 |
|
pentametilénditiokarbamidsav, káliumsó |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 30 g/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1311 |
|
107-71-1 |
|
perecetsav, terc-butil-észter |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
0,1 |
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1312 |
|
89-03-8 |
|
petrolátum |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1313 |
|
117-84-0 |
|
ftálsav, di-n-oktil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
300 |
|
(25) (27) |
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1314 |
|
26762-92-5 |
|
p-mentán-hidroperoxid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1315 |
|
|
|
p-nonilfenil-foszfit, 2,2-bisz(3-terc-butil-4-hidroxifenil)-propánészter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1316 |
|
25101-03-5 |
|
polipropilénglikol-adipát |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(30) |
|
2037. december 31. |
||||||||||||||||||||
1317 |
232-299-0 |
8002-13-9 |
|
repceolaj |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1318 |
|
27214-90-0 |
|
szebacinsav, diizooktil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1319 |
|
2432-87-3 |
|
szebacinsav, di-n-oktil-észter |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1320 |
|
1344-08-7 |
|
nátrium-poliszulfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1321 |
|
|
|
szójaolaj, kénnel kezelt (faktisz) |
Adalékanyag |
Gumi |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1322 |
|
93-73-2 |
|
tetrabutiltiuram-monoszulfid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1323 |
|
7772-99-8 |
|
ón-klorid |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||||||||||||
1324 |
|
19484-26-5 |
|
tridecil-merkaptán |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||||||||||||
1325 |
|
117-56-8 |
|
trietanolamin-foszfát |
Adalékanyag |
Gumi |
500 |
|
|
Csak formaleválasztó szerekben használható. |
2028. december 31. |
2. táblázat
Szerves anyagok kiindulási anyagcsoportjainak európai pozitív listája
EUPL-szám |
EK-szám |
CAS-szám |
FCM-szám (A) |
A kiindulási anyagcsoport neve |
Technikai funkció (B) |
Ivóvízzel érintkezésbe kerülő anyagok (C) |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál (MTCtap, organics) (μg/l) szerves anyagok esetében |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál összesen (MTC(T)tap, organics) (μg/l) (D) |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|||||||||||
A kiindulási anyagra vonatkozó érték |
Egyéb releváns kémiai specieszekre vonatkozó értékek (E) |
||||||||||||||||||||
1326 |
|
|
3 |
alkoholok, alifás, egyértékű, telített, egyenes láncú, primer (C4–C22) |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1327 |
|
|
4 |
(40 %(m/m)) 2,2,4-trimetil-hexán-1,6-diizocianát és (60 %(m/m)) 2,4,4-trimetil-hexán-1,6-diizocianát keveréke |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a végtermékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és az élelmiszerrel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2034. december 31. |
||||||||||
1328 |
|
|
5 |
trialkil(C5–C15)ecetsav, 2,3-epoxi-propil-észter |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, epoxicsoportban kifejezve. Az epoxicsoport molekulasúlya 43 Da. |
2031. december 31. |
||||||||||
1329 |
|
|
6 |
trialkil-ecetsav (C7–C17), vinil-észterek |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031.december 31. |
||||||||||
1330 |
|
|
8 |
zsírsavak acetilezett mono- és digliceridjei |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(31) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1331 |
|
|
9 |
savak, C2–C24, alifás, egyenes láncú, monokarbon-, természetes olajokból és zsírokból, és ezekmono-, di- és triglicerin-észterei (a természetes mennyiségben előforduló elágazó zsírsavakkal együtt) |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1332 |
|
|
10 |
savak, C2–C24, alifás, egyenes láncú, monokarbon-, szintetikus, és ezek mono-, di- és triglicerin-észterei |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1333 |
|
|
11 |
savak, alifás, monokarbon- (C6–C22), poliglicerin-észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1334 |
|
|
12 |
zsírsavak állati vagy növényi eredetű étkezési zsírokból és olajokból |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1335 |
|
|
13 |
alkoholok, alifás, egyértékű, telített, egyenes láncú, primer (C4–C24) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1336 |
|
|
14 |
n-alkil(C10–C13)benzolszulfonsav |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1337 |
|
|
15 |
alkil, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C12–C20) dimetil-aminok |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1338 |
|
|
16 |
alkil(C8–C22)szulfonsavak |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
300 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1339 |
|
|
17 |
alkil(C8–C22)kénsavak, egyenes láncú, primer, páros szénatomszámú |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1340 |
|
|
19 |
N,N-bisz(2-hidroxietil)alkil(C8–C18)amin |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(7) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1341 |
|
|
20 |
N,N-bisz(2-hidroxietil)alkil(C8–C18)amin-hidrokloridok |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(7) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1342 |
|
|
22 |
ricinusolaj, mono- és digliceridek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1343 |
|
|
23 |
kókuszzsírsavak kolin-észtereinek kloridjai |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
45 |
|
|
A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1344 |
|
|
25 |
krezolok, butilezett, sztirolozott |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
600 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1345 |
|
|
26 |
5,7-di-terc-butil-3-(3,4- és 2,3-dimetilfenil)-3H-benzofurán-2-on, amely a következőket tartalmazza: a) 5,7-di-terc-butil-3-(3,4-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on (80–100 %(m/m)) és b) 5,7-di-terc-butil-3-(2,3-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on (0–20 %(m/m)) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1346 |
|
|
27 |
9,10-dihidroxi-sztearinsav és oligomerjei |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1347 |
|
|
28 |
di-n-oktilón-bisz(n-alkil(C10–C16)-merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1348 |
|
|
31 |
di-n-oktilón-dimaleát, észterezett |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(10) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1349 |
|
|
38 |
üvegszálak |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Üveg a IV. mellékletnek megfelelően. |
2031. december 31. |
||||||||||
1350 |
|
|
40 |
glicerin, ecetsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1351 |
|
|
41 |
glicerin, alifás, telített, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C14–C18) savakkal és alifás, telítetlen, egyenes láncú, páros szénatomszámú (C16–C18) savakkal alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1352 |
|
|
42 |
glicerin, vajsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1353 |
|
|
43 |
glicerin, erukasavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1354 |
|
|
44 |
glicerin, 12-hidroxi-sztearinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1355 |
|
|
45 |
glicerin, laurinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1356 |
|
|
46 |
glicerin, linolsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1357 |
|
|
47 |
glicerin, mirisztinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1358 |
|
|
48 |
glicerin, nonánsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1359 |
|
|
49 |
glicerin, oleinsavval alkotott észterek |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1360 |
|
|
50 |
glicerin, palmitinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1361 |
|
|
51 |
glicerin, propionsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1362 |
|
|
52 |
glicerin, ricinolsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1363 |
|
|
53 |
glicerin, sztearinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1364 |
|
|
65 |
4-(2-benzoxazolil)-4′-(5-metil-2-benzoxazolil)sztilbén, 4,4′-bisz(2-benzoxazolil)sztilbén és 4,4′-bisz(5-metil-2-benzoxazolil)sztilbén keveréke |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Legfeljebb 0,05 %(m/m) (a felhasznált anyag/a formuláció mennyisége). A gyártási folyamatból származó keverék, amelynek összetételi aránya jellemzően (58–62 %):(23–27 %):(13–17 %). |
2031. december 31. |
||||||||||
1365 |
|
|
66 |
mono-n-oktilón-trisz(alkil(C10–C16)-merkaptoacetát) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(11) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1366 |
|
|
67 |
montánsavak és/vagy etilénglikollal és/vagy 1,3-butándiollal és/vagy glicerinnel alkotott észtereik |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1367 |
|
|
68 |
foszforsav, mono- és di-n-alkil(C16 és C18)-észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1368 |
|
|
69 |
foszforsav, trisz(nonil- és/vagy dinonil-fenil)-észter |
Adalékanyag |
Mind |
1500 |
|
|
Lágyító hiányában a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 3 000 mg/kg. Butadién-sztirol kopolimerhez; a maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 15 000 mg/kg. |
2028. december 31. |
||||||||||
1369 |
|
|
73 |
adipinsav 1,2-propándiollal és/vagy 1,3-butándiollal és/vagy 1,4-butándiollal és/vagy polipropilénglikollal alkotott poliészterei, a láncok végén ecetsavval vagy C12–C18 zsírsavakkal, vagy n-oktanollal és/vagy n-dekanollal lezárva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(30) (31) |
|
2034. december 31. |
||||||||||
1370 |
|
|
78 |
polietilénglikol (EO = 1–50)-monoalkil-éter (egyenes láncú és elágazó, C8–C20)-szulfát, sók |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1371 |
|
|
80 |
sárgaréz-, bronz-, vörösréz-, rozsdamentesacél-, ón- és vaspor, -forgács és -szál, és vörösréz-, ón- és vasötvözetek |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A megfelelő kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1372 |
|
|
89 |
sztearinsav, etilénglikollal alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(2) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1373 |
|
50-21-5 |
99 |
tejsav |
Monomer vagy más reagens Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1374 |
|
50-99-7 |
102 |
glükóz |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||
1375 |
|
57-55-6 |
109 |
1,2-propándiol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1376 |
|
59-02-9 10191-41-0 |
110 |
α-tokoferol |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1377 |
|
75-56-9 |
135 |
propilén-oxid |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2028. december 31. |
||||||||||
1378 |
|
107-01-7 |
224 |
2-butén |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1379 |
|
107-88-0 |
228 |
1,3-butándiol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1380 |
|
110-98-5 25265-71-8 |
257 |
dipropilénglikol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1381 |
|
138-22-7 |
322 |
tejsav, butil-észter |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1382 |
|
598-32-3 |
357 |
3-butén-2-ol |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
0,1 |
|
|
Csak komonomerként, polimer-adalékanyagok előállítására használható. A megfelelőség ellenőrzése – analitikai módszer rendelkezésre állásáig – a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2028. december 31. |
||||||||||
1383 |
|
1330-43-4 |
407 |
nátrium-tetraborát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A bór esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2034. december 31. |
||||||||||
1384 |
|
1332-37-2 |
409 |
vas-oxid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A vas esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1385 |
|
3724-65-0 |
467 |
krotonsav |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Mind |
|
|
(34) |
|
2028. december 31. |
||||||||||
1386 |
|
4080-31-3 |
474 |
[1-(3-klór-allil)-3,5,7-triaza-1-azónia-adamantán]-klorid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
15 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1387 |
|
|
501 |
alumíniumszál, -forgács és -por |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1388 |
|
7631-86-9 |
504 |
szilícium-dioxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 μm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 0,3 μm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||
1389 |
|
7664-93-9 |
511 |
kénsav |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||
1390 |
|
7704-34-9 |
514 |
kén |
Polimerizációsegítő anyag |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1391 |
|
7771-44-0 |
518 |
arachidonsav |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1392 |
|
7772-98-7 |
519 |
nátrium-tioszulfát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(18) |
|
2034. december 31. |
||||||||||
1393 |
|
9003-11-6 106392-12-5 |
551 |
poli(etilén-propilén)-glikol |
Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1394 |
|
63148-62-9 |
575 |
polidimetilsziloxán (molekulatömeg > 6 800 Da) |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
Viszkozitás 25 °C-on: legalább 100 cSt (100 × 10-6 m2 /s). |
2034. december 31. |
||||||||||
1395 |
|
10377-51-2 |
588 |
lítium-jodid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(6) A lítium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1396 |
|
11104-61-3 |
593 |
kobalt-oxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A kobalt esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1397 |
|
11129-60-5 |
594 |
mangán-oxid |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
A mangán esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1398 |
|
12004-14-7 37293-22-4 |
598 |
kalcium-szulfo-aluminát |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||
1399 |
|
12626-88-9 |
606 |
mangán-hidroxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A mangán esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1400 |
|
12751-22-3 |
607 |
vas-foszfid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
A vas esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak PET polimerekben és kopolimerekben használható. |
2031. december 31. |
||||||||||
1401 |
|
13463-67-7 |
610 |
titán-dioxid |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||
1402 |
|
17194-00-2 |
625 |
bárium-hidroxid |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A bárium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||
1403 |
|
25013-16-5 |
635 |
terc-butil-4-hidroxi-anizol |
Adalékanyag |
Mind |
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1404 |
|
25322-68-3 |
638 |
polietilénglikol |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1405 |
|
25513-64-8 |
641 |
1,6-diamino-2,2,4-trimetil-hexán (35–45 %(m/m)) és 1,6-diamino-2,4,4-trimetil-hexán (55–65 %(m/m)) keveréke |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1406 |
|
68515-48-0 28553-12-0 |
728 |
ftálsav, elágazó láncú telített primer C8–C10 alkoholokkal alkotott diészterek, több mint 60 % C9 |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
(25) (31) |
Csak a következőként használható:
|
2037. december 31. |
||||||||||
1407 |
|
68855-54-9 |
734 |
diatómaföld, ömlesztett-kalcinált szódahamu |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2034. december 31. |
||||||||||
1408 |
|
73138-82-6 |
741 |
gyantasavak |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1409 |
|
|
789 |
hidrogénezett homopolimerek és/vagy kopolimerek 1-hexénből és/vagy 1-okténből és/vagy 1-decénből és/vagy 1-dodecénből és/vagy 1-tetracénből (Molekulatömeg: 440–12000) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 440 Da. Viszkozitás 100 °C-on: legalább 3,8 cSt (3,8 × 10-6 m2 /s). |
2034. december 31. |
||||||||||
1410 |
|
90751-07-8 82451-48-7 |
790 |
poli(6-morfolin-1,3,5-triazin-2,4-diil)-[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)imino)]-hexametilén-[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)imino)] |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
Az átlagos molekulasúly legalább 2 400 Da. Maradéktartalom: morfolin < 30 mg/kg, N,N′-bisz(2,2,6,6-tetrametil-piperidin-4-il)hexán-1,6-diamin < 15 000 mg/kg és 2,4-diklór-6-morfolin-1,3,5-triazin < 20 mg/kg. |
2034. december 31. |
||||||||||
1411 |
|
|
799 |
egyenes láncú és elágazó, primer (C8–C22) alkoholok polietilénglikol (EO = 1–50)-éterei |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
90 |
|
|
A 231/2012/EU bizottsági rendeletben az élelmiszer-adalékanyagokra vonatkozó különleges tisztasági követelmények között a maximális etilén-oxid-tartalom tekintetében meghatározott követelményeknek megfelelően. |
2037. december 31. |
||||||||||
1412 |
|
|
801 |
savak, C2–C24, alifás, egyenes láncú monokarbon-, természetes olajokból és zsírokból, lítiumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
A lítium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1413 |
|
|
805 |
titán-dioxid, n-oktil-triklór-szilán és [amino-trisz(metilénfoszfinsav), pentanátrimsó] kopolimerével bevonva |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
A bevont titán-dioxid felületkezelő kopolimer-tartalma kisebb, mint 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1414 |
|
|
810 |
neopentil-glikol, benzoesavval és 2-etil-hexánsavval alkotott diészterek és monoészterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
(31) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1415 |
|
|
815 |
trimetilol-propán, benzoesavval és 2-etilhexánsavval alkotott vegyes triészterek és diészterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
(31) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1416 |
|
|
878 |
savak, zsír- (C8–C22) állati vagy növényi eredetű zsírokból és olajokból, elágazó láncú, alifás, egyértékű, telített, primer alkoholokkal képzett észterek (C3–C22) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1417 |
|
|
879 |
savak, zsír- (C8–C22) állati vagy növényi eredetű zsírokból és olajokból, egyenes láncú, alifás, egyértékű, telített, primer alkoholokkal képzett észterek (C1–C22) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1418 |
|
|
880 |
savak, zsír- (C8–C22), pentaeritrittel alkotott észterek |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1419 |
|
128-44-9 |
902 |
1,2-benzizotiazol-3(2H)-on-1,1-dioxid, nátriumsó |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
A kémiai anyagnak meg kell felelnie a 231/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott specifikus tisztasági követelményeknek. |
2034. december 31. |
||||||||||
1420 |
|
|
924 |
trimetilol-propán, n-oktánsavval és n-dekánsavval alkotott triészterek és diészterek vegyesen |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
Csak PET-ben használható. |
2037. december 31. |
||||||||||
1421 |
|
939402-02-5 |
974 |
foszforossav, 2,4-bisz(1,1-dimetil-propil)fenil és 4-(1,1-dimetil-propil)fenil triészterek vegyesen |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
500 – a kémiai anyag foszfit és foszfát formájának, a 4-terc-amil-fenolnak és a 2,4-di-terc-amil-fenolnak az összegében kifejezve. 50 – 2,4-di-terc-amilfenol esetében |
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||
1422 |
|
|
1046 |
cink-oxid, nanorészecskék, [3-(metakriloxi)propil]trimetoxiszilán bevonattal (EUPL-szám: 0695) |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
Csak kemény polimerekben használható. A 0695. EUPL-számú anyagra vonatkozóan meghatározott korlátozásokat és előírásokat be kell tartani. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2037. december 31. |
||||||||||
1423 |
|
|
1053 |
zsírsavak, C16–C18, telített, dipentaeritrittel alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Csak étkezési zsírokból és olajokból nyert zsírsav-prekurzorokból való előállítása esetén szabad használni. |
2037. december 31. |
||||||||||
1424 |
|
7695-91-2 58-95-7 |
1055 |
α-tokoferol acetát |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak antioxidánsként, poliolefinekben használható. A kémiai anyag és hidrolízistermékei engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok, és a 10/2011/EU bizottsági rendelet 11. cikke (3) bekezdésének való megfelelést ellenőrizni kell. |
2037. december 31. |
||||||||||
1425 |
|
|
1062 |
97 %-ban a 78-10-4 CAS-számú tetraetil-ortoszilikátból (TEOS), 3 %-ban a 999-97-3 CAS-számú hexametildiszilazánból (HMDS) álló keverék |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
Kizárólag újrahasznosított PET előállítása során, legfeljebb 0,12 tömegszázalékban használható. |
2037. december 31. |
||||||||||
1426 |
|
|
1075 |
montmorillonit agyag, hexadecil-trimetil-ammónium-bromiddal módosított |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Csak adalékanyagként, hideg vizes alkalmazásokhoz szánt politejsavban használható, legfeljebb 4,0 %(m/m) koncentrációban. Nanoformájú lemezkéket alkothat, amelyek egy vagy két dimenzióban 100 nm-nél vékonyabbak. E lemezkéket a polimerfelülettel párhuzamosan kell elhelyezni, teljes mértékben integrálva őket a polimerbe. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1427 |
|
|
1077 |
titán-dioxid, fluoriddal módosított alumínium-oxiddal felületkezelt |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
|
|
|
Legfeljebb 25,0 %(m/m) koncentrációban használható, nanoformában is. Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1428 |
|
|
|
ricinusolaj-zsírsavak, dehidratált |
Monomer vagy más reagens Egyéb (technológiai segédanyag) |
Gumi, bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1429 |
|
61790-39-4 |
|
ricinusolaj-zsírsavak, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Bevonatok, kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1430 |
|
55965-84-9 |
|
5-klór-2-metil-2H-izotiazol-3-on (CAS-szám: 26172-55-4) és 2-metil-2H-izotiazol-3-on (CAS-szám: 2682-20-4) keveréke (3:1) |
Egyéb (tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószer) |
Bevonatok |
7,5 |
|
|
Korlátozás = 0,025 mg/dm2. Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. melléklete 3.4. és 4.4. szakaszának megfelelően. |
2034. december 31. |
||||||||||
1431 |
|
68938-15-8 |
|
zsírsavak, kókusz, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1432 |
|
110-54-3 |
|
n-hexán, beleértve a szerkezeti izomereket is (legfeljebb 40 %, (ciklohexán < 3 %). Jegyzékben szereplő szám: 925-292-5 |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Mind |
250 |
|
|
Amennyiben a feldolgozási hőmérséklet > 100 °C, az MTC értéket nem kell ellenőrizni. |
2031. december 31. |
||||||||||
1433 |
|
93685-81-5 |
|
izododekán (fő izomer: 2,2',4,6,6'-pentametilheptán) |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1434 |
|
926-099-9 |
|
kőzetgyapot |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Átmérő > 1 μm (átlagos átmérő: 5–30 μm). Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1435 |
|
|
|
akrilsav, egyértékű, alifás, telített, C1–C18 alkoholokkal képzett észterek |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
300 – akrilsavban kifejezve |
|
(21) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1436 |
|
|
|
adipinsav, egyértékű, alifás,primer, telített, alkoholokkal (C6–C12) képzett észterek |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1437 |
|
|
|
trivinilciklohexán és alfa, omega-dihidrogén-polihidrogénmetildimetilsziloxánok addíciós termékei |
Monomer vagy más reagens |
Szilikon |
|
|
|
Maximális adagolás = 10 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1438 |
|
|
|
alkadiének (C3–C8) |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1439 |
|
|
|
funkciós csoportokkal, pl. vinil-, metakril-, amino- vagy glicidilcsoportokkal rendelkező alkoxiszilánok |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,5 %(m/m) a töltőanyag alapján, vagy legfeljebb 0,3 %(m/m) a műanyag komponens alapján |
2031. december 31. |
||||||||||
1440 |
|
|
|
alkilarilszulfonsav |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 3 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1441 |
|
|
|
alkil(C8–C18)benzol-szulfonátok, nátriumsók |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
(41) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1442 |
|
|
|
alkil(C8–C18)naftalin-szulfonátok, nátriumsók |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
(41) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1443 |
|
|
|
alkil(C1–C8)-kovasav vagy ortokovasav alifás egyértékű alkoholokkal (C2–C4) alkotott észterei, valamint az etándiol (metilglikol) monometil-étere és ezek kondenzációs termékei |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
Maximális adagolás = 3 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1444 |
|
|
|
alifás karbonsavak amidja, C8–C22 |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Szilikon |
|
|
|
Maximális adagolás = 1,5 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1445 |
|
|
|
3-aminokrotonsav, butilénglikollal alkotott észterek |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1446 |
|
|
|
3-aminokrotonsav, egy- vagy kétértékű alkoholokkal alkotott észterek |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1447 |
|
|
|
szénszálak |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Szénszál a 2041. EUPL-számnak megfelelően (IV. melléklet). |
2031. december 31. |
||||||||||
1448 |
|
|
|
etilén-oxid alkoholokkal (C3–C18) és fenolalkillal (C4–C9) kapott kondenzációs termékei, valamint ezek szulfonált, kénezett vagy foszfatált származékai |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1449 |
|
|
|
ciklikus organopolisziloxán metilcsoportokkal, önmagukban vagy n-alkil(C2–C32)-csoporttal |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1450 |
|
|
|
α,ω-dikarbonsavak (C6–C12), alifás, egyenes láncú |
Monomer vagy más reagens |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1451 |
|
|
|
zsírsavak (egyenes láncú, telített és telítetlen, páros szénatomszámú, C8–C22, legfeljebb 2 % el nem szappanosítható résszel), bisz(2-hidroxietil)aminnal alkotott vegyületként |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1452 |
|
|
|
zsírsavak (egyenes láncú, telített és telítetlen, páros szénatomszámú, C8–C22, legfeljebb 2 % el nem szappanosítható résszel) amidjai |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1453 |
|
|
|
zsírsavak (egyenes láncú, telített és telítetlen, páros szénatomszámú, C8–C22, legfeljebb 2 % el nem szappanosítható résszel), egyértékű, primer, egyenes láncú, telített, C4–C18 alkoholokkal, valamint oleil-alkohollal észterezve |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1454 |
|
9003-36-5 |
|
formaldehid, 2-(klórmetil)oxiránnal és fenollal alkotott polimer (novolak-glicidil-éter, NOGE) |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
2,5 – a NOGE-nek és hidrolízistermékeinek összegében kifejezve. |
biszfenol-F MTCtap = 2,5 μg/l epiklórhidrin MTCtap = 0,1 μg/l |
(15) (49) |
Csak porbevonatokban használható. |
2031. december 31. |
||||||||||
1455 |
|
|
|
egyenes láncú, telített vagy nem telített, páros szénatomszámú (C8–C20) zsírsavakkal és/vagy adipinsavval, citromsavval, oxisztearinsavval és ricinolsavval alkotott glicerinészterek |
Adalékanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1456 |
|
|
|
metakrilsav, egyértékű, alifás, telített, C1–C18 alkoholokkal alkotott észterek |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
300 – metakrilsavban kifejezve |
|
(22) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1457 |
|
|
|
mono-n-oktilón-trisz (maleinsav-félészter), primer, egyenes láncú, telített C1–C18 alkoholokkal előállított |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(11) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1458 |
|
|
|
mono-n-oktilón-trisz[monoalkil(C1–C18)-maleát] |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
(11) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1459 |
|
|
|
organopolisziloxánok, amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz metilcsoportok kapcsolódnak, és azok részben alkenil(C2–C32)csoportokkal, alkil(C2–C32)csoportokkal, hidroxilcsoportokkal, hidrogénnel, diszubsztituált alkilaminokkal és/vagy hidroxilezett alkilcsoportokkal, acetoxi- és/vagy alkoxicsoportokkal, valamint ezek polietilénglikollal és/vagy polipropilénglikollal kapott kondenzációs termékeivel, fluorozott alkilcsoportokkal, valamint fenilcsoportokkal helyettesíthetők |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2031.december 31. |
||||||||||
1460 |
|
|
|
organopolisziloxánok, egyenes láncú és elágazó, kizárólag metilcsoportokkal és/vagy n-alkil(C2–C32)- és/vagy fenil- és/vagy vinil- és/vagy hidroxil- és/vagy alkoxi(C1–C4)- és/vagy hidrogén- és/vagy karboalkoxialkil(-(CH2)2-17-C(O)-O-(CH2)0-17CH3)- és/vagy hidroxialkil(C1–C3)-csoportokkal |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
|
Nem tartalmazhat olyan ciklikus polisziloxánokat, amelyek esetében a fenilcsoport mellett ugyanazon szilíciumatomhoz hidrogénatom vagy metilcsoport kapcsolódik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1461 |
|
|
|
organopolisziloxánok, egyenes láncú vagy elágazó, a csomagolóanyagra vonatkozó 69848. referenciaszám szerint, de kiegészítve legfeljebb 5 % hidrogén- és/vagy alkoxi(C2–C4)- és/vagy karboalkoxialkil (-(CH2)2-17-C(O)-O-(CH2)0-17CH3)- és/vagy hidroxialkil(C1–C3)-csoportokkal, amelyek a szilíciumatomhoz kapcsolódnak |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1462 |
|
|
|
organopolisziloxánok, egyenes láncú vagy elágazó és/vagy ciklikus, kizárólag metilcsoportokkal vagy a szilíciumatomhoz kapcsolódó n-alkil(C2–C32), fenil- és/vagy hidroxilcsoportokkal, valamint ezek polietilénnel és/vagy polipropilénglikollal kapott kondenzációs termékeivel |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
|
Nem tartalmazhat olyan ciklikus polisziloxánokat, amelyek esetében a fenilcsoport mellett ugyanazon szilíciumatomhoz hidrogénatom vagy metilcsoport kapcsolódik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1463 |
|
68083-14-7 73138-88-2 68440-81-3 |
|
organopolisziloxánok, egyenes láncú vagy elágazó, metil- vagy fenilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Műanyagok, kenőanyagok |
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||
1464 |
|
9016-00-6 63148-62-9 68037-74-1 |
|
organopolisziloxánok, egyenes láncú vagy elágazó, metilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Műanyagok, kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1465 |
|
|
|
organopolisziloxánok a szilíciumatomhoz kapcsolódó vinilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1466 |
|
64741-56-6 |
|
ásványolaj-maradékok, vákuumdesztillált |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1467 |
|
92062-05-0 |
|
ásványolaj-maradékok, termikusan krakkolt vákuum |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1468 |
|
|
|
platinakomplexek |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1469 |
|
|
|
páros szénatomszámú (C8–C24) zsírsavak polialkoxiészterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1470 |
|
68037-01-4 |
|
poli-1-decén, hidrogénezett |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Kenőanyagok |
|
|
|
30-nál kisebb szénatomszámú szénhidrogén-szennyeződések, legfeljebb 1,5 % naftén, aromás vegyületek és PAH |
2034. december 31. |
||||||||||
1471 |
|
|
|
polidiéngyanta, szintetikus |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1472 |
|
|
|
polidimetil-sziloxánok és polidimetil-szilikonok, 3-amino-propil-csoport lezárású, 1-izocianáto-3-izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexánnal alkotott polimerek |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
(16) |
Figyelembe kell venni az 1-izocianáto-3-izocianáto-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán (EUPL-szám: 0410) és az 1-amino-3-amino-metil-3,5,5-trimetil-ciklohexán (EUPL-szám: 0391) felhasználási feltételeit. |
2031. december 31. |
||||||||||
1473 |
|
|
|
polidimetil-sziloxánok és polidimetil-szilikonok, 3-amino-propil-csoport lezárású, bisz(4-izocianátociklohexil)metánnal alkotott polimerek |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Gumi, szilikon |
|
|
(16) |
Figyelembe kell venni a bisz(4-izocianátociklohexil)metán (EUPL-szám: 0420) és a bisz(4-aminociklohexil)metán (EUPL-szám: 0366) felhasználási feltételeit. |
2031. december 31. |
||||||||||
1474 |
|
|
|
egyértékű alifás alkoholok (C12–C20) és alkilfenolok (C2–C9) polietilén-glikol-éterei |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1475 |
|
9002-98-6 |
|
polietilénimin |
Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
Rögzítőszerként alkalmazott polipropilén esetében: ≤ 0,05 μg/dm2, feltéve, hogy a termékből nem szabadul fel etilénimin. |
2034. december 31. |
||||||||||
1476 |
|
|
|
polietilén-oxid (8–14), laurinsavval, oleinsavval, ricinolsavval és/vagy sztearinsavval észterezve |
Monomer vagy más reagens Egyéb |
Gumi, bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1477 |
|
|
|
polietilén-oxid, molekulasúly > 200 (pEO) |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1478 |
|
|
|
oktil- és/vagy nonilfenol polietilén-oxid(4–14)étere |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, gumi |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1479 |
|
|
|
egyértékű, primer, egyenes láncú, telített C12–C18 alkoholok polietilén-oxid(4–14)éterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1480 |
|
|
|
polipropilén-oxid, laurinsavval, oleinsavval, ricinolsavval és/vagy sztearinsavval észterezve |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1481 |
|
|
|
poliszacharidok |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1482 |
|
9003-53-6 |
|
polisztirol (habosítószerként pentánnal) |
Monomer vagy más reagens (gyanta) |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1483 |
|
|
|
politerpének |
Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1484 |
|
25213-24-5 |
|
polivinil-acetát szappanosításával előállított polivinil-alkohol, legalább 20 %-os elszappanosítási fok |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2034. december 31. |
||||||||||
1485 |
|
|
|
polivinil-alkohol, < 20 % acetilcsoportokkal részlegesen acetilezve, K-érték > 40 |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok, szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1486 |
|
71011-24-0 |
|
kvaterner ammóniumvegyületek, benzil(hidrogénezett faggyú-alkil)dimetil, kloridok, bentonittal alkotott vegyületek |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1487 |
|
68953-58-2 |
|
kvaterner ammóniumvegyületek, bisz(hidrogénezett faggyú-alkil)dimetil, bentonittal alkotott sók |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1488 |
|
|
|
hálós szerkezetű kationos polialkilénamin
|
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(49) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1489 |
|
|
|
szebacinsav, sztearilamiddal lejátszódó reakció terméke, kalcium-hidroxiddal semlegesítve |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1490 |
|
|
|
szilanolok, amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz legalább egy hidroxil-csoport és egy vagy több metil-, vinil- vagy fenilcsoport kapcsolódik |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1491 |
|
68988-56-7 |
|
szilícium-dioxid, trimetilklórszilánnal és izopropil-alkohollal lejátszódó reakció terméke |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1492 |
|
9006-65-9 |
|
szilikonolajok (organopolisziloxánok metil- és/vagy fenilcsoportokkal) |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) Adalékanyag (polimer) |
Gumi, bevonatok, kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1493 |
|
|
|
szorbit-észterek telített vagy telítetlen, egyenes láncú, páros széntartalomszámú (C8–C20) zsírsavakkal |
Adalékanyag |
Bevonatok |
0,1 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1494 |
|
|
|
sztearinsav, etándiollal és/vagy éter-bisz(2-hidroxietil)-lel és/vagy trietilénglikollal alkotott mono- vagy diészterek |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1495 |
|
|
|
titánsav, izobutanollal, n-butanollal és etilacetoacetát enolátjával alkotott észterek |
Polimerizációsegítő anyag |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1496 |
|
26780-96-1 |
|
2,2,4-trimetil-1,2-dihidrokinolin (polimerizált) |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1497 |
|
|
|
trivinil-ciklohexán és α,ω-dihidrogénpolihidrogénmetildimetil-sziloxánok addíciós termékei |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag (polimer) |
Szilikon |
|
|
|
Maximális adagolás = 10 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1498 |
|
|
|
karbamid-formaldehid kondenzációs termékek |
Monomer vagy más reagens (gyanta) Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
(15) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1499 |
|
|
|
egyértékű, telített, alifás karbonsavak (C2–C20) vinilészterei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
2,5 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1500 |
|
2098907-70-9 |
|
sziloxán és szilikon, dimetil, hidroxi végződésű (molekulatömeg > 7400 Da), éterek pentaeritrittel alkotott C16–C18 zsírsavészterekkel |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Gumi |
|
|
|
A polimer tartalmazhatja a következőt: sziloxán és szilikon, dimetil, hidroxi végződésű (molekulatömeg > 7400 Da), zsírsavészterek, valamint pentaeritrit C16–C18 zsírsavészterei. |
2031. december 31. |
||||||||||
1501 |
|
1318-02-1 |
|
zeolitok, természetes és szintetikus, nátriumsók |
Adalékanyag Polimerizációsegítő anyag |
Műanyagok, gumi, bevonatok |
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1502 |
|
|
|
szénhidrogének, C10–C14, aromás tartalom ≤ 1 % |
Adalékanyag |
Műanyagok, bevonatok |
|
|
|
Csak akkor használható, ha a gyártási folyamat hőmérséklete meghaladja a forráspontot. |
2031. december 31. |
||||||||||
1503 |
921-728-3 |
64741-66-8 |
|
szénhidrogének, C7–C9, izoalkánok, EK-szám: 921-728-3, forráspont: 90–150 °C, a vízoldékonyság elhanyagolható mértékű |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Csak akkor használható, ha a gyártási folyamat hőmérséklete meghaladja a forráspontot. |
2031. december 31. |
||||||||||
1504 |
920-750-0 |
64742-49-0 |
|
szénhidrogének, C7–C9, n-alkánok, izoalkánok, ciklikus, EK-szám: 920-750-0, forráspont: 90–165 °C, log Po/w=2,2–5,2, vízben oldhatatlan |
Adalékanyag |
Mind |
|
|
|
Csak akkor használható, ha a gyártási folyamat hőmérséklete meghaladja a forráspontot. |
2031. december 31. |
||||||||||
1505 |
|
|
|
titán-hidroxid (ortotitánsav) |
Adalékanyag |
Mind, a gumi kivételével |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1506 |
|
119345-04-9 |
|
benzol, 1,1'-oxibisz-, származékképzett tetrapropilén, szulfonált nátriumsók |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
450 |
A bomlástermékekre vonatkozó MTCtap értékeket lásd a 4. táblázatban. |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1507 |
|
61789-44-4 |
|
ricinusolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1508 |
|
61790-37-2 |
|
faggyúolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens (alapolaj) |
Bevonatok, kenőanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1509 |
|
67762-90-7 |
|
szilícium-dioxid, polidimetilsziloxánnal lejátszódó reakció terméke |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok, kenőanyagok |
|
|
|
Szilánozott szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 μm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 0,3 μm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. |
2031. december 31. |
||||||||||
1510 |
|
68308-51-0 |
|
gyapotmagolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1511 |
|
68424-45-3 |
|
lenmagolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1512 |
|
68611-44-9 |
|
szilícium-dioxid, dimetildiklórszilánnal lejátszódó reakció terméke |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
Szilánozott szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 μm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 0,3 μm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. |
2031. december 31. |
||||||||||
1513 |
|
68909-20-6 |
|
szilícium-dioxid, hexametildiszilazánnal lejátszódó reakció terméke |
Polimer-előállításhoz használt segédanyag Adalékanyag |
Kenőanyagok |
|
|
|
Szilánozott szintetikus amorf szilícium-dioxid esetében: 1–100 nm-es, 0,1–1 μm-re aggregált primer részecskék, amelyek a 0,3 μm-estől a mm-es nagyságrendig terjedő szemcseméret-eloszlású agglomerátumokat alkothatnak. |
2031. december 31. |
||||||||||
1514 |
|
84625-38-7 |
|
napraforgóolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1515 |
|
9003-35-4 |
|
fenolformaldehid gyanták |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(15) |
Molekulatömeg > 1 000 Da. |
2031. december 31. |
||||||||||
1516 |
|
91744-27-3 |
|
gliceridek, ricinusolaj, mono-, di- és tri- |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1517 |
|
92044-96-7 |
|
olívaolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1518 |
|
93165-31-2 |
|
repceolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1519 |
|
|
|
kukoricaolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1520 |
|
|
|
diciklopentadién-indén-sztirol-alfa-metilsztirol-viniltoluol-izobutilén-kopolimer, hidrogénezett |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Bevonatok |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1521 |
|
|
|
halolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1522 |
|
|
|
kendermagolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1523 |
|
|
|
pálmaolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1524 |
|
|
|
pálmamagolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1525 |
|
|
|
perillaolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1526 |
|
|
|
mákolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1527 |
|
|
|
tökmagolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1528 |
|
|
|
ricinolsav, dehidrogénezett |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1529 |
|
|
|
pórsáfránymagolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1530 |
|
|
|
szezámmagolaj-zsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1531 |
|
|
|
dióolajzsírsavak |
Monomer vagy más reagens |
Bevonatok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1532 |
|
|
|
1,4-butándiol, trimetilolpropán, 2,3-butilén-glikol, hidrokinon-dihidroxidietiléter, valamint azok propilén-oxiddal képzett kondenzációs származékai |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(29) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1533 |
|
|
|
1,5-naftiléndiizocianát vagy 4,4'-difenilmetándiizocianát vagy toluiléndiizocianát |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1534 |
|
|
|
akrilnitril divinilbenzollal alkotott kopolimerei (az ioncserélő gyanták kivételével) |
Adalékanyag |
Műanyagok |
0,1 – akrilnitril monomerében kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1535 |
|
|
|
akril-, fumár-, malein- és metakrilsav észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(21) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1536 |
|
|
|
béta-amino-krotonsav 1,4-butilén-glikollal és C16–C18 zsíralkoholokkal alkotott észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Kemény PVC és annak túlnyomórészt lágyítómentes PVC-t tartalmazó kopolimerjei esetében: maximális adagolás = 3 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1537 |
|
|
|
butilált, sztirolozott butilsztirol-krezolok 312 átlagos molekulasúllyal |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,5 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1538 |
|
|
|
kalcium, lítium, mangán, alumínium, cink, nátrium, kálium, magnézium-sztearátok, palmitátok, ricinoleátok, heptanoátok, oktanoátok |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
Az alumínium, a lítium, a mangán és a cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1539 |
|
|
|
ricinusolaj, valamint annak adipin-, szebacin- és ftálsavval történő dehidratálási, hidrogénezési és/vagy kondenzációs termékei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(27) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1540 |
|
|
|
agyagok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1541 |
|
|
|
formaldehidnek a következőkkel kapott kondenzációs termékei:
melamin |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
MTCtap a formaldehid esetében: 0.15 MTCtap a fenolok esetében: 0.05 |
(15) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1542 |
|
|
|
polioxietilén-3 C10–C18 zsíralkoholokkal kapott kondenzációs termékei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Poliolefin fóliák esetében: maximális adagolás = 1 %(m/m). |
2031. december 31. |
||||||||||
1543 |
|
|
|
alfa-metilsztirol viniltoluollal alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1544 |
|
|
|
butadién sztirollal és divinilbenzollal alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1545 |
|
|
|
sztirol és/vagy alfa-metilsztirol akrilnitrillel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – akrilnitril monomerében kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1546 |
|
|
|
sztirol és/vagy alfa-metilsztirol butadiénnel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1547 |
|
|
|
sztirol és/vagy alfa-metilsztirol butadiénnel és akrilnitrillel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – akrilnitril monomerében kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1548 |
|
|
|
sztirol és/vagy alfa-metilsztirol metilmetakriláttal alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1549 |
|
|
|
sztirol divinilbenzollal alkotott kopolimerjei (az ioncserélő gyanták kivételével) |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1550 |
|
|
|
tetrafluoretilén hexafluorpropilénnel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(38) |
|
2028. december 31. |
||||||||||
1551 |
|
|
|
vinil-klorid akrilnitrillel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – vinil-klorid monomerében és akrilnitrilben kifejezve |
|
|
Vinil-klorid monomer: maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||
1552 |
|
|
|
vinil-klorid cetilvinil-éterrel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – vinil-klorid monomerében és akrilnitrilben kifejezve |
|
|
Vinil-klorid monomer: maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||
1553 |
|
|
|
vinil-klorid maleinsav-anhidriddel és polivinil-alkohollal módosított vinil-acetáttal alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – vinil-klorid monomerében és akrilnitrilben kifejezve |
|
|
Vinil-klorid monomer: maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||
1554 |
|
|
|
vinil-klorid vinilidén-kloriddal alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – vinil-klorid monomerében és akrilnitrilben kifejezve |
|
|
Vinil-klorid monomer: maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||
1555 |
|
|
|
vinilidén-klorid akrilnitrillel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
0,1 – vinil-klorid monomerében és akrilnitrilben kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1556 |
|
|
|
krezolok |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
formaldehid MTCtap = 150 μg/l. |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1557 |
|
85116-97-8 |
|
dietilén-glikol sztearinsavval alkotott észtere |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1558 |
|
|
|
difenilkarbonát foszgénnel |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1559 |
|
|
|
emulziós szilikonok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Összetétel a szilikonnak megfelelően. |
2031. december 31. |
||||||||||
1560 |
|
|
|
epoxi-gyanták |
Egyéb (öntvényfólia vagy forma gyártási eljárásához) |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1561 |
|
|
|
fenyőgyanta, valamint malein- és citromsav észter típusú termékei C3–C6 polialkaloidokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1562 |
|
|
|
fenyőgyanta, valamint malein- és citromsav észterszerű kondenzációs termékei 3–6 C-atomot tartalmazó polialkoholokkal |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1563 |
|
|
|
zsírsavak poliglicerinnel alkotott észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Nyújtható PVC és poliolefin fóliák esetében. |
2031. december 31. |
||||||||||
1564 |
|
|
|
glicerin behén- és arachinsavval alkotott észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1565 |
|
|
|
telített alifás savak (C6–C22) telített alifás monohidroxil-alkoholokkal (C2–C20) (köztük az olein-alkohollal) alkotott észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 15 000 mg/kg. |
2031. december 31. |
||||||||||
1566 |
|
|
|
etilén buténnel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1567 |
|
|
|
etilén propilénnel alkotott kopolimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1568 |
|
|
|
etiléndiamin zsírsavval |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1569 |
|
|
|
glicerin, kaprilsavval és n-dekánsavval alkotott észterek |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1570 |
|
|
|
olajjal és sztirollal és/vagy alfa-metilsztirollal módosított gliceroftál gyanták |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
(27) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1571 |
|
|
|
hexametiléndiamin adipinsavval és/vagy szebacinsavval |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1572 |
|
|
|
1-decén és/vagy 1-dodecén és/vagy 1-oktén hidrogénezett homopolimerjei és/vagy kopolimerjei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1573 |
|
|
|
izo-oktil-epoxi-sztearát |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1574 |
|
|
|
a helyes ipari gyakorlatnak megfelelően epoxidált lenmagolajok |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
PVC-hez és PVDC-hez (epoxidált lenmagolaj: jódszám < 6; oxirán-oxigén-tartalom < 10 %). |
2031. december 31. |
||||||||||
1575 |
|
|
|
fenyőgyanta és abietinsav felhasználásával módosított maleingyanták |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1576 |
|
|
|
merkaptobenzimidazol és cinksói |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1577 |
|
63231-60-7 |
|
mikrokristályos viaszok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
A vizsgált minta akkor tekinthető használatra alkalmasnak, ha a fényelnyelés mértéke az optikai úthossz 1 centiméterén nem haladja meg az alábbi határértékeket:
|
2031. december 31. |
||||||||||
1578 |
|
|
|
dimetilón-s,s'-bisz (izooktilmerkaptoacetát) és mono-metilón-s,s'-trisz (izooktilmerkaptoacetát) keveréke |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
(9) |
PVC-ben és merev PVC-k lágyítómentes kopolimerjeiben való felhasználásra. |
2031. december 31. |
||||||||||
1579 |
200-338-0 246-770-3 |
57-55-6 25265-71-8 |
|
mono- és dipropilén-glikolok |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1580 |
277-291-8 - |
73138-45-1 - |
|
montánsav etándiollal és 1,3-butándiollal alkotott észtere |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
Feltéve, hogy a termékből nem szabadul fel etilén-glikol. |
2031. december 31. |
||||||||||
1581 |
|
|
|
oktilalkoholok |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1582 |
|
|
|
organopolisziloxánok 1,2-propándiol csoportokkal |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1583 |
|
|
|
organopolisziloxánok 1,3-propándiol csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1584 |
|
|
|
organopolisziloxánok 2,4-toluidén-diizocianát csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1585 |
|
|
|
organopolisziloxánok 2,6-toluidén-diizocianát csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1586 |
|
|
|
organopolisziloxánok etilén-oxid csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1587 |
|
|
|
organopolisziloxánok fluorozott csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1588 |
|
|
|
organopolisziloxánok metilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1589 |
|
|
|
organopolisziloxánok pentaeritrit-csoportokkal |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1590 |
|
|
|
organopolisziloxánok fenilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1591 |
|
|
|
organopolisziloxánok propilén-oxid csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1592 |
|
|
|
organopolisziloxánok szorbitcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1593 |
|
|
|
organopolisziloxánok tetrafluoretilén csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1594 |
|
|
|
organopolisziloxánok trietilén-glikol csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1595 |
|
|
|
organopolisziloxánok trimetilolpropán csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1596 |
|
|
|
organopolisziloxánok trifenilmetándiizocianát csoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
5,0 – primer aromás aminokban kifejezve |
|
(16) |
Maximális maradékanyag-tartalom a végleges anyagban (QM) = 1 mg/kg a termékben, izocianát-részben kifejezve. A megfelelőség ellenőrzése a maradéktartalomnak és a vízzel való érintkezés felszínének viszonyításával (MMF) történik. |
2031. december 31. |
||||||||||
1597 |
|
|
|
organopolisziloxánok vinilcsoportokkal |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1598 |
|
|
|
pentének |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1599 |
|
|
|
fenolgyanták önmagukban, vagy gliceroftál-, epoxi- vagy polivinil-butirál-gyantával, vagy butil-alkohollal módosítva |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
Festékekhez és lakkokhoz. |
2031. december 31. |
||||||||||
1600 |
|
|
|
sztirollal és/vagy alfa-metil-sztirollal kondenzált fenolok és/vagy metilfenolok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1601 |
|
|
|
poliacetál gyanták |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1602 |
|
|
|
1,3,5-benzol-trikarbonil-klorid 1,3-benzol-diaminnal történő polimerizációjából származó poliamid |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
Fordított ozmózist/ultraszűrést alkalmazó üzemek esetében, legfeljebb 4 μm vastag fóliákhoz. A primer aromás aminokra és a szekunder aminokra kiegészítő követelmények vonatkoznak; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 2.2.2–2.2.4. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1603 |
|
|
|
poliglikolok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1604 |
|
|
|
azelainsav n-hexil- és 2-etilhexil-alkoholokkal való észterezéséből származó polimerek |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1605 |
|
|
|
butil-, etil- és metil-akrilátok, valamint metil-metakrilátok polimerjei |
Monomer vagy más reagens |
Műanyagok |
|
|
|
A terméket 2 órán keresztül szobahőmérsékletű vízzel kell mosni (kivéve a 0,2 mm-nél vékonyabb fóliákat és bevonatokat). |
2031. december 31. |
||||||||||
1606 |
|
|
|
telített, telítetlen és hidroxilezett zsírsavak (C8–C24) |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1607 |
|
|
|
szilícium-dioxid és hidratált szilícium-dioxid |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2031. december 31. |
||||||||||
1608 |
|
|
|
szilikonolajok |
Adalékanyag Egyéb (technológiai segédanyag) |
Műanyagok, gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1609 |
|
|
|
nátrium-pentametilénditiokarbamát |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
(42) |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1610 |
|
|
|
szorbit erukasavval, laurinsavval, linolsavval, mirisztinsavval, olajsavval, pelargonsavval, palmitinsavval, ricinolsavval, sztearinsavval, 12-hidroxi-sztearinsavval alkotott észterei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1611 |
|
|
|
szójapolimerek |
Monomer vagy más reagens Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1612 |
|
|
|
dipenténből, alfapinénből, bétapinénből nyert terpéngyanták |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1613 |
|
|
|
etilén, vinil-acetát és szén-monoxid terpolimerei |
Adalékanyag |
Műanyagok |
|
|
|
PVC-ben használható. |
2031. december 31. |
||||||||||
1614 |
|
|
|
butil-alkohollal módosított karbamidgyanták |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
Festékekben és lakkokban használható. |
2031. december 31. |
||||||||||
1615 |
|
|
|
xilenolok |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
formaldehid MTCtap = 150 μg/l. |
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1616 |
|
|
|
alkil(C8–C18)-szulfonsavak, nátriumsók |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
1500 – alkil(C8–C18)kénsav és alkil(C8–C18)benzolszulfonsav összegében kifejezve. |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1617 |
|
|
|
alkil(C8–C18)kénsavak, nátriumsók |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
1500 – alkil(C8–C18)kénsav és alkil(C8–C18)benzolszulfonsav összegében kifejezve. |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1618 |
|
|
|
klórbutadiének |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1619 |
|
63393-89-5 |
|
kumaron-indén gyanták |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1620 |
|
|
|
zsírsavak, telített és telítetlen, páros szénatomszámú, C8–C22, legfeljebb 2 % el nem szappanosítható résszel, pentaeritrittel alkotott észterek |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1621 |
|
|
|
zsírsavak, egyenes láncú, telített és telítetlen, páros szénatomszámú, C8–C22, legfeljebb 2 % el nem szappanosítható résszel |
Polimerizációsegítő anyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1622 |
|
|
|
tiszta cellulózból készült szálak |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1623 |
|
|
|
A 2007/42/EK bizottsági irányelv szerint regenerált cellulózból készült szálak |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1624 |
|
82-74-2 |
|
szénhidrogén-viaszok, paraffin- és mikrokristályos (hidrogénezett) |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1625 |
|
|
|
organopolisziloxánok (szilikonok), amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz két-két metilcsoport kapcsolódik, molekulasúly: 13,5–30 |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
750 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1626 |
|
8020-83-5 |
|
ásványi paraffinolajok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1627 |
|
|
|
ftálsav, trietilénglikollal alkotott észterek |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
(2) (27) |
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1628 |
|
|
|
egyértékű, egyenes láncú, telített, primer alkoholok (C12–C18) polietilénglikol (4–14)-éterei |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1629 |
|
|
|
oktil- és/vagy nonilfenol polietilénglikol (4–14)-éterei |
Adalékanyag Polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1630 |
|
|
|
polietilénglikol (8–14), laurinsavval, olajsavval, ricinolsavval és/vagy sztearinsavval alkotott észterek |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1631 |
|
73398-64-8 |
|
kvaterner ammóniumvegyületek, di-C8–C18-alkildimetil, kloridok |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1632 |
|
|
|
regenerált elasztomerek |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Regenerált elasztomer, amennyiben olyan gumiból származik, amely megfelel a szerves anyagokat magában foglaló európai pozitív listának. |
2031. december 31. |
||||||||||
1633 |
|
|
|
fenyőgyanta-származékok |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1634 |
|
|
|
szilanolok, amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz legalább egy hidroxil-csoport és egy vagy több metilcsoport kapcsolódik |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1635 |
|
|
|
sziloxánok, amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz egy hidrogénatom és egy metilcsoport kapcsolódik |
Monomer vagy más reagens |
Szilikon |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1636 |
|
|
|
sziloxánok, amelyeknél minden egyes szilíciumatomhoz két-két metilcsoport, a végződést alkotó szilíciumatomokhoz pedig egy-egy vinilcsoport kapcsolódik |
Monomer vagy más reagens |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1637 |
|
|
|
korom (furnace black, channel black) és más szénalapú termékek, például grafit és kokszpor |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1638 |
|
|
|
sztirol (2 mól), 1 mól o-, m- és p-krezol keverékével kondenzálva, feltéve, hogy a végtermék Brookfield-viszkozitása 25 °C-on 14 és 17 cP között van |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2028. december 31. |
||||||||||
1639 |
|
|
|
sztirol és/vagy alfa-metilsztirol és/vagy -alkén(C3–C12)fenol és/vagy metilfenol reakciótermékei |
Adalékanyag |
Gumi |
250 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1640 |
|
|
|
tioxilenolok |
Adalékanyag vagy polimer-előállításhoz használt segédanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. |
2031. december 31. |
||||||||||
1641 |
|
|
|
trisz(mono- és dinonilfenil)-foszfit |
Adalékanyag |
Gumi |
|
|
|
Gumikban felhasználva nem alkalmazható meleg és forró vízzel érintkezésbe kerülő termékekben. A trisz(2-hidroxipropil)amin szennyeződése nem haladhatja meg az 1 %-ot. |
2031. december 31. |
||||||||||
1642 |
|
|
|
kenderrost |
|
Bevonatok |
|
|
|
Töltőanyagként vagy pigmentként (adalékanyag) történő felhasználás esetén a pigmentek, színezékek és töltőanyagok tisztaságára vonatkozó követelmények alkalmazandók; lásd az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat I. mellékletének 4.6. szakaszát. |
2028. december 31. |
||||||||||
1643 |
|
|
|
lenrost |

Megjegyzések:
1. 1. megjegyzés: Az 1. és 2. táblázatban szereplő megjegyzések magyarázata
Az 1. és 2. táblázatban szereplő megjegyzések jelentése a következő:
|
||
|
||
|
||
|
||
|
2. 2. megjegyzés: Az engedély hatálya
i. |
Amennyiben valamely, a listán egyedi bejegyzésben szereplő kiindulási anyagra csoportos bejegyzés is érvényes, az adott kiindulási anyagra vonatkozóan kizárólag az egyedi bejegyzésben feltüntetett felhasználási feltételek, előírások és lejárati idők az irányadók. |
ii. |
Amennyiben az 1. táblázat másként nem rendelkezik, úgy kell tekinteni, hogy az engedélyezett savak, fenolok és alkoholok alábbi sói szintén az érintett engedély hatálya alá tartoznak: alumínium, ammónium, bárium, kalcium, kobalt, réz, európium, gadolínium, vas, lantán, lítium, magnézium, mangán, kálium, nátrium, terbium és cink. Ennek feltétele, hogy az V. mellékletben az adott kémiai elemre vagy ionra vonatkozóan a szerves anyagok tekintetében megállapított MTCtap, organics érték betartásra kerüljön. Bizonyos esetekben, ha a biztonsági értékelés során aggályok merülnek fel a szabad savak alkalmazásával kapcsolatban, kizárólag a sók engedélyezhetők, a jegyzékben az elnevezést „…sav(ak), sók”-ként feltüntetve. |
iii. |
Az engedélyezett kiindulási anyagok elegyítésével, a komponensek kémiai reakciója nélkül nyert keverékek esetében úgy kell tekinteni, hogy azok a szóban forgó engedély hatálya alá tartoznak. |
iv. |
Amennyiben egy kiindulási anyagnak a vízmentes formája szerepel a listán, úgy kell tekinteni, hogy annak a jóváhagyása a hidratált formára is érvényes. |
v. |
Engedélyezett monomer vagy más reagens bármely természetes vagy szintetikus polimer anyaga esetében, amennyiben a polimer anyagot nem adalékanyagként használják, úgy kell tekinteni, hogy az adott polimer anyag az adott monomer vagy más reagens engedélyének hatálya alá tartozik. Az első európai pozitív lista közzétételét követően csak a monomerre és más reagensre vonatkozó bejegyzéseket kell felvenni. |
vi. |
Engedélyezett monomer vagy más reagens bármely természetes vagy szintetikus polimer anyaga esetében, amennyiben a polimer anyag molekulasúlya legalább 1 000 Da, úgy kell tekinteni, hogy az adott polimer anyag az adott monomer vagy más reagens engedélyének hatálya alá tartozik, amennyiben adalékanyagként használják. Az első európai pozitív lista közzétételét követően csak a monomerre és más reagensre vonatkozó bejegyzéseket kell felvenni. Kivételként ez a rendelkezés nem vonatkozik a mikrobiális fermentáció útján nyert polimerekre. |
vii. |
A polimerbe beépített, monomerként vagy más reagensként használt előpolimerek és természetes vagy szintetikus polimerek, valamint ezek keverékei esetében úgy kell tekinteni, hogy azok a szintetizálásukhoz szükséges monomerek vagy más reagensek engedélyének hatálya alá tartoznak. Az első európai pozitív lista közzétételét követően csak a monomerre vagy más reagensre vonatkozó bejegyzéseket kell felvenni. Kivételként ez a rendelkezés nem vonatkozik a mikrobiális fermentáció útján nyert polimerekre, a szilikonok, gumik, kenőanyagok gyártásához és a töltőanyagok felületkezeléséhez használt organopolisziloxánok előpolimereire, valamint a bevonatokhoz használt előpolimerekre. |
viii. |
Az első európai pozitív lista közzétételét követően csak a polimerekre vonatkozó bejegyzéseket kell feltüntetni, azokban az esetekben, amelyekre a v–vii. pont nem alkalmazandó. |
ix. |
A cement típusú anyagok azon szerves összetevői, amelyeket a cement típusú anyagok szerves összetevőinek a III. mellékletben található európai pozitív listája engedélyezett, felhasználhatók szerves anyagokban, amennyiben cement típusú töltőanyagok összetevőjeként használják őket. |
x. |
A zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagok összetételeinek a IV. mellékletben található európai pozitív listáján engedélyezett kerámiaösszetételek felhasználhatók szerves anyagok töltőanyagaként. |
xi. |
A fémes anyagok összetételeinek a II. mellékletben található európai pozitív listáján engedélyezett fémösszetételekből készült szálak felhasználhatók szerves anyagokban. |
xii. |
A zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagok összetételeinek a IV. mellékletben található európai pozitív listáján engedélyezett üvegösszetételekből készült szálak és mikrogyöngyök felhasználhatók szerves anyagokban, feltéve, hogy minden egyes szál átmérője meghaladja az 1 μm-t, és a szerves anyag szálainak átlagos átmérője meghaladja az 5 μm-t. |
xiii. |
Az emberi fogyasztásra szánt vízzel érintkezésbe kerülő szerves anyagok előállítása során a víz kiindulási anyagként felhasználható. |
xiv. |
Az 1. táblázatban szereplő bejegyzések csak akkor vonatkoznak a nanoformára, ha ez az adott bejegyzésre vonatkozó jóváhagyásban kifejezetten fel van tüntetve. |
3. 3. megjegyzés: Kiegészítő felhasználási feltételek
i. |
Kizárólag az 528/2012/EU rendelet szerinti 6. terméktípusba („termékek eltarthatóságát biztosító tartósítószerek”) tartozó biocid hatóanyagok használhatók fel kiindulási anyagként. |
ii. |
Az 1. és 2. táblázat azon bejegyzéseinek, amelyeket felhasználási feltételeik alapján szerves anyagokban, fémszálként használnak fel, meg kell felelniük a II. melléklet követelményeinek. Az 1. és 2. táblázat azon bejegyzéseinek, amelyeket felhasználási feltételeik alapján szerves anyagokban, kerámia töltőanyagként használnak fel, meg kell felelniük a IV. melléklet követelményeinek. Az 1. és 2. táblázat azon bejegyzéseinek, amelyeket felhasználási feltételeik alapján szerves anyagokban, üvegből készült szálként és mikrogyöngyként használnak fel, meg kell felelniük a IV. melléklet követelményeinek. Amennyiben azt az 1. táblázat feltünteti, az MTC(T)tap, organics értékkel jelölt bejegyzéseknek meg kell felelniük a következőknek: |
3. táblázat
A felsorolt kiindulási anyagok csoportjaira vonatkozó összesített MTC(T)tap, organics értékek
MTC(T)tap, organics – hivatkozás az 1. táblázatban |
MTC(T)tap, organics – μg/l |
MTC(T)tap, organics – előírások |
(1) |
300 |
acetaldehidben kifejezve |
(2) |
1 500 |
etilénglikolban kifejezve |
(3) |
1 500 |
maleinsavban kifejezve |
(4) |
750 |
kaprolaktámban kifejezve |
(5) |
150 |
az anyagok összegében kifejezve |
(6) |
50 |
jódban kifejezve |
(7) |
60 |
tercier aminban kifejezve |
(8) |
300 |
az anyagok összegében kifejezve |
(9) |
9,0 |
ónban kifejezve (metilón-merkaptoacetátok esetében) |
(10) |
0,3 |
ónban kifejezve (di-n-oktilónok esetében) |
(11) |
60 |
ónban kifejezve (mono-n-oktilónok esetében) |
(12) |
1 500 |
az anyagok összegében kifejezve |
(13) |
75 |
az anyagok összegében kifejezve |
(14) |
250 |
az anyagok és oxidációs termékeik összegében kifejezve |
(15) |
750 |
formaldehidben kifejezve |
(16) |
0,1 |
izocianát-részben kifejezve |
(17) |
2,5 |
az anyagok összegében kifejezve |
(18) |
500 |
SO2-ben kifejezve |
(19) |
1 500 |
az anyagok összegében kifejezve |
(20) |
250 |
trimellitinsavban kifejezve |
(21) |
300 |
akrilsavban kifejezve |
(22) |
300 |
metakrilsavban kifejezve |
(23) |
250 |
az anyagok összegében kifejezve |
(24) |
2,5 |
mono-n-dodecil-ón-trisz(izooktil-merkapto-acetát), di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkapto-acetát), mono-dodecil-ón-triklorid és di-dodecil-ón-diklorid összege, mono- és di-dodecil-ón-klorid összegében kifejezve |
(25) |
90 |
az anyagok összegében kifejezve |
(26) |
250 |
izoftálsavban kifejezve |
(27) |
375 |
tereftálsavban kifejezve |
(28) |
2,5 |
6-hidroxihexánsav és kaprolakton összegében kifejezve |
(29) |
250 |
1,4-butanolban kifejezve |
(30) |
1 500 |
az anyagok összegében kifejezve |
(31) |
3 000 |
az anyagok összegében, plusz az 1. táblázatban engedélyezett anyagként fel nem tüntetett diizobutil-ftalát (szinonimák: 1,2-bisz(2-metilpropil)-benzol-1,2-dikarboxilát vagy „DIBP”, CAS-szám: 84-69-5) összegében kifejezve Előfordulhat azonban, hogy polimerizációsegítő anyagként való felhasználása következtében más ftalátokkal együtt fordul elő, és csoportkorlátozások hatálya alá tartozik. |
(32) |
0,1 |
eugenolban kifejezve |
(33) |
2,5 |
1,3-benzol-dimetil-aminban (hidrolízistermék) kifejezve |
(34) |
2,5 |
krotonsavban kifejezve |
(35) |
30 |
ftálsav, dibutil-észter (DBP), diizobutil-ftalát (DIBP), ftálsav, benzil-butil-észter (BBP) és ftálsav, bisz(2-etilhexil)-észter (DEHP) DEHP-egyenértékben, az 5×DBP + 4×DIBP + 0,1×BBP + 1×DEHP egyenlet alapján kifejezett összegében kifejezve |
(36) |
2,5 |
trietanolamin és hidroklorid addukt összegében kifejezve (trietanolaminban) |
(37) |
0,1 |
perklorátban kifejezve |
(38) |
0,05 |
az összes PFA vegyületben kifejezve |
(39) |
0,01 |
a PFA vegyületek összegében kifejezve |
(40) |
150 |
(di)etilénglikol, monoalkil (C1,C2,C4,C6)-éterek és ecetsav, 2-etoxietil-észter összegében kifejezve |
(41) |
1 500 |
alkil(C8–C18)benzol-szulfonátok, alkil(C8–C18)naftalin-szulfonátok, alkil(C8–C18)szulfátok és alkil(C8–C18)szulfonátok nátriumsóinak összegében kifejezve |
(42) |
50 |
tiuramok és ditiokarbamátok összegében kifejezve |
(43) |
100 |
benzotiazol-2-tiol (CAS-szám: 149-30-4, EUPL-szám: 0910), di(benzotiazol-2-il)-diszulfid (CAS-szám: 120-78-5, EUPL-szám: 0890), 2-(morfolinotio)benzotiazol (CAS-szám: 102-77-2), N-terc-butilbenzotiazol-2-szulfénamid (CAS-szám: 95-31-8, EUPL-szám: 0854), N-ciklohexilbenzotiazol-2-szulfénamid (CAS-szám: 95-33-0, EUPL-szám: 0847), 2-(2,6-dimetilmorfolinotio)-benztiazol (CAS-szám: 102-78-3) és 2-benzotiazil-N,N-dietiltiokarbamil-szulfid (CAS-szám: 95-30-7) összegében kifejezve |
(44) |
0,1 |
etil-vinil-benzol és divinil-benzol összegében kifejezve |
(45) |
0,6 |
1,4- és1,5-hexadién összegében kifejezve |
(46) |
2,5 |
neodekánsavban kifejezve |
(47) |
50 |
xantogenátok összegében kifejezve |
(48) |
10 2,5 |
TMBPF, TMBPF-DGE, TMBPF-DGE·H2O és TMBPF-DGE·2H2O összegében kifejezve TMBPF-DGE·HCl, TMBPF-DGE·2HCl és TMBPF-DGE·HCl·H2O összegében kifejezve |
49 |
6 |
3-monoklór–1,2 -propán-diolban kifejezve |
Az 1. táblázat bejegyzései között szereplő, alkilfenol strukturális összetevőt tartalmazó anyagok stabilizátorként való felhasználása esetén azokhoz a 4. táblázatban szereplő, nem szándékosan hozzáadott anyagok társulhatnak, és az említett anyagokra a táblázatban feltüntetett MTCtap, organics értékek alkalmazandók.
4. táblázat
A szerves anyagok európai pozitív listáján szereplő, alkilfenol strukturális összetevőt tartalmazó stabilizátorok bomlástermékeire vonatkozó MTCtap, organics értékek
EK-szám |
CAS-szám |
Kémiai anyag neve |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál (MTCtap, organics) (μg/l) |
204-598-6 |
123-07-9 |
4-etil-fenol |
0,1 |
202-679-0 |
98-54-4 |
4-terc-butilfenol |
2,5 |
211-946-0 |
719-22-2 |
2,6-di-terc-butil-1,4-benzokinon |
2,5 |
202-532-0 |
96-76-4 |
2,4-di-terc-butil-fenol |
250 |
- |
19263-36-6 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-sztirol |
0,1 |
216-592-0 |
1620-98-0 |
3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-benzaldehid |
2,5 |
622-532-8 |
14035-33-7 |
3',5'-bisz(terc-butil)-4'-hidroxiacetofenon |
2,5 |
872-478-6 |
82304-66-3 |
7,9-di-terc-butil-1-oxaszpiro[4.5]deka-6,9 -dién-2,8 -dion |
100 |
228-985-4 243-556-1 |
6386-38-5 20170-32-5 |
metil-3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionát 3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionsav |
Összegként 50 |
II. MELLÉKLET
A FÉMES ANYAGOK ÖSSZETÉTELEINEK ÉS A FÉMES ANYAGOK ÖSSZETÉTELCSOPORTJAINAK EURÓPAI POZITÍV LISTÁJA
1. táblázat
A fémes anyagok egyedi fémösszetételeinek európai pozitív listája
EUPL-szám |
Fémösszetétel-kategória (A) |
Az elfogadott fémösszetétel jelölése(i) |
Az elfogadott fémösszetétel alkotóelemei |
Az elfogadott fémösszetétel szennyeződései |
Releváns termékcsoportok |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|||||||||||
Azonosítás |
Legkisebb koncentráció (%(m/m)) |
Legnagyobb koncentráció (%(m/m)) |
Azonosítás |
Legnagyobb koncentráció (%(m/m)) |
||||||||||||||
1644 |
Réz-cink ötvözetek |
CW501L-DW (CuZn10) |
Cu Zn |
89,0 Maradék |
91,0 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,05 0,1 < 0,02 |
C–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1645 |
Réz-cink ötvözetek |
CW506L-DW (CuZn33) |
Cu Zn |
66,0 Maradék |
68,0 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,05 0,1 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1646 |
Réz-cink ötvözetek |
CW507L-DW (CuZn36) |
Cu Zn |
63,5 Maradék |
65,5 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,1 0,1 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1647 |
Réz-cink ötvözetek |
CW508L-DW (CuZn37) |
Cu Zn |
62,0 Maradék |
64,0 |
Al Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,1 0,2 0,1 0,1 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1648 |
Réz-cink ötvözetek |
CW509L-DW (CuZn40) |
Cu Zn |
59,5 Maradék |
61,5 |
Al Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,2 0,2 0,2 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %; ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1649 |
Réz-cink ötvözetek |
CW510L-DW (CuZn42) |
Cu Zn |
57,0 Maradék |
59,0 |
Al Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,3 0,2 0,2 0,3 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1650 |
Réz-cink-alumínium ötvözetek |
CuZn42Al (CC773S) |
Cu |
57,0 |
59,0 |
Fe |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Pb |
0,2 |
||||||||||||||
Al |
0,1 |
0,3 |
Sn Minden más szennyeződés |
0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1651 |
Réz-cink-alumínium-ón ötvözetek |
CuZn35Al1.5Sn |
Cu |
64,0 |
66,0 |
Fe |
0,10 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Mn |
0,10 |
||||||||||||||
Al Sn |
1,40 0,50 |
1,60 0,70 |
Ni Pb Si Minden más szennyeződés |
0,10 0,2 0,2 < 0,02 |
||||||||||||||
1652 |
Réz-cink-alumínium-szilícium-vas ötvözetek |
CuZn35AlSiFe |
Cu |
62,5 |
64,5 |
Ni |
0,09 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Pb |
0,15 |
||||||||||||||
Al Si Fe |
0,5 0,5 0,04 |
0,85 0,8 0,1 |
Sn Minden más szennyeződés |
0,1 < 0,02 |
||||||||||||||
1653 |
Réz-cink-arzén ötvözetek |
CW707R (CuZn30As) |
Cu |
69,0 |
71,0 |
Fe |
0,05 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Mn |
0,1 |
||||||||||||||
As |
0,02 |
0,06 |
Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,07 0,05 < 0,02 |
||||||||||||||
1654 |
Réz-cink-arzén-alumínium ötvözetek |
CuZn35Al-C |
Cu |
63,0 |
64,5 |
Fe |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Mn |
0,1 |
||||||||||||||
As Al |
0,04 0,2 |
0,14 0,7 |
Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,2 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1655 |
Réz-cink-arzén-alumínium ötvözetek |
CW702R (CuZn20Al2As) |
Cu |
76,0 |
79,0 |
Pb |
0,05 |
A–B |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Ni |
0,1 |
||||||||||||||
Al As |
1,8 0,02 |
2,3 0,06 |
Sb Minden más szennyeződés |
0,02 < 0,02 |
||||||||||||||
1656 |
Réz-cink-arzén-antimon-alumínium ötvözetek |
CC771S (CuZn36AlAsSb-C) |
Cu |
62,0 |
65,0 |
Fe |
0,2 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Mn |
0,1 |
||||||||||||||
As Sb Αl |
0,02 0,02 0,45 |
0,04 0,05 0,7 |
Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,20 0,2 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1657 |
Réz-ón-cink-foszfor-kén ötvözetek |
CuSn4Zn2PS |
Cu Sn Zn P S |
90,0 3,0 1,0 0,01 0,2 |
96,0 5,0 3,0 0,1 0,6 |
Fe Ni Pb Sb Minden más szennyeződés |
0,3 0,3 0,2 0,1 < 0,02 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1658 |
Réz-cink-szilícium-foszfor ötvözetek |
CW724R (CuZn21Si3P) |
Cu |
75,0 |
77,0 |
Al |
0,05 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Fe |
0,3 |
||||||||||||||
Si P |
2,7 0,02 |
3,5 0,10 |
Mn Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,1 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1659 |
Réz-cink-szilícium-foszfor ötvözetek |
CC768S (CuZn21Si3P-C) |
Cu |
75,0 |
77,0 |
Al |
0,05 |
B–D |
A B és a Zr az ötvözet szemcsefinomságának javításához használatos. A végleges anyagban e két kémiai elem mennyiségének kisebbnek kell lennie, mint 0,02 %. |
2034. december 31. |
||||||||
Zn |
Maradék |
|
Fe |
0,3 |
||||||||||||||
Si P |
2,7 0,02 |
3,5 0,10 |
Mn Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,05 0,2 0,1 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1660 |
Réz-szilícium-cink-mangán-foszfor ötvözetek |
CC245E (CuSi4Zn4MnP-C) |
Cu |
Maradék |
|
Al |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Si Zn Mn P |
2,5 1,0 0,03 0,05 |
4,5 7,0 0,09 0,15 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,3 0,10 0,10 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1661 |
Réz-szilícium-cink-mangán-foszfor ötvözetek |
CC246E (CuSi4Zn9MnP-C) |
Cu |
Maradék |
|
Al |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Si Zn Mn P |
2,5 7,0 0,03 0,05 |
4,5 11,0 0,09 0,15 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,3 0,10 0,10 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1662 |
Réz-szilícium-cink-mangán-foszfor ötvözetek |
CuSi4Zn4MnP |
Cu |
Maradék |
|
Al |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Si Zn Mn P |
2,5 1,0 0,01 0,05 |
4,5 7,0 0,09 0,15 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,3 0,10 0,10 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1663 |
Réz-szilícium-cink-mangán-foszfor ötvözetek |
CuSi4Zn9MnP |
Cu |
Maradék |
|
Al |
0,3 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Si Zn Mn P |
2,5 7,0 0,01 0,05 |
4,5 11,0 0,09 0,15 |
Fe Ni Pb Sn Minden más szennyeződés |
0,3 0,10 0,10 0,3 < 0,02 |
||||||||||||||
1664 |
Réz-ón-foszfor ötvözetek |
CW453K (CuSn8) |
Cu |
Maradék |
|
Fe |
0,1 |
C–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Sn P |
7,5 0,02 |
8,5 0,4 |
Ni Zn Minden más szennyeződés |
0,2 0,2 < 0,02 |
||||||||||||||
1665 |
Réz-ón-ólom-foszfor ötvözetek |
CuSn10-C |
Cu Sn Pb P |
88,0 9,0 0,2 0,01 |
90,0 11,0 1,0 0,2 |
Fe Mn Ni S Sb Zn Minden más szennyeződés |
0,2 0,10 0,2 0,05 0,1 0,5 < 0,02 |
B–D |
Az egyes kémiai elemekre vonatkozó tartalom a szabványos összetételhez képest korlátozottabb: Ni: ≤ 0,2 %; ≤ 0,1 %; 0.2 % - 1.0 %; 0.01 % - 0.2 %. |
2034. december 31. |
||||||||
1666 |
Réz-nikkel-mangán-vas ötvözetek |
CW352 (CuNi10FeMn) |
Cu |
Maradék |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B–D |
Kizárólag hőcserélők és sótalanító berendezések alkatrészeihez és kiegészítőihez használható. |
2031. december 31. |
||||||||
Ni Mn Fe |
9,0 0,5 1,0 |
11,0 1,0 2,0 |
||||||||||||||||
1667 |
Réz-nikkel-mangán-vas ötvözetek |
CW352H (CuNi10Fe1Mn) CW353H (CuNi30Fe2Mn2) CW354H (CuNi30Mn1Fe) |
Cu |
Maradék |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B |
Kizárólag sótalanító üzemek alkatrészeihez és kiegészítőihez használható. |
2031. december 31. |
||||||||
Ni Fe Mn |
9,0 1,0 0,5 |
32,0 2,5 2,5 |
||||||||||||||||
1668 |
Réz |
CW024A (Cu-DHP) |
Cu |
99,9 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
A–D |
Rézcsövek nem használhatók az EU-n belül szolgáltatott ivóvíz valamennyi kategóriájához. Egyes vízösszetételek (pl. az EN 15664-1 szabvány szerinti 1-es tesztvíz) esetén nagyon nagy a rézkibocsátás. A tagállamok bizonyos ivóvíztípusok esetén korlátozhatják a rézcsövek használatát. |
2034. december 31. |
||||||||
P |
0,015 |
0,040 |
||||||||||||||||
1669 |
Réz |
CW004A (Cu-ETP) |
Cu |
99,90 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
C–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
O |
|
0,040 |
||||||||||||||||
1670 |
Réz |
CW008A (Cu-OF) |
Cu |
99,95 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1671 |
Réz |
CW020A (Cu-PHC) |
Cu |
99,95 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
P |
0,001 |
0,006 |
||||||||||||||||
1672 |
Réz |
CW021A (Cu-HCP) |
Cu |
99,95 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
P |
0,002 |
0,007 |
||||||||||||||||
1673 |
Réz |
CW023A (Cu-DLP) |
Cu |
99,90 |
|
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
P |
0,005 |
0,013 |
||||||||||||||||
1674 |
Ónozott rézcsövek és ónozott réz alkatrészek |
CW024A (Cu-DHP) 1 μm vastagságú ónréteggel |
Sn |
90 |
|
Az ónréteg szennyeződései |
|
A–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Cu |
|
10 |
||||||||||||||||
|
|
|
As Bi Cd Cr Ni Pb Sb Minden más szennyeződés |
0,01 0,01 0,01 0,01 0,01 0,01 0,01 < 0,02 |
||||||||||||||
1675 |
Alumínium |
Alumínium |
Al |
99,0 |
|
Fe+Si Cu Egyéb (pl. Cr, Mg, Mn, Ni, Zn) Minden más szennyeződés |
1,0 0,10, ha a Cr és/vagy a Mn ≥ 0,05 %; 0,20, ha a Cr és/vagy a Mn < 0,05 %; mindegyik 0,1 < 0,02 |
B–C |
Megközelítésre használt létrákhoz és egyéb kisebb alkotóelemekhez, és nem hosszú ideig tartó érintkezéshez, az alábbiak szerint:
|
2031. december 31. |
||||||||
1676 |
Acél/vas |
Galvanizált acél |
Zn bevonat |
|
|
A cinkbevonat szennyeződései |
|
A–D |
Az elfogadás olyan galvanizált acélcsövekkel végzett vizsgálatok eredményein alapul, amelyek esetében a cinkrétegben lévő ólomkoncentráció 1,0 % és 0,6 % között van, feltételezve, hogy az alacsonyabb ólomkoncentrációjú csövek hasonlóan viselkednek. Galvanizált acélcsövek nem használhatók az EU-n belül szolgáltatott ivóvíz valamennyi kategóriájához. A tagállamok bizonyos ivóvíztípusok esetén korlátozhatják a galvanizált acélcsövek használatát, amennyiben azok elfogadhatatlan mértékű korróziót okoznának. |
2034. december 31. |
||||||||
As Bi Cd Cr Pb Sb Minden más szennyeződés |
0,02 0,01 0,01 0,02 0,05 0,01 < 0,02 |
|||||||||||||||||
1677 |
Acél/vas |
Szénacél az EN 10025 / EN 10213 / EN 10222 szabvány szerint |
Fe |
|
|
Al |
0,05 |
Szénacél védőréteggel/-bevonattal: A–D Védőréteg/-bevonat nélküli szénacél: |
Szénacél csövekhez és tartályokhoz: a tartós védőréteg (pl. cementtartalmú habarcsbevonat vagy szerves bevonat (pl. epoxigyanta)) nélküli szénacél nem alkalmas ivóvízzel érintkező felhasználásokra. Szénacél kiegészítőkhöz: a védőréteg nélküli szénacél csak bizonyos termékekhez (például szivattyúk, szelepek), és kizárólag az ivóvízzel kis felületen érintkező alkalmazásokhoz használható. |
2034. december 31. |
||||||||
C Cr Mo Mn Ni |
0,02 0,02 0,02 0,02 0,02 |
0,25 0,30 0,12 1,65 0,50 |
Cu Nb P S Si Ti V Minden más szennyeződés |
0,55 0,05 0,03 0,03 0,6 0,05 0,12 < 0,02 |
||||||||||||||
1678 |
Acél/vas |
Öntöttvas az EN 1561 / EN 1563 szabvány szerint |
Fe |
|
|
As |
0,05 |
C2 |
Öntöttvas csövekhez és tartályokhoz: a tartós védőréteg nélküli öntöttvas nem alkalmas az ivóvízzel érintkező csövekben és alkatrészekben történő felhasználásra. Öntöttvas kiegészítőkhöz: a védőréteg nélküli öntöttvas csak bizonyos termékekhez (például szivattyúk, szelepek), és kizárólag az ivóvízzel nagyon kis felületen érintkező alkalmazásokhoz használható. |
2034. december 31. |
||||||||
C Cu Cr Mo Mn Ni Si |
0,02 0,02 0,02 0,02 0,02 0,02 1.5 |
4,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 3,5 |
Mg P S Sn V Minden más szennyeződés |
0,1 0,15 0,1 0,1 0,1 < 0,02 |
||||||||||||||
1679 |
Acél/vas |
Rozsdamentes acél az EN 10088 és az EN 10283 szabvány szerint |
|
|
|
|
|
A–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1680 |
Fémbevonatok |
A külső felület galvanizálása (galvanikus eljárással felvitt ónbevonat) |
Cu Sn |
|
|
|
|
B–D (a fémes anyagokra vonatkozó európai pozitív listán máshol felsorolt Cu-ötvözetekre való hivatkozással) |
Korlátozások:
|
2031. december 31. |
||||||||
1681 |
Fémbevonatok |
Galvanikus eljárással a külső felületre felvitt ón-/nikkelbevonatok |
Sn Ni |
65 33 |
67 35 |
|
|
B–D (a fémes anyagokra vonatkozó európai pozitív listán máshol felsorolt Cu-ötvözetekre való hivatkozással) |
Korlátozások:
|
2031. december 31. |
||||||||
1682 |
Fémbevonatok |
Elektrolitikus nikkel-/krómbevonatok |
NI Cr |
|
|
|
|
B |
|
2031. december 31. |
||||||||
1683 |
Passzív anyagösszetételek |
NiCr7030 |
Ni |
60,0 |
|
Al |
0,30 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Cr Si |
29,0 0,50 |
32,0 2,0 |
C Co Cu Fe Mn P S Minden más szennyeződés |
0,10 1,5 0,50 5,0 1,00 0,020 0,015 < 0,02 |
||||||||||||||
1684 |
Passzív anyagösszetételek |
Ni55Ti45 |
Ni Ti |
54,0 Maradék |
56,0 |
Minden szennyeződés |
< 0,02 |
C–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1685 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti1 az ISO 23515:2022 szabvány szerint |
Ti |
Maradék |
|
C O N H Fe Minden más szennyeződés Egyéb szennyeződések összesen |
0,08 0,18 0,03 0,015 0,20 < 0,1 < 0,4 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1686 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti2 az ISO 23515:2022 szabvány szerint |
Ti |
Maradék |
|
C O N H Fe Minden más szennyeződés Egyéb szennyeződések összesen |
0,08 0,25 0,03 0,015 0,30 < 0,1 < 0,4 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1687 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti3 az ISO 23515:2022 szabvány szerint |
Ti |
Maradék |
|
C O N H Fe Minden más szennyeződés Egyéb szennyeződések összesen |
0,08 0,35 0,05 0,015 0,30 < 0,1 < 0,4 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1688 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti4 az ISO 23515:2022 szabvány szerint |
Ti |
Maradék |
|
C O N H Fe Minden más szennyeződés Egyéb szennyeződések összesen |
0,08 0,40 0,05 0,015 0,50 < 0,1 < 0,4 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
1689 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti-6Al-4V az ISO 23515:2022 szabvány szerint |
Ti |
Maradék |
|
C |
0,08 |
B–D |
|
2034. december 31. |
||||||||
Al V |
5,5 3,5 |
6,75 4,5 |
O N H Fe Minden más szennyeződés Egyéb szennyeződések összesen |
0,20 0,05 0,015 0,4 < 0,1 < 0,4 |
||||||||||||||
1690 |
Passzív anyagösszetételek |
Ti3.5Al3.0V0.4Mo0.9Ni0.25Pd0.14Ru0.2Fe |
Ti |
Maradék |
|
Összes szennyeződés |
< 0,08 |
B–D |
|
2031. december 31. |
||||||||
Al V Mo Ni Pd Ru Fe |
|
3,5 3 0,4 0,9 0,25 0,14 0,2 |
2. táblázat
A fémes anyagok fémösszetétel-csoportjainak európai pozitív listája
EUPL-szám |
Fémösszetétel-kategória (A) |
Az elfogadott fémösszetétel jelölése(i) |
Az elfogadott fémösszetétel alkotóelemei |
Az elfogadott fémösszetétel szennyeződései |
Releváns termékcsoportok |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|||
Azonosítás |
Legkisebb koncentráció (%(m/m)) |
Legnagyobb koncentráció (%(m/m)) |
Azonosítás |
Legnagyobb koncentráció (%(m/m)) |
||||||
1691 |
Máshová nem sorolt rézötvözetek |
Egyéb rézötvözetek a D termékcsoporthoz |
Cu Zn Si P Al Fe Mn Pb Ni As Sb |
|
Nincs korlátozás Nincs korlátozás Nincs korlátozás Nincs korlátozás 3,0 3,0 3,0 1,8 3,0 0,25 0,25 |
Minden más kémiai elem |
0,1 |
D |
|
2031. december 31. |
1692 |
Passzív anyagösszetételek |
Egyéb passzív fémes anyagok a D termékcsoporthoz |
|
|
|
|
|
D |
|
2031. december 31. |
1693 |
Kemény- és lágyforrasztáshoz használt ötvözetek |
Kemény és lágy forrasztóötvözetek, amelyek megfelelnek a meghatározott szennyeződések legnagyobb koncentrációjára vonatkozó előírásoknak |
|
|
|
Pb Sb Cd |
0,1 0,1 0,01 |
B–C figyelembe véve az ivóvíznek adott esetben kitett végső felület megnövekedését |
Csövek és alkatrészek kapilláris forrasztásához. Ezen ötvözetek alkalmazása döntő fontosságú a használat során tanúsított viselkedésük szempontjából; a kemény/lágy forrasztóötvözetek és a forrasztandó fémek bizonyos kombinációi esetében bizonyos fémek jelentős mennyiségben az ivóvízbe juthatnak. |
2031. december 31. |
Megjegyzések:
1. 1. megjegyzés: Az 1. és 2. táblázatban szereplő megjegyzések magyarázata
Az 1. és 2. táblázatban szereplő megjegyzés jelentése a következő:
|
2. 2. megjegyzés: MTCtap, metallics
Az 1. és 2. táblázatban felsorolt anyagösszetételek biztonságos használatának értékelésére alkalmazott MTCtap, metallics értékeket – tájékoztatási célból – az V. melléklet tartalmazza.
III. MELLÉKLET
A CEMENT TÍPUSÚ ANYAGOK SZERVES ÖSSZETEVŐINEK EURÓPAI POZITÍV LISTÁJA
Az 1. táblázat (1) tartalmazza a cement típusú anyagok azon általános összetevőinek különböző kategóriáit, amelyek a cement típusú keverékek előállításához használhatók, és (2) meghatározza az egyes kategóriákra vonatkozó felhasználási feltételeket.
1. táblázat
A cement típusú anyagok általános összetevőinek listája
Az általános összetevő kategóriája |
A cement típusú anyagok európai pozitív listák hatálya alá tartozó egyedi szerves összetevőinek típusai |
Az európai pozitív listák követelményei |
Felhasználási feltételek |
Cement |
Cement készítéséhez használt szerves őrlési segédanyagok vagy más szerves anyagok |
A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
|
Szervetlen adalékanyagok |
Szervetlen adalékanyagok készítéséhez használt szerves őrlési segédanyagok vagy más szerves anyagok |
A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
|
Aggregátumok |
Nem releváns |
Nem releváns |
|
Keverővíz |
Nem releváns |
Nem releváns |
|
Szerves adalékanyagok |
Szerves anyagok |
A szerves anyagok európai pozitív listája A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
A bevonatok gyártásában történő felhasználásra engedélyezett szerves anyagok európai pozitív listáján engedélyezett kiindulási anyagok felhasználhatók a cement típusú anyagokban való felhasználásra szánt szerves adalékanyagok gyártásához |
Adalékszerek |
Szerves anyagok |
A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
|
Szálak |
Szerves anyagok |
A szerves anyagok európai pozitív listája |
A szerves anyagok európai pozitív listáján engedélyezett kiindulási anyagok felhasználhatók a cement típusú anyagokban való felhasználásra szánt polimer szálak gyártásához |
Formaleválasztó szerek |
Szerves anyagok |
A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
|
Utókezelő szer |
Szerves anyagok |
A cement típusú anyagok európai pozitív listája |
|
2. táblázat
A cement típusú anyagok egyedi szerves összetevőinek pozitív listája
EUPL-szám |
EK-szám |
CAS-szám |
A cement típusú anyag szerves összetevőjének neve |
Az általános összetevő kategóriája |
Technikai funkció |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál (MTCtap, cementitious) (μg/l) |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál összesen (MTC(T)tap, cementitious) (μg/l) (A) |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|
A cement típusú anyag szerves összetevőjére vonatkozó érték |
Egyéb releváns kémiai specieszekre vonatkozó értékek (B) |
|||||||||
1694 |
|
514-10-3 |
abietinsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1695 |
|
64-19-7 |
ecetsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1696 |
|
108-24-7 |
ecetsav-anhidrid |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1697 |
|
6419-19-8 |
aminotrisz(metilfoszfonsav) (ATMP) |
Adalékszerek |
|
0,1 – aminokban kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
1698 |
|
1002-89-7 |
ammónium-sztearát |
Adalékszerek |
|
|
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
1699 |
|
577-11-7 |
anionos dokuzát-nátrium |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1700 |
|
85536-14-7 |
benzolszulfonsav 4-C10-C13-szek-alk származékok |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1701 |
|
2634-33-5 |
1,2-benzoizotiazol-3(2H)-on (BIT) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
25 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2034. december 31. |
1702 |
|
14548-60-8 |
benzilalkoholhemiformál |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1703 |
|
120-32-1 |
2-benzil-4-klórfenol (klorofén) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1704 |
|
90-43-7 |
bifenil-2-ol (2-fenilfenol) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1705 |
|
52-51-7 |
2-bróm-2-nitropropán–1,3 -diol (bronopol) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1706 |
|
123-95-5 |
butil-sztearát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1707 |
|
544-17-2 |
kalcium-formiát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1708 |
|
8061-52-7 |
kalcium-lignoszulfonát |
Adalékszerek |
|
12 |
|
|
|
2028. december 31. |
1709 |
|
1592-23-0 |
kalcium-sztearát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1710 |
|
52627-73-3 |
kaprinsav (dekánsav) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1711 |
|
124-07-2 |
kaprilsav (oktánsav) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1712 |
|
9000-11-7 |
karboxi-metil-cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1713 |
|
9004-32-4 |
karboxi-metil-cellulóz, nátriumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1714 |
|
9004-34-6 |
cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1715 |
|
59-50-7 |
klórkrezol |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1716 |
911-418-6 |
55965-55-9 |
5-klór-2-metil-4-izotiazolin-3-on és 2-metil-2H-izotiazol-3-on (CIT/MIT) reakciótömege |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
25 |
|
|
5-Klór-2-metil-2H-izotiazol-3-on (75 %) és 2-metil-4-izotiazolin-3-on (25 %) keveréke Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1717 |
|
77-92-9 |
citromsav (vízmentes) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1718 |
|
5949-29-1 |
citromsav, monohidrát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1719 |
|
61791-31-9 |
kókuszdietanolamid (kokamid-dietanolamin) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1720 |
|
10016-20-3 |
ciklohexapentilóz (α-dextrin) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1721 |
|
7585-39-9 |
β-dextrin |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1722 |
|
14431-43-7 |
dextrin/maltodextrin |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1723 |
|
50-70-4 |
D-glucit (szorbit) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1724 |
|
10222-01-2 |
2,2-dibróm-3-nitrilopropionamid (DBNPA) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1725 |
|
17603-42-8 |
2,3-dihidroxipropil (dihidrogén-foszfát), nátriumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1726 |
|
39354-45-5 |
dinátrium-dodeciletoxilát-szulfoszukcinát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1727 |
|
1643-20-5 |
dodecildimetilamin-oxid |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1728 |
|
61791-26-2 |
etoxilált faggyúamin |
Adalékszerek |
|
0,1 – aminokban kifejezve |
|
|
|
2028. december 31. |
1729 |
|
9004-57-3 |
cellulóz, etil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1730 |
|
3586-55-8 |
(etiléndioxi)-dimetanol |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1731 |
|
61790-12-3 |
zsírsavak, tallolaj- |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1732 |
|
50-00-0 |
formaldehid |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
750 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1733 |
|
64-18-6 |
hangyasav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1734 |
|
4719-04-4 |
hexahidro-1,3,5-trisz(hidroxietil)-5-triazin (N-formál) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1735 |
|
9004-62-0 |
cellulóz, 2-hidroxietil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1736 |
|
9032-42-2 |
cellulóz, 2-hidroxietil-metil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1737 |
|
37353-59-6 |
hidroxi-metil-cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1738 |
|
22987-21-9 |
hidroxietildifoszfonsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1739 |
|
8061-54-9 |
magnézium-lignoszulfonát |
Adalékszerek |
|
12 |
|
|
|
2028. december 31. |
1740 |
|
68891-01-0 |
melamin-formaldehid, toluolszulfonamid polimer |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1741 |
|
37206-01-2 |
metil-karboxi-metil-cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1742 |
|
9004-67-5 |
metil-cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1743 |
|
9004-59-5 |
metil-etil-cellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1744 |
|
9004-65-3 |
cellulóz, 2-hidroxipropil-metil-éter (HPMC) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1745 |
|
2682-20-4 |
2-metil-4-izotiazolin-3-on (MIT) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
25 |
|
|
Csak vizes polimerdiszperziókban és -emulziókban használható. Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2034. december 31. |
1746 |
|
37293-74-6 |
naftalinszulfonsav, formaldehiddel alkotott polimer, kalciumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1747 |
|
36290-04-7 |
2-naftalinszulfonsav, formaldehiddel alkotott polimer, nátriumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1748 |
|
26530-20-1 |
2-n-oktil-4-izotiazolin-3-on (OIT) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
25 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1749 |
|
112-80-1 |
oleinsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1750 |
|
132-27-4 |
o-fenil-fenát (OPP) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1751 |
|
111-30-8 |
1,5-pentándiál (glutáraldehid) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1752 |
|
37971-36-1 |
2-foszfono-bután-1,2,4-trikarbonsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1753 |
|
97105-14-1 |
polikarbonsav (só), felületaktív anyag |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1754 |
|
68412-53-3 |
polietilén-glikol, elágazó nonilfenil-éter-foszfát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1755 |
|
37205-87-1 |
polietilén-glikol-nonilfenil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1756 |
|
72283-35-3 |
polioxialkilén-alkiléter-zsírsav |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2034. december 31. |
1757 |
|
73667-50-2 |
poliszacharid, szukcinoglikán |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Az Agrobacterium tumefaciens fermentációja útján nyert exopoliszacharid. |
2037. december 31. |
1758 |
|
96949-22-3 |
poliszacharid, Welan-gumi |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Az Alcaligenes fermentációja útján nyert exopoliszacharid. |
2034. december 31. |
1759 |
|
143-18-0 |
kálium-oleát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1760 |
|
6381-59-5 304-59-6 |
kálium-nátrium-tartarát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1761 |
|
3811-73-2 |
piridin-2-tiol-1-oxid, nátriumsó |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1762 |
|
127-09-3 |
nátrium-acetát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1763 |
|
15733-22-9 |
nátrium-p-klór-m-krezolát |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1764 |
|
13150-00-0 |
nátrium-2-,2-,2-dodeciloxi-etoxi-etil-szulfát |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2028. december 31. |
1765 |
|
141-53-7 |
nátrium-formiát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1766 |
|
31138-65-5 |
nátrium-glükoheptonát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1767 |
|
527-07-1 |
nátrium-glükonát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1768 |
|
137-16-6 |
nátrium-N-lauroil-szarkozinát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1769 |
|
151-21-3 |
nátrium-n-dodecil-szulfát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1770 |
|
8061-51-6 |
nátrium-lignoszulfonát |
Adalékszerek |
|
12 |
|
|
|
2028. december 31. |
1771 |
|
9084-06-4 |
nátrium-naftalin-szulfonsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1772 |
|
61790-51-0 |
nátrium-rezinát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1773 |
|
9005-25-8 |
keményítő, étkezési |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1774 |
|
9049-76-7 |
keményítő-hidroxipropil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1775 |
|
57-11-4 |
sztearinsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1776 |
|
57-50-1 |
szacharóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1777 |
|
68131-32-8 |
szulfittartalmú folyadékok (kalcium-lignosszulfonát) |
Adalékszerek |
|
12 |
|
|
|
2028. december 31. |
1778 |
|
85586-07-8 |
kénsav, mono-C12-C14-alkil-észterek, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
1779 |
|
64787-97-9 |
kénessav, mononátriumsó, formaldehiddel és 1,3,5-triazin-2,4,6-triaminnal alkotott polimer |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1780 |
|
8029-43-4 |
szirupok, hidrolizált keményítő- |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1781 |
|
68131-37-3 |
szirupok, hidrolizált keményítő-, dehidratált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1782 |
|
68425-17-2 |
szirupok, hidrolizált keményítő, hidrogénezett |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Szorbit (2–5 %), maltit (9–14 %) és maltotrit (11–16 %). Ez a keverék hidrogénezett oligoszacharidokat is tartalmaz (67–76 %), a 231/2012/EU bizottsági rendeletben a maltitszirup (E 965(ii)) tekintetében meghatározott tisztasági követelményeknek megfelelően. |
2034. december 31. |
1783 |
|
65997-01-5 |
tallolaj, nátriumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1784 |
|
67701-06-8 |
faggyúolein |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1785 |
|
533-74-4 |
tetrahidro–3,5 -dimetil-1,3,5-tiadiazin-2-tion |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1786 |
|
9014-85-1 |
2,4,7,9-tetrametil-5-decin–4,7 -diol, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1787 |
|
126-71-6 |
triizobutil-foszfát |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1788 |
|
102-71-6 |
trietanolamin (2,2,2-nitrilotrietanol) |
Adalékszerek, őrlési segédanyagok |
|
2,5 – a trietanolamin és a hidroklorid addukt összegében kifejezve (trietanolaminban) |
|
|
|
2034. december 31. |
1789 |
|
2943-75-1 |
trietoxioktilszilán |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1790 |
|
9014-63-5 |
xilán (fagyanta) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1791 |
|
107-21-1 |
etán–1,2 -diol |
|
|
|
|
1500 – etilénglikolban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1792 |
|
11138-66-2 |
xantángumi |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Maximális adagolás = 0,15 %(m/m) a betonban. |
2028. december 31. |
1793 |
|
111-42-2 |
2,2'-iminodietanol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Maximális adagolás = 0,004 %(m/m) a betonban. |
2031. december 31. |
1794 |
|
111-46-6 |
dietilén-glükol |
|
|
|
|
1500 – etilénglikolban kifejezve |
|
2034. december 31. |
1795 |
|
122-20-3 |
triizopropanolamin (1,1',1''-nitrilopropán-2-ol) (TIPAL) |
|
|
250 |
|
|
|
2034. december 31. |
1796 |
|
141-43-5 |
2-amino-etanol |
|
|
2,5 |
|
|
Maximális adagolás = 0,004 %(m/m) a betonban. |
2034. december 31. |
1797 |
|
15214-89-8 |
2-akrilamido-2-metil-propánszulfonsav |
|
|
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
1798 |
|
25322-69-4 |
polipropilén-glikol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1799 |
|
55965-84-9 |
5-klór-2-metil–1,2 -tiazol-3(2H)-on és 2-metil-1,2-tiazol-3(2H)-on (3:1) (CIT/MIT) reakciótömege |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2034. december 31. |
1800 |
|
56-81-5 |
glicerin |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1801 |
|
57-13-6 |
karbamid |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1802 |
|
87-69-4 |
borkősav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1803 |
|
9002-89-5 |
polivinil-alkohol |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1804 |
|
108-78-1 |
2,4,6-triamin-1,3,5-triazin |
|
|
125 |
|
|
Maximális adagolás = 0,004 %(m/m) a betonban. |
2028. december 31. |
1805 |
|
126-73-8 |
tributil-foszfát |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Habzásgátló |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,004 %(m/m) a betonban. |
2028. december 31. |
1806 |
|
141-22-0 |
ricinolsav |
|
|
2100 |
|
|
|
2028. december 31. |
1807 |
|
144-62-7 |
oxálsav |
|
|
300 |
|
|
|
2034. december 31. |
1808 |
|
60-00-4 |
etilén-diamin-tetraecetsav (EDTA) |
|
|
|
|
|
Maximális adagolás = 0,004 %(m/m) a betonban. |
2034. december 31. |
1809 |
|
68412-29-3 |
hidrolizált keményítő |
|
|
|
|
|
Maximális adagolás = 0,15 %(m/m) a betonban. |
2028. december 31. |
1810 |
|
9000-65-1 |
tragantmézga |
|
|
|
|
|
Maximális adagolás = 0,2 %(m/m) a betonban. |
2028. december 31. |
1811 |
|
2478-10-6 |
4-hidroxibutilakrilát |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1812 |
|
9003-01-4 |
poliakrilsav |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1813 |
|
9003-11-6 |
poli(etilénpropilén)glikol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1814 |
|
100-42-5 |
sztirol |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1815 |
|
1007848-63-6 |
terc-dekánsav, etenil-észter, eténnel alkotott polimer, etenil-acetát és metil-2-metil-2-propenoát |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1816 |
|
100-97-0 |
hexametiléntetramin |
|
|
|
|
750 – formaldehidben kifejezve |
|
2034. december 31. |
1817 |
|
102782-43-4 |
alkoholok, C9–C11, elágazó és egyenes láncú, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1818 |
|
103-11-7 |
2-etilhexil-akrilát |
|
|
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
1819 |
|
10378-23-1 |
merkaptoetanol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1820 |
|
104-76-7 |
2-etil-1-hexanol |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2034. december 31. |
1821 |
|
105-59-9 |
N-metil-dietanolamin |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1822 |
|
106-91-2 |
2,3-epoxipropil-metakrilát |
|
|
1,0 |
|
|
|
2028. december 31. |
1823 |
|
106-99-0 |
butadién |
|
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1824 |
|
107-13-1 |
akrilnitril |
|
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1825 |
|
107-96-0 |
merkaptopropionsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1826 |
|
108-05-4 |
ecetsav, vinil-észter |
|
|
600 |
|
|
|
2028. december 31. |
1827 |
|
108-31-6 |
maleinsav-anhidrid |
|
|
|
|
1500 – maleinsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1828 |
|
110-16-7 |
maleinsav |
|
|
|
|
1500 – maleinsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1829 |
|
110-63-4 |
1,4-butándiol |
|
|
250 – 1,4-butándiolban kifejezve. |
|
|
|
2034. december 31. |
1830 |
|
110-97-4 |
1,1'-iminodipropán-2-ol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1831 |
|
111-82-0 |
metil-laurát |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1832 |
|
111-90-0 |
2-(2-etoxietoxi)-etanol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1833 |
|
112-27-6 |
trietilénglikol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1834 |
|
112-30-1 |
dekán-1-ol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1835 |
|
112-34-5 |
dietilén-glikol-monobutil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1836 |
|
112-92-5 |
oktadekán-1-ol |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1837 |
|
119-47-1 |
6,6'-di-terc-butil-2,2'-metiléndi-p-krezol |
Adalékszerek |
|
75 |
|
|
|
2028. december 31. |
1838 |
|
122-96-3 |
piperazin–1,4 -dietanol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1839 |
|
123-31-9 |
hidrokinon |
|
|
30 |
|
|
|
2028. december 31. |
1840 |
|
125005-87-0 |
diutángumi |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1841 |
|
126-30-7 |
2,2-dimetil–1,3 -propándiol |
|
|
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
1842 |
|
126-86-3 |
2,4,7,9-tetrametildec-5-in–4,7 -diol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1843 |
|
128-37-0 |
2,6-di-terc-butil-p-krezol |
Szerves adalékanyagok |
|
150 |
|
|
|
2034. december 31. |
1844 |
|
1338-41-6 |
szorbit-monosztearát |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1845 |
|
13463-41-7 |
cink, bisz(1-hidroxi-2(1H)-piridinetionát-O,S)-, (T-4)- |
Szerves adalékanyagok |
|
0,1 |
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2028. december 31. |
1846 |
|
140-88-5 |
etil-akrilát |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1847 |
|
141-32-2 |
butil-akrilát |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1848 |
|
141-78-6 |
etil-acetát |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1849 |
|
142-31-4 |
nátrium-oktil-szulfát |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1850 |
|
142-87-0 |
nátrium-decil-szulfát |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1851 |
|
143-19-1 |
9-oktadecénsav (9Z)-, nátriumsó (1:1) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2028. december 31. |
1852 |
|
143-22-6 |
2-(2-(2-butoxietoxi)etoxi)etanol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1853 |
|
150413-26-6 |
poli(oxi–1,2 -etándiil), α-szulfo-ω-(izotrideciloxi)-, nátriumsó (1:1) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1854 |
|
150-76-5 |
hidrokinon-metiléter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1855 |
|
15763-76-5 |
nátrium-p-kumolszulfonát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1856 |
|
1663-39-4 |
terc-butil-akrilát |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1857 |
|
1879-09-0 |
2,4-dimetil-6-terc-butil-fenol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1858 |
|
204336-40-3 |
oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, mono(3,5,5-trimetilhexil)-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1859 |
|
2146-71-6 |
vinil-laurát (dodekánsav, etenil-észter) |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1860 |
|
2373-38-8 |
butándisav, szulfo-, 1,4-bisz(1,3-dimetilbutil)-észter, nátriumsó |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1861 |
|
2425-77-6 |
2-hexildekán-1-ol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1862 |
|
24800-44-0 |
tripropilénglikol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1863 |
|
24937-78-8 |
ecetsav-etenil-észter, eténnel alkotott polimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1864 |
|
25190-52-7 |
polipropilénglikol-sztearát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1865 |
|
25584-83-2 |
hidroxipropil-akrilát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1866 |
|
26172-55-4 |
5-klór-2-metil-2H-izotiazol-3-on |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1867 |
|
26221-27-2 |
poli(vinil-alkohol-ko-etilén) |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1868 |
|
26399-02-0 |
2-etilhexil-oleát |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1869 |
|
27813-02-1 |
2-propénsav, 2-metil-, 1,2-propándiollal alkotott monoészter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1870 |
|
28098-03-5 |
oktánsav, 2-aminoetanollal alkotott vegyület (1:1) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2028. december 31. |
1871 |
|
29736-24-1 |
ecetsav, 2-hidroxi-2-szulfo-, nátriumsó (1:2) |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1872 |
|
353752-63-3 |
2-propénsav, homopolimer, α-metil-ω-hidroxipoli(oxi–1,2 -etándiil)-észter, oltott |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1873 |
|
36653-82-4 |
hexadekan-1-ol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1874 |
|
37208-08-5 |
hidroxibutilcellulóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1875 |
|
300-92-5 |
alumínium-disztearát |
|
|
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
1876 |
|
4402-30-6 |
2-propanol, 1,1'-(metilimino)-bisz- |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1877 |
|
50-81-7 |
aszkorbinsav |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1878 |
|
50985-38-1 |
poli(oxi–1,2 -etándiil), α-(4-hidroxibutil)-ω-hidroxi |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1879 |
|
513-42-8 |
2-metil-2-propén-1-ol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1880 |
|
51668-30-5 |
oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, oktadekanoát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1881 |
|
52383-89-8 |
dodekánsav, etenil-észter, klóreténnel és eténnel alkotott polimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1882 |
|
52668-97-0 |
oleinsav-polietilénglikol-diészter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1883 |
|
52933-07-0 |
foszforsav, izotridecil-észter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1884 |
|
5395-50-6 |
tetrahidro-1,3,4,6-tetrakisz(hidroximetil) imidazo[4,5-d]imidazol–2,5 (1H,3H)-dion |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1885 |
|
541-02-6 |
dekametilciklopentasziloxán |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1886 |
|
544-63-8 |
mirisztinsav |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1887 |
|
55406-53-6 |
3-jód-2-propinil-butilkarbamát |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
1888 |
|
556-67-2 |
oktametilciklotetrasziloxán |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1889 |
|
557-05-1 |
cink-disztearát |
|
Vízlepergető |
|
|
A cink esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
1890 |
|
5625-90-1 |
N,N'-metilénbiszmorfolin |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Biocid |
0,1 |
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
1891 |
|
56-87-1 |
L-lizin |
|
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1892 |
|
595585-15-2 |
D-glükurono-D-glüko-6-deoxi-L-mannán, acetát, kalcium-magnézium-kálium-nátriumsó |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1893 |
|
61791-14-8 |
aminok, kókusz-alkil, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1894 |
|
63330-34-7 |
terc-dekánsav, etenil-észter, eténnel és etenil-acetáttal alkotott polimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1895 |
|
64-17-5 |
etanol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1896 |
|
64742-47-8 |
desztillátumok (ásványolaj), hidrogénezett könnyű |
Formaleválasztó szerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1897 |
|
64742-48-9 |
lakkbenzin (ásványolaj), hidrogénezett nehéz; alacsony forráspontú hidrogénezett nafta |
Formaleválasztó szerek |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1898 |
|
64742-95-6 |
lakkbenzin (ásványolaj), könnyű aromás; |
Formaleválasztó szerek |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1899 |
|
65997-04-8 |
fenyőgyanta, fumarált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1900 |
|
6683-19-8 |
pentaeritrit-tetrakisz[3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-propionát] |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1901 |
|
67-56-1 |
metanol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1902 |
|
67-63-0 |
2-propanol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1903 |
|
68442-68-2 |
benzolamin, N-fenil-, sztirolált |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1904 |
|
69011-36-5 |
izotridekanol, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1905 |
|
71-36-3 |
1-butanol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1906 |
|
72121-88-1 |
D-glükopiranuronsav, 6-deoxi-L-mannózzal, D-glükózzal és D-mannózzal alkotott polimer, kalcium-kálium-nátriumsó (Welan-gumi) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1907 |
|
74-85-1 |
etén |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1908 |
|
75-21-8 |
etilén-oxid |
|
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1909 |
|
75-91-2 |
terc-butil-hidroperoxid (TBHP) |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1910 |
|
78041-14-2 |
oxirán, metil-, oxiránnal alkotott polimer, 1,2,3-propántriollal (3:1), (9Z)-9-oktadecenoáttal alkotott éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1911 |
|
78-51-3 |
tributoxietil-foszfát |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Habzásgátló |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,5 %(m/m) az addíciós termék vagy az adalékszer alapján. |
2031. december 31. |
1912 |
|
79-06-1 |
akrilamid |
|
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
1913 |
|
79-10-7 |
akrilsav |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1914 |
|
79-39-0 |
metakrilamid |
|
|
0,1 |
|
|
|
2034. december 31. |
1915 |
|
79-41-4 |
metakrilsav |
|
|
|
|
300 – metakrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1916 |
|
8002-13-9 |
repceolaj |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1917 |
|
8015-86-9 |
karnaubaviasz |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1918 |
|
8028-48-6 |
narancs, édes, kivonat |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1919 |
|
8028-89-5 |
karamell (színezék) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1920 |
|
8042-47-5 |
fehér ásványolaj (petróleum) |
Utókezelő szer |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1921 |
|
80-62-6 |
metakrilsav, metil-észter |
|
|
|
|
300 – metakrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1922 |
|
818-61-1 |
akrilsav, etilénglikollal alkotott monoészter |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1923 |
|
82973-76-0 |
poli(oxi–1,2 -etándiil), α,α'-(2,2-dimetil–1,3 -propándiil)bisz[ω-hidroxi- |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1924 |
|
868-18-8 |
nátrium-tartarát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1925 |
|
868-77-9 |
2-hidroxietil-metakrilát |
|
|
|
|
300 – metakrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1926 |
|
9003-20-7 |
ecetsav-etenil-észter, homopolimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1927 |
|
9003-39-8 |
polivinilpirrolidon |
|
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1928 |
|
9004-58-4 |
cellulóz, etil-2-hidroxietil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1929 |
|
9004-64-2 |
cellulóz, 2-hidroxipropil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1930 |
|
9004-74-4 |
poli(oxi–1,2 -etándiil), α-metil-ω-hidroxi- |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
1931 |
|
9004-82-4 |
nátrium-lauril--éter-szulfát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1932 |
|
9005-00-10 |
sztearil-alkohol, etoxilát (2 EO) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
1933 |
|
9005-65-6 |
polietilénglikol-szorbitán-monooleát |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1934 |
|
9032-46-6 |
cellulóz, 2-szulfoetil-éter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1935 |
|
9036-19-5 |
(1,1,3,3-tetrametilbutil)-fenil-polietilénglikol |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1936 |
|
9043-30-5 |
izotridekanol, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1937 |
|
923-02-4 |
N-(hidroximetil)metakrilamid |
|
|
2,5 |
|
|
|
2034. december 31. |
1938 |
|
925-60-0 |
akrilsav, propilészter |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2028. december 31. |
1939 |
|
96-33-3 |
akrilsav, metil-észter |
|
|
|
|
300 – akrilsavban kifejezve. |
|
2034. december 31. |
1940 |
|
97-65-4 |
itakonsav |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1941 |
|
999-61-1 |
2-hidroxipropil-akrilát |
|
|
2,5 – akrilsav, 2-hidroxi-propil-észter és akrilsav, 2-hidroxi-izopropil-észter összegében kifejezve. |
|
|
|
2028. december 31. |
1942 |
|
|
ecetsav-etenil-észter, etén, nátrium-2-metil-2-[(1-oxo-2-propén-1-il)amino]-1-propánszulfonáttal és etenil-terc-dekanoáttal alkotott polimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
1943 |
|
|
akrilsav és C2–C18 lánchosszúságú kétértékű alkoholok metakrilsav-észtere |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1944 |
|
|
zsíralkohol-etoxilát |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1945 |
|
|
egyenes láncú és elágazó primer alkoholok polietilénglikol-éterei (EO = 1–50) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1946 |
|
|
C1–C18 lánchosszúságú, egyértékű, alifás, telített alkoholok vinilétere |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
1947 |
|
|
izotiazolinon |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Tartósítószer |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2028. december 31. |
3. táblázat
A cement típusú anyagok szerves összetevőcsoportjainak európai pozitív listája
EUPL-szám |
EK-szám |
CAS-szám |
A cement típusú anyag szerves összetevőcsoportjának neve |
Az általános összetevő kategóriája |
Technikai funkció |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál (MTCtap, cementitious) (μg/l) |
Legnagyobb megengedett koncentráció a fogyasztói csapnál összesen (MTC(T)tap, cementitious) (μg/l) (A) |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
|||||||||||
A cement típusú anyag szerves összetevőjére vonatkozó érték |
Egyéb releváns kémiai specieszekre vonatkozó értékek |
|||||||||||||||||||
1948 |
|
68439-45-2 |
alkoholok, C6–C12, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1949 |
|
68439-50-9 |
alkoholok, C12–C14, etoxilált |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1950 |
|
68551-12-2 |
alkoholok, C12–C16, etoxilált |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1951 |
|
96130-61-9 |
alkoholok, C9–C11, etoxilált, szulfátok, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1952 |
|
68585-34-2 |
alkoholok, C10–C16, etoxilált, szulfátok, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1953 |
|
68891-38-3 |
alkoholok, C12–C14, etoxilált, szulfátok, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1954 |
|
126950-60-5 |
alkoholok, C12–C14, szekunder |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1955 |
|
84133-50-6 |
alkoholok, C12–C14, szekunder, etoxilált |
Adalékszerek |
|
250 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1956 |
|
68439-57-6 |
szulfonsav, C14–C16-alkán-hidroxi és C14–C16-alkén, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1957 |
|
25155-30-0 |
alkil-aril-szulfonát (nátrium-dodecilbenzolszulfonát) |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1958 |
|
85117-50-6 |
alkil-benzol-szulfonát, nátrium (mono-C10–C14-alkilszármazékok, nátrium) |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1959 |
|
70592-80-2 & 1643-20-5 |
alkil-dimetilamin-oxid |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1960 |
|
68585-47-7 |
alkil-szulfát, nátrium (mono-C10–C16-alkil-észterek) |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1961 |
|
68411-30-3 |
alkilaril-szulfonát (benzolszulfonsav, C10–C13 származékok, nátrium) |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1962 |
|
68154-99-4 |
alkilpolietoxipolipropoxi-benziléter |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1963 |
|
7360-53-4 |
alumínium-formiát |
Adalékszerek |
|
|
|
Az alumínium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1964 |
|
61788-90-7 |
aminok, kókusz-alkildimetil, N-oxidok |
Adalékszerek |
|
0,1 – aminokban kifejezve |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1965 |
|
72906-11-7 |
alkil-szulfát nátrium (mono-C9–C13-alkil-észterek) |
Adalékszerek |
|
300 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1966 |
|
68784-08-7 |
butándisav, szulfo-, C-(2-kókusz-amidoetil)-észterek, dinátriumsók |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1967 |
|
68603-42-9 |
kókusz-dietanolamid (kókusz N,N-bisz-hidroxietil) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1968 |
|
84712-53-8 |
N-kókusz szulfoszukcinamát, dinátrium (butánsav,4-amino-4-oxi-2-szulfo-,N-kókusz alkilszármazékok) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1969 |
|
67762-90-7 |
dimetilsziloxán, szilícium-dioxiddal lejátszódó reakció termékei |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1970 |
|
67701-03-5 |
zsírsavak, C16–C18 (sztearinsav) |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1971 |
|
61791-08-0 |
zsírsavak, kókusz, etanolaminnal lejátszódó reakció termékei, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1972 |
|
50-99-7 |
glükóz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1973 |
|
50-21-5 |
tejsav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1974 |
|
91078-68-1 |
naftalinszulfonsav, formaldehiddel lejátszódó reakció termékei, nátriumsók |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1975 |
|
68002-63-1 |
kvaterner ammónium, C14–C18, alkiltrimetil-kloridok |
Adalékszerek |
|
300 |
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1976 |
|
61789-40-0 |
kvaterner ammóniumvegyületek, (karboximetil)(3-kókusz-amidopropil)dimetil-hidroxidok, belső sók |
Adalékszerek |
|
300 |
|
Az ammónium esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
||||||||||
1977 |
|
73138-82-6, 61790-51-0 |
gyantasavak |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1978 |
|
8050-09-7 |
fenyőgyanta |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1979 |
|
91648-56-5 |
nátrium-dodecil–pentadecil-éter-szulfonátok |
Adalékszerek |
|
1500 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1980 |
|
25322-68-3 |
polietilén-glikol |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1981 |
|
57-55-6 |
propán–1,2 -diol (1,2-propilén-glikol) |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1982 |
|
75-56-9 |
propilén-oxid |
|
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1983 |
|
107-22-2 |
glioxál |
|
|
|
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1984 |
|
1000817-22-0 |
zsírsavak, C8–C18 és C18 telítetlen, dietanolaminnal és propilén-oxiddal lejátszódó reakció termékei |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1985 |
|
103818-93-5 |
alkoholok, C9–C11, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1986 |
|
1400790-00-2 |
alkoholok, C9–C11 elágazó, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1987 |
|
169107-21-5 |
alkoholok, C9–C11 elágazó, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1988 |
|
25085-46-5 |
ecetsav etenil-észter, klóreténnel és eténnel alkotott polimer |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||
1989 |
|
25213-24-5 |
ecetsav-etenil-észter, etenollal alkotott polimer |
Adalékszerek |
|
|
|
|
Molekulatömeg > 1 000 Da. |
2034. december 31. |
||||||||||
1990 |
|
25265-71-8 |
1,1'-oxidi-2-propanol, izomerek keveréke |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
1991 |
|
4080-31-3 |
3,5,7-triaza-1-azoniatriciklo[3.3.1.13,7]dekán,1-(3-klór-2-propenil)-, klorid |
|
|
15 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1992 |
|
63148-62-9 |
polidimetilsziloxán |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Habzásgátló |
|
|
|
Maximális adagolás = 0,5 %(m/m) az addíciós termék vagy az adalékszer alapján. |
2034. december 31. |
||||||||||
1993 |
|
64742-52-5 |
desztillátumok (ásványolaj), hidrogénezett nehéz nafténes; Alapolaj – nem specifikált |
Formaleválasztó szerek |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1994 |
|
64742-53-6 |
desztillátumok (ásványolaj), hidrogénezett könnyű nafténes; Alapolaj – nem specifikált |
Formaleválasztó szerek |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1995 |
|
64742-55-8 |
desztillátumok (ásványolaj), hidrogénezett könnyű paraffinos |
Utókezelő szer |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1996 |
|
64742-56-9 |
desztillátumok (ásványolaj), oldószerrel viaszmentesített könnyű paraffinos; Alapolaj – nem specifikált |
Formaleválasztó szerek |
|
0,1 |
|
|
|
2028. december 31. |
||||||||||
1997 |
|
66455-15-0 |
alkohol, C10–C14, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1998 |
|
67701-01-3 |
zsírsavak, C12–C18 |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
1999 |
|
67701-05-7 |
zsírsav, C16–C18 és C18 telítetlen |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2000 |
|
67701-08-0 |
zsírsavak, C8–C18 és C18 telítetlen |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2001 |
|
67701-26-2 |
gliceridek, C12–C18 (trigliceridek C12–C18 (páros számú)) |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2002 |
|
68131-39-5 |
alkoholok, C12–C15, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2003 |
|
68131-40-8 |
alkoholok, C11–C15, szekunder, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2004 |
|
68154-97-2 |
alkoholok, C10–C12, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2005 |
|
68439-46-3 |
alkoholok, C9–C11, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2006 |
|
68439-49-6 |
egyenes láncú és elágazó, primer (C8–C22) alkoholok polietilénglikol (EO = 1–50)-éterei |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
2007 |
|
68476-78-8 |
melasz |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2008 |
|
68526-86-3 |
alkoholok, C11–C14 izo |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2009 |
|
68551-07-5 |
alkoholok, C8–C18 |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2010 |
|
68611-44-9 |
szilán, diklór-dimetil-, szilícium-dioxiddal lejátszódó reakció termékei |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2011 |
|
68920-66-1 |
alkoholok, C16–C18 és C18 telítetlen, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2012 |
|
68954-91-6 |
poli(oxi–1,2 -etándiil), α-(3-karboxi-1-oxoszulfopropil)-ω-hidroxi-, C10–C12-alkil-éterek, dinátriumsók |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2037. december 31. |
||||||||||
2013 |
|
69013-18-9 |
alkoholok, C8–C18, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2014 |
|
69227-21-0 |
alkoholok, C12–C18, etoxilált, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2015 |
|
70955-07-6 |
alkoholok, faggyú, propoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2016 |
|
71786-60-2 |
etanol, 2,2'-iminobisz-, N-C12–C18-alkilszármazékok |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2017 |
|
78330-21-9 |
alkoholok, C11–C14-izo-, C13-ban gazdag, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2018 |
|
8002-74-2 |
paraffinviaszok és szénhidrogén-viaszok |
Szerves adalékanyagok |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2019 |
|
85409-27-4 |
gyantasav |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2020 |
|
85586-25-0 |
repceolaj-metil-észter |
|
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2021 |
|
93-83-4 |
N,N-bisz(2-hidroxi-etil)oleamid |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Adalékanyag formaleválasztó szerekhez |
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2022 |
|
97043-91-9 |
alkoholok, C9–C16, etoxilált |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
rapidmeent |
|
|
zsírsav-poliglikol-észterek |
|
|
|
|
|
|
2034. december 31. |
||||||||||
2024 |
|
|
metallilszulfonsav, sók |
|
|
0,25 |
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2025 |
|
|
polikarboxilát-éter, az alábbiak kombinációjával előállítva:
|
Adalékszerek |
|
|
poli(oxi–1,2 -etándiil), α-(3-metil-3-butén-1-il)-ω-hidroxi- (CAS-szám: 110412-77-6) MTCtap = 1 μg/l izoprenol MTCtap = 2,5 μg/l |
|
1000 Da-nál kisebb molekulatömegű oligomerek: < 1 %; akrilsav-maradékanyagtartalom: 0,05 %; hidroxipropil-akrilát (CAS-szám: 25584-83-2) < 0,0025 %; etilén-oxid (CAS-szám: 75-21-8) < 0,0005 %. |
2034. december 31. |
||||||||||
2026 |
|
|
melamin-szulfonátok |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2027 |
|
|
naftalin-szulfonátok |
Adalékszerek |
|
|
|
|
|
2031. december 31. |
||||||||||
2028 |
|
|
formaldehidet kibocsátó anyagok |
Adalékszerek, szerves adalékanyagok, formaleválasztó szerek |
Tartósítószer |
|
|
|
Csak tartályban forgalomba hozott készítményekhez használt tartósítószerként használható; a termék felületén nincs antimikrobiális hatása; vizsgálandó az (EU) 2024/368 bizottsági végrehajtási határozat III. melléklete 7.3. és 8.5. szakaszának megfelelően. |
2031. december 31. |
Megjegyzések:
1. 1. megjegyzés: A 2. és 3. táblázatban szereplő megjegyzések magyarázata
i. |
A 2. és 3. táblázatban szereplő megjegyzések jelentése a következő:
|
2. 2. megjegyzés: Az engedély hatálya
i. |
Amennyiben a cement típusú anyag valamely, a listán egyedi bejegyzésben szereplő szerves összetevőjére egy csoportos bejegyzés is érvényes, a cement típusú anyag adott szerves összetevőjére vonatkozóan kizárólag az egyedi bejegyzésben feltüntetett felhasználási feltételek, előírások és lejárati idők az irányadók. |
ii. |
Amennyiben a cement típusú anyag valamely szerves összetevőjének a vízmentes formája szerepel a listán, úgy kell tekinteni, hogy annak a jóváhagyása a hidratált formára is érvényes. |
iii. |
Amennyiben a 2. és 3. táblázat másként nem rendelkezik, úgy kell tekinteni, hogy az engedélyezett savak, fenolok és alkoholok alábbi sói szintén az érintett engedély hatálya alá tartoznak: alumínium, ammónium, bárium, kalcium, kobalt, réz, európium, gadolínium, vas, lantán, lítium, magnézium, mangán, kálium, nátrium, terbium és cink. Ennek feltétele, hogy a megfelelő MTCtap, cementitious értéket betartsák az adott kémiai elemre vagy ionra vonatkozóan, amely ugyanaz, mint az V. mellékletben a cement típusú anyagok tekintetében megjelenő. Bizonyos esetekben, ha a biztonsági értékelés során aggályok merülnek fel a szabad savak alkalmazásával kapcsolatban, kizárólag a sók engedélyezhetők, a jegyzékben az elnevezést „…sav(ak), sók”-ként feltüntetve. |
iv. |
A cement típusú anyagok szerves összetevői első európai pozitív listájának alkalmazásában a kizárólag engedélyezett monomerek felhasználásával gyártott adalékszerek összetevőiként használt polimereket az említett engedélyek hatálya alá tartozónak kell tekinteni. |
v. |
A cement típusú anyagok szerves összetevői első európai pozitív listájának közzétételét követően polimerek esetében az európai pozitív listán szereplő bejegyzés a polimerben használt monomer(ek)re és más reagens(ek)re vonatkozik, és az engedélyezett monomer(ek) és más reagens(ek) felhasználásával gyártott polimerek az említett bejegyzések hatálya alá tartoznak. |
vi. |
A szálak vagy adalékanyagok összetevőjeként használt polimerek esetében az I. melléklet 2. szakaszának v–viii. pontja értelemszerűen alkalmazandó. |
vii. |
A fémes anyagokra vonatkozó európai pozitív listán jóváhagyott fémösszetételekből készült szálaknak a cement típusú anyagokban történő felhasználása engedélyezett. |
viii. |
Az 1. táblázatban szereplő bejegyzések csak akkor vonatkoznak a nanoformára, ha ez az adott bejegyzésre vonatkozó jóváhagyásban kifejezetten fel van tüntetve. |
3. 3. megjegyzés: Kiegészítő felhasználási feltételek
i. |
Kizárólag az 528/2012/EU rendelet szerinti 6. terméktípusba („termékek eltarthatóságát biztosító tartósítószerek”) tartozó biocid hatóanyagok használhatók fel a cement típusú anyagok szerves összetevőiként. |
IV. MELLÉKLET
A ZOMÁNCOK, VALAMINT KERÁMIA- ÉS EGYÉB SZERVETLEN ANYAGOK ÖSSZETÉTELEINEK EURÓPAI POZITÍV LISTÁJA
1. táblázat
A zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagok összetételeinek európai pozitív listája
EUPL-szám |
Anyag kategóriája |
Anyag alkategóriája |
Elfogadott anyagösszetétel |
Az elfogadott szervetlen anyagösszetétel alkotóelemei |
Az áztatóvizekben elemzendő releváns kémiai specieszek (A) |
Releváns kémiai specieszek legnagyobb megengedett koncentrációja a fogyasztói csapnál (MTCtap, inorganic) (μg/l) (A) |
Felhasználási feltételek |
Lejárat időpontja |
||
Az összetevő elnevezése |
Legkisebb koncentráció (%(m/m)) |
Legnagyobb koncentráció (%(m/m)) |
||||||||
2029 |
Zománc |
Zománc |
Zománc |
SiO2 |
25 |
80 |
Al, B, Ba, Cd, Ce, Co, Cr, Cu, Li, Mn, Mo, Ni, Pb, Sb, Sr, Ti, Zr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
B2O3 |
0 |
20 |
||||||||
Na2O |
0 |
30 |
||||||||
K2O |
0 |
10 |
||||||||
Li2O |
0 |
10 |
||||||||
CaO |
0 |
10 |
||||||||
BaO |
0 |
15 |
||||||||
SrO |
0 |
5,0 |
||||||||
Sb2O3 |
0 |
1,0 |
||||||||
MgO |
0 |
5,0 |
||||||||
CeO2 |
0 |
15 |
||||||||
ZnO |
0 |
10 |
||||||||
Al2O3 |
0 |
5,0 |
||||||||
CoO |
0 |
5,0 |
||||||||
NiO |
0 |
3,0 |
||||||||
CuO |
0 |
3,0 |
||||||||
MnO2 |
0 |
5,0 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
5,0 |
||||||||
MoO3 |
0 |
5,0 |
||||||||
P2O5 |
0 |
5,0 |
||||||||
SnO2 |
0 |
5,0 |
||||||||
TiO2 |
0 |
16 |
||||||||
ZrO2 |
0 |
30 |
||||||||
F |
0 |
10 |
||||||||
Cr2O3 |
0 |
3,0 |
||||||||
2030 |
Zománc |
Üveg |
Boroszilikát üveg |
SiO2 |
80 |
100 |
Al, B, Cd, Pb |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
B2O3 |
7,0 |
13 |
||||||||
Al2O3 |
0 |
2,4 |
||||||||
Na2O |
0 |
2,0 |
||||||||
K2O |
0 |
2,0 |
||||||||
2031 |
Zománc |
Üveg |
Nátronmész üveg |
SiO2 |
60 |
85 |
Al, B, Ba, Cd, Ce, Co, Cr, Cu, Mn, Mo, Ni, Pb, Sb, Sr, Ti, Zr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
|
2031. december 31. |
B2O3 |
0 |
15 |
||||||||
Al2O3 |
0 |
10,0 |
||||||||
Na2O |
0 |
15 |
||||||||
K2O |
0 |
5,0 |
||||||||
CaO |
0 |
15 |
||||||||
MgO |
0 |
5,0 |
||||||||
BaO |
0 |
5,0 |
||||||||
SrO |
0 |
1,0 |
||||||||
Sb2O3 |
0 |
1,0 |
||||||||
CeO2 |
0 |
1,0 |
||||||||
CoO |
0 |
1,0 |
||||||||
NiO |
0 |
1,0 |
||||||||
CuO |
0 |
1,0 |
||||||||
MnO2 |
0 |
1,0 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
1,0 |
||||||||
MoO3 |
0 |
1,0 |
||||||||
SnO2 |
0 |
1,0 |
||||||||
TiO2 |
0 |
1,0 |
||||||||
ZrO2 |
0 |
1,0 |
||||||||
Cr2O3 |
0 |
1,0 |
||||||||
2032 |
Kerámia |
Oxidkerámia |
Al2O3 és SiO2 kerámia |
Al2O3 |
0 |
99,99 |
Al, B, Ba, Cd, Cr, Mn, Pb, Sr, Ti, Y, Zr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
SiO2 |
0 |
92 |
||||||||
B2O3 |
0 |
2,0 |
||||||||
BaO |
0 |
0,2 |
||||||||
CaO |
0 |
8,0 |
||||||||
Cr2O3 |
0 |
2,0 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
4,0 |
||||||||
K2O |
0 |
3,0 |
||||||||
MgO |
0 |
3,0 |
||||||||
MnO2 |
0 |
3,5 |
||||||||
Na2O |
0 |
3,0 |
||||||||
P2O5 |
0 |
0,1 |
||||||||
SrO |
0 |
0,5 |
||||||||
TiO2 |
0 |
2,5 |
||||||||
ZrO2 |
0 |
3,0 |
||||||||
Y2O3 |
0 |
0,4 |
||||||||
2033 |
Kerámia |
Oxidkerámia |
ZrO2 kerámia |
Al2O3 |
0 |
95 |
Al, Cd, Hf, Pb, Pr, Ti, Y, Zr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
ZrO2 |
5,0 |
99 |
||||||||
HfO2 |
0 |
2,0 |
||||||||
MgO |
0 |
4,0 |
||||||||
CaO |
0 |
0,1 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
0,1 |
||||||||
SiO2 |
0 |
5,0 |
||||||||
TiO2 |
0 |
0,5 |
||||||||
Y2O3 |
0 |
8,5 |
||||||||
Pr2O3 |
0 |
0,2 |
||||||||
Na2O |
0 |
0,1 |
||||||||
K2O |
0 |
0,1 |
||||||||
2034 |
Kerámia |
Oxidkerámia |
Kemény ferritkerámiák |
FeO/Fe2O3 |
80 |
95 |
Al, Ba, Bi, Cd, Cr, Cu, Mn, Ni, Pb, Sr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
Al2O3 |
0 |
3,0 |
||||||||
BaO |
0 |
12 |
||||||||
CaO |
0 |
3,0 |
||||||||
Cr2O3 |
0 |
0,1 |
||||||||
Bi2O3 |
0 |
0,4 |
||||||||
MnO |
0 |
3,0 |
||||||||
NiO |
0 |
0,1 |
||||||||
P2O5 |
0 |
0,1 |
||||||||
SiO2 |
0 |
5,0 |
||||||||
SrO |
0 |
12 |
||||||||
MgO |
0 |
0,1 |
||||||||
Na2O |
0 |
0,1 |
||||||||
ZnO |
0 |
0,1 |
||||||||
CuO |
0 |
0,1 |
||||||||
2035 |
Kerámia |
Nem-oxid kerámia |
Szilícium-karbid (SiC) kerámia |
SiC |
78 |
100 |
Benzo-(a)-pirén 4 PAH összege: benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén. |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. benzo-(a)-pirén MTCtap = 0,001 Benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén összege MTCtap = 0,01 |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
Si |
0 |
22 |
||||||||
Al |
0 |
2,0 |
||||||||
Al2O3 |
0 |
5,0 |
||||||||
B |
0 |
3,0 |
||||||||
C |
0 |
5,0 |
||||||||
Ca |
0 |
0,1 |
||||||||
Fe |
0 |
0,2 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
3,0 |
||||||||
Na |
0 |
0,1 |
||||||||
Ni |
0 |
0,1 |
||||||||
SiO2 |
0 |
3,0 |
||||||||
Ti |
0 |
0,2 |
||||||||
Y2O3 |
0 |
3,0 |
||||||||
ZrB2 |
0 |
11 |
||||||||
MgO |
0 |
0,1 |
||||||||
2036 |
Kerámia |
Nem-oxid kerámia |
Szabadszén-tartalmú szilícium-karbid (SISIC-C) kerámia |

2037 |
Kerámia |
Nem-oxid kerámia |
Volfrámkarbid (WC) kerámia |
WC |

Cr3C2 |
0 |
1,0 |
||||||||
Mo |
0 |
1,0 |
||||||||
Ni |
0 |
8,0 |
||||||||
2038 |
Kerámia |
Nem-oxid kerámia |
Szilícium-nitrid (SN) kerámia |
Si3N4 |
78 |
97 |
Al, Cd, La, Pb, Ti, Y, Zr |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
Al2O3 |
0 |
7,0 |
||||||||
CaO |
0 |
2,0 |
||||||||
Fe2O3 |
0 |
1,0 |
||||||||
La2O3 |
0 |
6,0 |
||||||||
MgO |
0 |
4,0 |
||||||||
SiO2 |
0 |
7,0 |
||||||||
TiO2 |
0 |
5,0 |
||||||||
Y2O3 |
0 |
3,0 |
||||||||
ZrO2 |
0 |
3,0 |
||||||||
2039 |
Kerámia |
Szénből készült kerámiaanyagok |
Grafit |
Az anyagösszetételre vonatkozóan nem állnak fenn különleges követelmények. A kiindulási anyagok közé tartozik a lignit, a szén és a petrolkoksz, amelyeket kötőanyaggal, például kátránnyal vagy műanyag gyantával kevernek össze, majd 600–1 000 °C-on izzítják. Ezáltal széngrafit jön létre, amelyet csúszócsapágyakhoz, tömítőgyűrűkhöz vagy szivattyúk alkotóelemeihez használnak. Egy másik opcionális gyártási lépés, a grafitosítás során ezeket a széngrafitokat ismét 3 000 °C-ot is elérő hőmérsékletre izzítják. Ennek következtében az egyes grafitkristályok megnövekednek, ami növeli az anyag sűrűségét. A tisztaság javítása érdekében a szennyező anyagokat elégetik. |
Benzo-(a)-pirén 4 PAH összege: benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén. |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. benzo-(a)-pirén MTCtap = 0,001 Benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén összege MTCtap = 0,01 |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. Az első izzítás 600–1 000 °C hőmérsékleten, a második legfeljebb 3 000 °C hőmérsékleten történik. A szerves gyantával impregnált grafit esetében a gyantára vonatkozó értékelést külön, a bevonatolási iránymutatás alapján kell elvégezni. |
2031. december 31. |
||
2040 |
Kerámia |
Szénből készült kerámiaanyagok |
Amorf szénréteg |
Az anyagösszetételre vonatkozóan nem állnak fenn különleges követelmények. Ezek a bevonatok több különböző módszerrel is előállíthatók. A végeredmény grafit és gyémánt kristályos rétegeinek kialakulása. |
Benzo-(a)-pirén 4 PAH összege: benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén. |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. benzo-(a)-pirén MTCtap = 0,001 Benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén összege MTCtap = 0,01 |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
||
2041 |
Kerámia |
Szénből készült kerámiaanyagok |
Szénszál |
Az anyagösszetételre vonatkozóan nem állnak fenn különleges követelmények. A szálak pirolízissel szénné alakított szerves szálakból, például viszkózból vagy poliakrilonitril szálakból készülnek. |
Benzo-(a)-pirén 4 PAH összege: benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén. |
A kémiai elemek esetében lásd az V. mellékletet. benzo-(a)-pirén MTCtap = 0,001 Benzo[b]fluorantén, benzo[k]fluorantén, benzo[ghi]perilén és indeno[1,2,3-cd]pirén összege MTCtap = 0,01 |
Az ólom és a kadmium csak technikailag elkerülhetetlen mértékű kis mennyiségben, nem szándékosan hozzáadott szennyeződésként lehet jelen. Az említett kémiai elemek koncentrációjának 0,02 %-nál (m/m) kisebbnek kell lennie, és azt fel kell tüntetni az anyagösszetételben. |
2031. december 31. |
||
2042 |
Egyéb szervetlen anyagok |
Fémoxidok keveréke |
Irídium-oxidból és tantál-oxidból készült fémoxid-keverék bevonatok |
IrO2 |
50 |
85 |
Az Ir vagy Ta esetében nincs szükség kioldódási vizsgálatokra. |
|
Titánanódok bevonataként való felhasználásra. Maximális rétegvastagság: |
2031. december 31. |
Ta2O5 |
15 |
50 |
Megjegyzések:
1. megjegyzés: Az 1. táblázatban szereplő megjegyzések magyarázata
Az 1. táblázatban szereplő megjegyzés jelentése a következő:
|
2. megjegyzés: Kiegészítő felhasználási feltételek
E pozitív lista alkalmazásában az áztatóvízben található releváns kémiai elemekre az V. mellékletben a zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagokra vonatkozó megfelelő MTCtap, inorganics értékek érvényesek.
V. MELLÉKLET
AZ ÁZTATÓVÍZBEN TALÁLHATÓ RELEVÁNS FÉMEKRE VONATKOZÓ MTCTAP ÉRTÉKEK
Az alábbi információk kizárólag tájékoztatásul szolgálnak:
a) |
Referenciaérték; |
b) |
Allokációs tényező; |
c) |
A fémes anyagokra vonatkozó MTCtap érték. |
1. táblázat
Fémekre vonatkozó MTCtap érték az egyes anyagtípusok tekintetében
Fém |
Referenciaérték |
Szerves anyagok |
Fémes anyagok |
Cement típusú anyagok |
Zománcok, valamint kerámia- és egyéb szervetlen anyagok |
|||||
MTCtap, organics [μg/l] |
Allokációs tényező |
MTCtap, metallic [μg/l] |
Allokációs tényező |
MTCtap, cementitious [μg/l] |
Allokációs tényező |
MTCtap, inorganic [μg/l] |
Allokációs tényező |
|||
Alumínium |
Al |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének C. részében szereplő parametrikus érték |
20 |
10 % |
100 |
50 % |
30 |
15 % |
100 |
50 % |
Ammónium |
NH4 + |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének C. részében szereplő parametrikus érték |
50 |
10 % |
|
|
50 |
10 % |
|
|
Antimon |
Sb |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
1,0 |
10 % |
5,0 |
50 % |
1,0 |
10 % |
1,0 |
10 % |
Arzén |
As |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
|
|
5,0 |
50 % |
1,0 |
10 % |
|
|
Bárium |
Ba |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
50 |
10 % |
|
|
50 |
10 % |
50 |
10 % |
Bizmut |
Bi |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Bór |
B |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
150 |
10 % |
|
|
150 |
10 % |
150 |
10 % |
Kadmium |
Cd |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
|
|
2,5 |
50 % |
0,5 |
10 % |
0,25 |
5 % |
Kalcium |
Ca |
Nem alkalmazandó |
|
|
|
|
|
|
|
|
Cérium |
Ce |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Króm |
Cr |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték 2036. január 12-ig |
5,0 |
10 % |
25 |
50 % |
5,0 |
10 % |
5,0 |
10 % |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték 2036. január 12. után |
2,5 |
10 % |
13 |
50 % |
2,5 |
10 % |
2,5 |
10 % |
||
Kobalt |
Co |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
2,5 |
10 % |
13 |
50 % |
Réz |
Cu |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
200 |
10 % |
1800 |
90 % |
200 |
10 % |
200 |
10 % |
Európium |
Eu |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
2,5 |
10 % |
|
|
Fluorid |
F- |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
150 |
10 % |
|
|
150 |
10 % |
|
|
Gadolínium |
Gd |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
2,5 |
10 % |
|
|
Hafnium |
Hf |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Vas |
Fe |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének C. részében szereplő parametrikus érték |
20 |
10 % |
100 |
50 % |
20 |
10 % |
20 |
10 % |
Lantán |
La |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
2,5 |
10 % |
13 |
50 % |
Ólom |
Pb |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
|
|
2,5 |
50 % |
0,5 |
10 % |
0,25 |
5 % |
Lítium |
Li |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
30 |
10 % |
|
|
30 |
10 % |
30 |
10 % |
Magnézium |
Mg |
Nem alkalmazandó |
|
|
|
|
|
|
|
|
Mangán |
Mn |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének C. részében szereplő parametrikus érték |
5,0 |
10 % |
25 |
50 % |
5,0 |
10 % |
25 |
50 % |
Molibdén |
Mo |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Nikkel |
Ni |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
|
|
10 |
50 % |
2,0 |
10 % |
2,0 |
10 % |
Kálium |
K |
Nem alkalmazandó |
|
|
|
|
|
|
|
|
Prazeodímium |
Pr |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Szelén |
Se |
Az (EU) 2020/2184 irányelv I. mellékletének B. részében szereplő parametrikus érték |
|
|
10 |
50 % |
|
|
|
|
Nátrium |
Na |
Nem alkalmazandó |
|
|
|
|
|
|
|
|
Stroncium |
Sr |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Terbium |
Tb |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
|
|
|
|
Ón |
Sn |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
|
|
Titán |
Ti |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Volfrám |
W |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet I. mellékletében az 1064. FCM-számú anyagra vonatkozó bejegyzésben meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
2,5 |
10 % |
|
|
2,5 |
10 % |
2,5 |
10 % |
Vanádium |
V |
Nem áll rendelkezésre |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
|
Ittrium |
Y |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Cink |
Zn |
A 10/2011/EU bizottsági rendelet II. mellékletében meghatározott specifikus kioldódási határérték (SKH) |
250 |
10 % |
2250 |
90 % |
250 |
10 % |
|
|
Cirkónium |
Zr |
Nem áll rendelkezésre |
Nem áll rendelkezésre |
|
|
|
|
|
Nem áll rendelkezésre |
|
Megjegyzések:
„Nem alkalmazandó”: azt jelenti, hogy az adott fém nem veszélyes, ezért esetében nem alkalmazandó MTCtap érték.
ELI: http://data.europa.eu/eli/dec_impl/2024/367/oj
ISSN 1977-0731 (electronic edition)